Húsvéti lakomát készítünk

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tejfölös-zöldfűszeres leves füstölt pisztrángfilével

Hozzávalók 4 személyre: 5 dkg Rama margarin, 5 dkg liszt, 1 liter Knorr Zöldségleves kockából készített alaplé, 20 dkg Zöldfűszeres Rama Créme Bonjour, 1-1 csokor kapor, petrezselyem és metélőhagyma, ízlés szerint só, őrölt bors, szerecsendió, 2 db paradicsom, 5 dkg füstölt pisztrángfilé, egy kis fűszernövénylevél a díszítéshez

Forrás: ORIGOA Rama margarint az edényben felolvasztjuk, a lisztet rászórva elkeverjük, majd folyamatosan kevergetve a levessel felöntjük, és 10 percig főzzük. Hagyjuk, hogy a leves egy kicsit kihűljön, majd hozzáadjuk a Zöldfűszeres Rama Créme Bonjour-t, amelyet egy botmixerrel szép krémesre keverünk.
Megmossuk a kaprot, petrezselymet és a metélőhagymát, és megszárítjuk, majd finomra aprítjuk őket, és a levesbe belekeverjük. A levest sóval, borssal és őrölt szerecsendióval ízlés szerint fűszerezzük.
A paradicsomokat megmossuk, négybe vágjuk, belsejét kivágjuk, és a gyümölcshúst finomra vágjuk. Majd a füstölt pisztrángfilét kis darabokra szeljük. A levest a csészékbe töltjük és az apróra vágott paradicsommal, a füstölt pisztrángfilével tálaljuk.

Tipp: amennyiben több személyre szeretnéd elkészíteni a receptet, akkor a hozzávalók mennyiségének megduplázásával 8 személyes vacsorát is készíthetsz. Füstölt lazaccal is készíthető a recept.

Elkészítési idő: kb. 25 perc

Túrókrémes roló

Hozzávalók 4 személyre: 1-2 gerezd fokhagyma, 1 csokor metélőhagyma, 1 nagy csokor petrezselyem, fél csokor kapor, 20 dkg Zöldfűszeres Rama Créme Bonjour, 20 dkg sovány túró, ízlés szerint só, őrölt bors, 1 csomag leveles tészta (fagyasztva kapható), 4-5 evőkanál Bertolli Olívaolaj, díszítéshez fekete és fehér szezámmag

Forrás: ORIGOA fokhagymát megtisztítjuk és finomra aprítjuk. A metélőhagymát kis karikára vágjuk. A petrezselymet és a kaprot megmossuk, megszárítjuk és apróra felvágjuk. A Zöldfűszeres Rama Créme Bonjour-t a túróval, a fokhagymával és az apróra vágott petrezselyemmel, kaporral összekeverjük és ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. A tésztát kinyújtjuk és egy kis vízzel megspricceljük. Kb. 10 cm hosszú téglalapokat vágunk ki belőle. A kivágott tésztadarabokra kb. egy púpozott evőkanálnyit teszünk az elkészített töltelékből. Majd mindenegyes téglalapot az ujjainkkal felgörgetünk és a végeket finoman behajtjuk. Felmelegítjük az olajat a serpenyőben, és közepes tűzön a kis rolókat arany színűre sütjük. (Vigyázat gyorsan sül!) Amint a serpenyőből kivesszük, a rolókat meghintjük szezámmaggal.

Elkészítési idő: kb. 30 perc


Fűszeres túrókrém

Forrás: ORIGOHozzávalók 4 személyre: 2 db szardínia konzervből, 15 db kimagozott fekete és zöld olívabogyó, 1 db hagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál kapribogyó, 15 dkg tejszín, 20 dkg Paprikás Rama Créme Bonjour, ízlés szerint csemege paprika és só, 16 szelet pirítós vagy bagette, a díszítéshez kapribogyó és petrezselyem

A szardíniát és az olajbogyókat finomra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és szintén finomra aprítjuk. A szardíniát, olajbogyót, hagymát, fokhagymát, kapribogyót, a tejszínnel és a Paprikás Rama Créme Bonjour-ral alaposan elkeverjük. Csemege paprikával és sóval ízlés szerint a krémet ízesítjük. A pirított kenyere vagy bagettet az elkészített fűszeres túrókrémmel megkenjük. Kapribogyóval és petrezselyemlevéllel díszítjük.

Elkészítési idő: kb. 20 perc