Egy gyöngéd masszázzsal a szülő is segíthet

Vágólapra másolva!
Nemcsak a felnőtteknek okozhat kellemetlen perceket a székrekedés, hanem már az egészen kicsi gyerekeknek is. A szorulással járó problémák általában gyorsan és maguktól megoldódnak, de ha mégsem, akkor mi is segíthetünk gyermekünknek egy lágy masszázzsal.
Vágólapra másolva!

A kis csecsemők csupán elvétve szenvednek szorulás miatt, függetlenül attól, hogy a baba anyatejen vagy tápszeren nevelkedik. Onnantól kezdve viszont, hogy áttérünk a szilárd kosztra, már jelentkezhetnek a székrekedés tünetei.
A tévhittel ellentétben azért nem kell aggódni, ha például csak kétnaponta van széklete a gyereknek. Ez teljesen normális, hiszen egyénenként más és más a beidegződés. Akkor azonban már figyelnünk kell, ha azt tapasztaljuk, hogy a gyerek erőlködik a bilin vagy a vécén, és a kemény széklet kellemetlen érzést, sőt néha fájdalmat okoz neki. Figyelmeztető jel lehet még az alhasi fájdalom és a puffadt has is.

Bánjunk csínján a csokival és a banánnal!

Székrekedést válthat ki, ha a kicsi túl sok fehérkenyeret, tésztát, csokoládét vagy banánt eszik. Előfordulhat székrekedés akkor is, ha nagyon kevés folyadékot iszik a gyerek, hiszen néha akár a nagy játék hevében is elfeledkezhet arról, hogy szomjas. De óriási folyadékveszteséghez vezethetnek a forró nyári napok vagy a lázzal járó betegségek is. Lelassulhat a bélműködés, ha keveset vagy szinte semmit sem mozog a kicsi. Kisebb-nagyobb külső változások, például egy kistestvér érkezése, a szülők válása, költözés, óvoda is előidézhetnek feszült lelkiállapotot, amelynek tünete lehet a szorulás. Akkor is jelentkezhet ez a probléma, ha miközben szobatisztaságra szeretnénk szoktatni a gyereket, nem vagyunk elég türelmesek. Nem jó, ha a gyerek azt érzi, hogy mindenáron produkálnia kell, mert ellenkező esetben nem leszünk megelégedve vele. Ezért aztán vagy túlzottan igyekezni kezd, vagy ellenkezőleg: megmakacsolja magát, és szántszándékkal tartja vissza a székletét, amivel aztán nagyon sokat árthat saját magának.
Egészen ritkán szervi elváltozások okoznak székrekedést, és ezek a gondok rögtön születés után jelentkeznek. Ilyen például a Hirnschprung-féle betegség, amely a végbél és a végbélnyílás szűkületével járó fejlődési rendellenesség.

Mi történik a gyerekorvosnál?

Azért, hogy a komolyabb betegséget, például a bélelzáródást megelőzzük, feltétlenül vigyük orvoshoz a gyereket, ha a szokásosnál hosszabb ideig nincsen széklete, puffadt a hasa, netán véres az alsóneműje, vagy vakbélgyulladásra gyanakszunk. Ilyenkor fontos, hogy szakember vizsgálja meg, és kizárja a súlyosabb problémákat. Először az orvos megvizsgálja a kicsi hasát, hogy tájékozódjon. Ha nincs komolyabb baj, általában kimondottan csecsemők és kisgyerekek számára készített hashajtót ad. Más esetben mini beöntést is javasolhat a gyereknek, amely megmozgatja az emésztőrendszerét, és felgyorsítja a bélsár kiürülését. Ha vért találtunk a gyermek székletében vagy a fehérneműjén, akkor felmerül a végbélrepedés gyanúja, ezért az orvos megvizsgálja a végbélnyílást is. Ha valóban talál egy kis repedést, bekeni a sérülést kenőccsel, amely segíti a seb hámosodását és gyógyulását.

Ügyeljünk a mozgásra és az étrendre!

Ha a belek ismét szabadok, az emésztés visszatér a normális kerékvágásba. Kis odafigyeléssel megelőzhető, hogy ez a kellemetlenség újból előforduljon. Éppen ezért fontos, hogy sokat igyon a gyerek. Naponta legalább egy-másfél liter folyadékra van szüksége a kis fejlődő szervezetnek. A legjobb, ha a kicsinek sok teát, frissen facsart gyümölcslevet vagy tiszta vizet adunk. Tehéntejből egyéves kor alatt mindenképpen csak legfeljebb két-három decilitert igyon a gyerek. Később is célszerűbb, ha inkább a különböző tejtermékeket szerettetjük meg. Iktassunk be az étrendbe minél több nyers élelmiszert, friss gyümölcsöt, zöldségféléket, korpalisztből készült kenyeret, aszalt gyümölcsöt.
Jótékonyan hat a bélműködésre a mozgás is. Menjünk a játszótérre, sétáljunk sokat, a nagyobbacskákkal pedig már elmehetünk biciklizni vagy kirándulni is. Az egészen kicsi gyerekeknek is tudunk segíteni, hiszen egy nagy hancúrozás a mamával, egy kis torna vagy masszázs is segíti az bélműködést.

Lágy mozdulatokkal masszírozhatjuk a pocakot

A masszázs természetes módszer, amely finoman, gyengéden segít, és hamar enyhülést hozhat a fájós pocinak. Nagy előnye, hogy könnyedén elsajátíthatják a szülők is, és nem kell azonnal az orvoshoz rohanni vagy kemikáliákhoz nyúlni. Nemcsak akkor segíthet, ha már a szorulás kellemetlenségeivel küzd a kicsi. Ha naponta egyszer-kétszer megmasszírozzuk a baba hasát, mozgásra serkentjük a beleket, megkönnyítjük az emésztést, és ezzel elejét vesszük a székrekedésnek. Persze ha a rostokban gazdag táplálkozás és a masszázs sem segít, elkerülhetetlen, hogy szakemberhez forduljunk.

Néhány masszázsmozdulat, melyet rendszeresen alkalmazhatunk

- Fektessük a kicsit hasra a karunkon, és egyik kezünkkel enyhén nyomjuk a hasát a köldökénél, miközben játékosan ringatjuk.

- Tenyerünket a gyerek bordái alatt nyomjuk ferdén és óvatosan a belső szervek irányába! Ha ezt az óvatos mozdulatot négyszer, ötször ismételjük, serkentjük az epe, a máj és a lép működését.

- Ujjainkkal simogassuk a kicsi hasát, közben finoman nyomkodjuk a pociját, ezzel a vékonybeleket keretbe foglaló vastagbél működését segítjük. Az óramutató járásával megegyező irányban, mintegy háromnegyed kört leírva masszírozzuk a hasat.

- Kezünket finoman a pici hasára tesszük, és vibráló mozgással, ütemesen nyomkodjuk a pocakját.