Gyerekek a reklámdömpingben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Miért éri meg a cégeknek ilyen töméntelen pénzt költeni a hirdetésekre? Napjainkra oda jutottunk, hogy nagyon kicsi az eltérés bizonyos árucikkek között. (Miben különbözhet például - az árán kívül - két C-vitamin tabletta?) Ezért a gyártók, néha erőszakolt módon, versenyszerűen fejlesztgetik a portékájukat, hogy az újítás kiemelje azt az ugyanilyen jók közül.

A nadrágpelenkák eleinte egyformák voltak, majd az ultra mag ide-oda helyezésével megjelent a fiú-lány változat. Azután jött a védőgát, a visszanedvesedést gátló felület, a tépőzár a ragasztó helyett, a telítettségjelző csík, légáteresztő burkolat, antiallergén formula, kenőcs a belső, vízfelszívó rétegen (!). És közben, ötlethiány idején néha újra bevezetik az uniszex típust, büszkén hirdetve, hogy az fiúnak, lánynak egyaránt megfelel.

Ahhoz tehát, hogy az embereket érő információáradatban egy üzenet befogadható legyen, legjobb, ha az kurta, vonzó, egyszerű, feltűnő. Így lesz a reklám világában minden fekete-fehér, szép és csúnya, jó és rossz.

A felnőttek túlnyomó többsége azt állítja magáról, hogy nem cselekszik a reklámok hatására. Ennek ellentmond, hogy az árucikkek forgalma 30-50%-kal is megnő egy pár hónapos hirdetési kampány után. Az egyik legismertebb játékforgalmazó például huszonnégyszeresére növelte eladási rátáját, amint elkezdett a tévében hirdetni. Az ember tehát nem mindig tudatosan cselekszik: bár állítása szerint nem hatnak rá a hirdetések, mégis azt vásárolja, amit erősebben reklámoznak. Sajnos ma olyan sok áru, és olyan kevés megbízható információ jut el egy átlagpolgárhoz, hogy nincs objektív tájékozódási pont. Többnyire az ismerős árucikkeket veszi le a polcról. Az ismerősséget pedig a reklám biztosítja.
Némelyek így okoskodnak vásárlás közben: az egyik termék azért drágább a másiknál, mert biztosan jobb alapanyagokból, igényesebb eljárással készült. Ez néha igaz, de a leginkább reklámozott árucikkek esetében biztosak lehetünk abban is, hogy a reklámköltségeket (filmek, szórólapok, termékminták, plakátok, csomagolás és az üzletközpontban elfoglalható ideális polcok ára) a vásárlók fizetik meg - ettől drágábbak ezek a termékek a többinél.