Öt érv a szoptatás mellett

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az anyatej mindig tökéletes

Érdemes szoptatni, hiszen bizonyított tény, hogy az anyatej az egyetlen teljesen kiegyensúlyozott táplálék. Az elválasztás után már soha többé nem tudunk olyan étrendet biztosítani a gyermeknek, amely minden anyagot a szervezet igényének megfelelő arányban tartalmazna. Az anyatej összetétele csak kis mértékben függ az anya tápanyag-ellátottságától. A gyermek a szopás során gyakorlatilag mindent megkap, amire szüksége van. Szerencsére a legtöbb kismama jelentős tartalékokkal rendelkezik a szülés utáni időszakban, és módjában áll pótolni az anyatej termelése során felhasznált anyagokat.

A tehéntej a bociké

Komoly eltéréseket találunk, ha a női tejet összehasonlítjuk a tehéntejjel. Az anyatejben több a zsír, több a cukor, kevesebb a fehérje, kevesebb a vas és kevesebb a kalcium. Mégsem járnának jobban a babák a tehéntejjel. Az anyatejből ugyanis jobban felszívódnak ezek az anyagok. A baba szervezete a női tejben található összes telítetlen zsírt hasznosítja: az anyatejes baba székletében nincs zsír. Ez annak köszönhető, hogy az anyatejben lévő zsírcseppecskék mérete éppen megfelelő a gyermek szervezetében dolgozó zsírbontó enzimek számára. A tehéntej zsírcseppecskéi sokkal nagyobbak ennél. Az anyatej fehérjéjének nagyon kis része távozik a gyermek testéből, a tápszeres gyermek viszont a fehérje egy részét visszaadja a természetnek. A vas biztonságos felszívódását egy csodás mechanizmus segíti az anyatejben jelen lévő laktoferrin enzim segítségével. A vas a baba szervezetében ehhez kötődik, és így könnyen hasznosul. A tehéntejben is van laktoferrin, de ezt csak a bocik tudják munkára fogni.

Ritkábban betegek az anyatejes babák

Csökken a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség a nem szoptatott csecsemőknél, akik fogékonyabbak bizonyos fertőző betegségekre, például a vérhasra, rotavírus-fertőzésre, középfülgyulladásra, RSV-vírusfertőzésre. - írja Armond S. Goldman, az University of Texas szakértője.
A legfontosabb, amit az újszülöttek és a csecsemők immunrendszeréért tehetünk, hogy a legkisebbre csökkentjük a koraszülöttek számát és támogatjuk az anyatejes táplálást. - olvashatjuk Dr. Megyeri Pál, a Szegedi Gyermekklinika orvosának nyilatkozatában.
Az anyatej dúskál a fertőzések elleni védőanyagokban. Egy amerikai felmérés szerint ha csak tizenkét hétig tartana is a gyermekek kizárólagos szoptatása, a betegségek megelőzése révén az egészségügy már ezzel is évi 2-16 milliárd dollárt takarítana meg. Ha az anya szervezetébe kórokozók jutnak, immunanyagok termelődése indul meg. A ellenanyagok megjelennek az anyatejben, és a gyermeket megtámadó kórokozókat is elpusztítják. Az anyatej más módon is védi a csecsemőt. Alkotórészei között gyulladáscsökkentők és az immunrendszer működését serkentő anyagok is találhatók. Ezeknek az anyagoknak jó része hiányzik a tehéntej alapú tápszerekből.

A szoptatás a legjobb allergiamegelőzés

Az anyatejen kívül minden más táplálék fajidegen fehérjéket tartalmaz. A fajidegen fehérjékkel való első találkozáskor az éretlen immunrendszer védekezhet, emiatt a fehérjével való következő találkozás során veszélyes allergiás reakció alakulhat ki. Például: az újszülött életének első napjaiban tehéntejalapú tápszert kap, mert attól félnek, hogy az anya teje nem elég. Ezután a gyermek kizárólag szopik, féléves koráig. Lassan különböző táplálékokat vezetnek be az étrendjébe. Amikor először kap tehéntej tartalmú ételt, széklete híg lesz, bőrén kiütések jelennek meg. Ettől kezdve gyakran ágynak dől, főleg felső légúti fertőzések gyötrik. A hörghurutot gyakran nehézlégzés kíséri. A részletes kivizsgálás tehéntejfehérje-allergiát jelez: az étrendből minden tehéntejtartalmú élelmiszert ki kell iktatni. Ugyanez a lehetőség fönnáll a szójával kapcsolatban is, tehát a szójaalapú tápszerek is allergizálhatnak. A fiatal csecsemő ezenkívül bármilyen ételre válaszolhat hasmenéssel, székrekedéssel vagy ekcémával. Az anyatej jelenti tehát a legbiztosabb védelmet.

Változik és alkalmazkodik

Szülés után kis mennyiségű, sűrű, fehérjékben és ellenanyagokban gazdag, hashajtó hatású előtej termelődik. Az újszülöttnek éppen erre van szüksége az első nehéz napok átvészeléséhez. A koraszülöttek édesanyjának szervezete speciális tejet termel, ami különösen fontos a gyámoltalan, sokszor beteg csecsemőnek a túléléshez. Az első élethéten az előtej átalakul érett tejjé. A szoptatás elején híg, szénhidrátokban, ellenanyagokban gazdag, a szoptatás második felében zsírdús, magas tápértékű tej ürül a mellből. Hőségben a gyermek megszomjazik, gyakran szopik keveset, így főként “hígabb” tejhez jut. Ha viszont éhes, hosszan szopik, így a kalóriadúsabb hátsó tejet is megkapja. Az anyatej összetétele hétről hétre is változik, a gyermek igénye szerint. A tej ellenanyag-tartalma féléves kor körül újra növekszik, éppen akkor, amikor a kisbaba kúszni-mászni kezd, s így nagyobb a fertőzés lehetősége. Amikor a gyermek már szívesen eszik más táplálékokat is, a tej mennyisége csökken, és összetétele újra hasonlítani kezd a kolosztruméhoz. Az apadó tej hatalmas mennyiségű védőanyagot tartalmaz, ezzel biztosítja a gyermek éretlen immunrendszerének támogatását, egészen a szoptatás befejeztéig, ami ideális esetben kétéves kor körül következik be. A tápszerek sem egy etetésen belül, sem hétről hétre nem tudnak alkalmazkodni a gyermek igényeihez.

- Szoptassa igény szerint a gyermeket! Ebbe az is beletartozik, hogy éjjel is szoptat, ahogy kicsinye igényli.
- Ne adjon semmilyen kiegészítést! Ez elveszi az étvágyat, és csökkenti a szopáskedvet.
- Ne használjon cumit, cumisüveget! Ez ronthatja a szopás technikáját, és a kelleténél kevesebb időt tölt a kicsi az anyamellen, ami pedig a tejtermelés csökkenéséhez vezethet.
- Hagyja, hogy gyermeke addig szopjon az egyik mellből, ameddig csak akar, ezután kínálja meg a másikból. Így elegendő zsírdús, hátsó tejhez fog jutni.

- sződy -

Korábban az [origo]-ban

Szoptatással előzzük meg az allergiát!