Monica Bellucci, a tökéletes szépség

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Monica Bellucci 1968. szeptember 30-án született az olaszországi Umbria egy kis falujában, Citta di Castellóban, ahol apjának egy szállítmányozási vállalata volt. Monica 18 évesen úgy döntött, hogy az ügyvédi pályát választja, és beiratkozott a Perugiai Egyetem jogi karára. Mivel tandíját nehezen tudta fizetni, modellkedni kezdett, hogy némi többletkeresethez jusson. Mivel gyönyörű lány volt, gyorsan felfigyeltek rá az ügynökségek, és két év múlva ott is hagyta az egyetemet.

1988-ban Európa egyik leghíresebb divatközpontjába, Milánóba költözött, ahol aláírta szerződését az Elite modellügynökséggel. Rögtön elhalmozták munkával, és az egyik legkeresettebb egzotikus szépség lett. Párizstól New Yorkig nevét mindenütt jegyezték a divatguruk, és a divatbemutatók kifutóin kívül rendszeres szereplője volt a francia Elle magazinnak, valamint a Dolce&Gabbana reklámkampányainak. Bár modellként igen rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, Monica mégis többre vágyott: színésznő szeretett volna lenni, ezért drámaórákra kezdett járni. Ha Laetitia Casta, James King és Ines Sastre modelleknek sikerült, miért ne sikerülhetne neki is. És sikerült!

1990-ben debütált egy tévéfilmben, a Vita con I Figli-ben, majd ugyanebben az évben játszott a Briganti-ban. 1992-ben mutatkozott be az amerikai közönségnek a Francis Ford Coppola által rendezett Drakulá-ban, amelyben már Keanu Reeves és Winona Ryder oldalán játszhatott. A világ megismerte, de egy időre el is felejtette.