A tartós smink frissítésének trükkjei

Vágólapra másolva!
Az 50 éves Marika mindig is ódzkodott a sminktől, és ezt a rossz tapasztalatai csak erősítették benne. Néhány évvel ezelőtt csalódnia kellett: különleges alkalomra készült, és bár egy sminkmester kezei dolgoztak rajta, mégis néhány óra múlva az elkészített make-up elmaszatolódott, szinte leolvadt az arcáról. Szörnyen kínosan érezte magát, ezért döntött úgy, hogy tartós sminkkel előzi meg az ilyen jellegű bajt: a szeme köré fekete kontúrt tetováltatott. Most azonban gondolt egyet, és újra próbát tett: bízott benne, hogy egy lágyabb, barátságosabb imázst sikerül számára kialakítani.
Vágólapra másolva!

A tartós smink lehet nagyon szép. Ha finoman, precízen dolgozták ki tökéletes lehet, ha azonban egy kicsit is elcsúszik, éveken keresztül tehetetlenek vagyunk, és a korrekció nagyon körülményes!

Például egy rosszul ívelt vagy színezett szemöldök az egész arckifejezést elronthatja, hasonlóan egy rossz frizurához vagy hajszínválasztáshoz. Nem elég, ha a hajunk vagy arcunk gondosan kikészített, jól is kell, hogy álljon nekünk, passzolnia kell az adottságainkhoz. Így például, bár a telt alakhoz általában előnyös a rövid frizura, ami adott esetben az arcot és az összhatást is nyújtja, de ez nem mindig igaz. Egy arányaiban kicsi fej és nagy test komikus is lehet. Ezért vigyázzunk az arányokra, azt emeljük ki magunkból, ami bennünk a legjobb!

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Marika tartós szemkontúrja korrekcióra szorult, lágyabbá, finomabbá, nőiesebbé kellett rajzolni

Ami modellünk sminkelését illeti: bár általában ajánlott az érett bőr alapos hidratálása, Marika esetében erre nem volt szükség. A krémes állagú, de púderessé száradó alapozó elégnek bizonyult a bőr színének és apró hibáinak kiegyenlítéséhez. Akinek zsírosodásra hajlamos a bőre, nem ajánlom a túl sok alapozót vagy púder használatát. Ha az arc csillogni kezd, akkor egy száraz papírzsebkendővel próbáljuk meg felitatni a feleslegessé váló sminket úgy, hogy a kendőt finoman a csillogó felülethez nyomkodjuk. A felitatott felületen finom porpúderrel lehet javítani.

Marika tartós szemkontúrja egy kis korrekcióra szorult. Ezt úgy oldottam meg, hogy mind a felső, mind az alsó vonalat sötét keki színű szemceruzával a végeken megvastagítottam, majd egy kicsit elkentem. Hússzínű szemhéjfestékkel borítottam a szemhéjat a pillák tövétől a szemöldökcsont felé haladva. Ahhoz, hogy a felső szemhéj feszesebbnek és bársonyosabbnak tűnjön, kávészínű festéket tettem a szemredőbe, majd egy a vonalat egy kicsit rézsútosan felfelé húztam, ezáltal a tekintetet nyíltabbá, a bőrt pedig feszesebb hatásúvá tettem. A vonal végét végül egy kicsit elmostam. Marika szemöldökén vörösesbarna színt használtam, így a szemöldök színe a festett hajszínhez igazodóan természetesebbnek és egységesebbnek tűnik.

Modellünk orcája barackos rózsaszín pírt kapott, így varázsoltam az arcot üdévé és ragyogóvá. Az ajkakat végül közepes hús árnyalatú szájceruzával kontúroztam, majd barackos rúzzsal és egy pöttynyi szájfénnyel festettem ki.

Már említettem, hogy a jól választott frizura fél siker. Nem csak azért, mert előnyös, hanem mert praktikus is. Ha a haj jól van vágva, nincs szükség a különböző kenceficékre, hanem akárcsak Marika esetében, egyszerűen, könnyen egy fésűvel vagy akár kézzel is divatos frizurát varázsolhatunk belőle.

Modellünk ruhatárában egzotikus mintájú, élénk, vidám színű ruhadarabokat találtam. Mivel egy kicsit visszafogottabb, lágyabb megjelenésre vágyott, ezt az öltözködésében is tükröznie kell. Nem feltétlenül kell persze teljesen kiiktatni ezeket a markánsabb ruhadarabokat és színeket, egy-egy darabot alkalomszerűen lehet viselni, de semmiképpen sem ajánlom, hogy az egész külső megjelenésben ezek domináljanak. Ezért inkább virágmintás, de konszolidált feketés színű felsőt ajánlottam Marikának az új stílusához.

Nyerj smink- és imázstanácsadást!

Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink és imázs tanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: [email protected]

A szükséges adatok: név, telefonszám, e-mail cím, kor, rövid leírás arról, hogy miért jelentkezik a tanfolyamra, mit vár tőle, és milyen változást vár a tanfolyamtól (esetleg; milyen alkalomra szeretne sminket, öltözködési tippeket). A levél mellé kérünk csatolni egy nem túl régi portréfotót (jpg/jpeg formátumban).
A havi sorsoláson nyertes olvasónkkal a tanfolyam után interjút készítünk, és természetesen a változás előtti, utáni fotóját is bemutatjuk.

A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal.
A jelentkező által megadott személyes adatokat (név, e-mail cím, adatok) szigorúan bizalmasan kezeljük, a tanfolyam meghirdetőin kívül másnak át nem adjuk.

A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok:
Első nyertesünk Farkas Hajnal.
Második nyertesünk Wéber Mónika.
Harmadik nyertesünk Takács Marika.
Negyedik nyertesünk Mészáros Marianna.
Ötödik nyertesünk Vankó Gabriella.
A szingli-pályázat nyertese: Bagi Éva
Hatodik nyertesünk Demmel Tímea
Hetedik nyertesünk: Bátonyi Zsuzsanna és lánya, Ágnes
Nyolcadik nyertesünk: Bodrogi Lilla
Kilencedik nyertesünk Varga Gabriella
Tizedik nyertesünk: Farkas Edit
Tizenegyedik nyertesünk: Reiner Zsuzsanna
Tizenkettedik nyertesünk: Hegedűs Nelly
Tizenharmadik nyertesünk: Fehér Hajnalka
Tizennegyedik nyertesünk: Sóron Ildikó