Segítség, tombol a gyerekem!

A kisfiam egyik barátjáról lenne szó. A fiam is és ő is négyéves, a szóban forgó kisfiú a családtagjain kívül nem kommunikál senkivel. Akivel szóba áll, azzal pedig nagyon csúnyán beszél. Ha köszönök neki, vagy kérdezek tőle valamit, akármilyen kis dolog legyen az, egyszerűen nem válaszol, csak átnéz rajtunk. Van két testvére, az egyik 16, a másik 13 éves, tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy egyke. Oviba soha nem akar menni, üvölt, mindent megígér az anyjának, csak hogy ne kelljen bent maradnia. Azt el kell mondanom, hogy az édesanyja, a barátnőm nagyon kedves, mindig türelmes, talán túlságosan is. Soha egy hangos szó, csúnyán nem beszél, de mindent ráhagy. Az édesapját is szereti, bár a két szülő között nem felhőtlen a kapcsolat!

Mi a teendő az ilyen gyerekkel? Pszichológushoz kell vinni? Azért aggódom, mert a fiam, ha vele van, szintén csúnyán beszél, és ő is kezelhetetlenné válik. Hogy hozzam szóba a barátnőmnél, hogy valami nincs rendben a gyermekével? Nem akarom, hogy az én gyerekem is ilyen legyen!

A pszichés problémák közül egy sem fertőző, ne aggódj. Akkor lenne a te fiad is ilyen, ha ugyanezt a családi hátteret, és ugyanezt a vérmérsékletet biztosítanád neki, de ez elég nehéz lenne.

Úgy nézem, valóban pszichológus segítségére lenne szükség, az is lehet, hogy családterapeutát kellene keresni, mert az ilyen problémák kialakulásáért mindig az egész család együtt felelős. Amit leírsz, az egy jellegzetes tünet: elektív mutizmusnak hívják - vagyis a gyerek csak az általa kiválasztott személlyel beszél, mással nem. Kicsit furcsa, hogy azt írod, a családtagokon kívül senkihez sem szól, és a fiad előtt csúnyán beszél. Remélem, magadban feloldod ezt az ellentmondást. Végül is majdnem mindegy, hogy mekkora kört érint ez a "nem beszélős" állapot. A probléma azért probléma marad.

Ha megírod, hol laktok, segítek a közelben szakembert keresni. Bár ehhez az kell, hogy az a család is ki akarjon evickélni a bajból.

* * *

A kisfiamról lenne szó, aki ötéves, és már megtanítottam olvasni és írni. Persze, még nem tud tökéletesen sem írni, sem olvasni, de szívesen tanulta. Nem tudom, jól tettem-e, hogy elkezdtem tanítani, mert vannak olyanok, akik szerint ezt nem lett volna szabad, mások viszont helyeslik. A kisfiam mindenre nagyon fogékony, rövid idő alatt bármit megtanul és megjegyez. Milyen iskolát válasszak majd neki? És folytassam-e a tanítását? Persze, csak az ő beleegyezésével.

Nem mondom, hogy jól tetted, azt sem, hogy nem. Mindenesetre most az lenne a fontos, hogy ne érezzen teljesítménykényszert, ne produkáltasd, ne kérd számon rajta, hogy mit tud, örülj neki, ha magától csinálja. Az olvasást az okosabb, érdeklődőbb gyerekek közül sokan megtanulják maguktól, egyszerűen úgy, hogy megkérdezgetik a betűket. Az írás viszont nagyon korai ebben a korban. A gyerek keze anatómiailag nem alkalmas arra, hogy apró, finom vonásokat írjon, egyáltalán a ceruzafogással is gond lehet. Krétával, táblára, aszfaltra, gyúródeszkán lisztbe, nagy papírra ujjfestékkel, vízparton homokba nagyon jól tudnak rajzolni és betűket írni a kisebbek is. A füzet még nem az ő eszközük. Ne erőltesd, ha nem megy szépen. Ez nem okosság kérdése, hanem érettségé.

Az iskolaválasztásról: én a legközelebbi iskolába írattam a gyerekeket, a legszimpatikusabb tanítónőhöz. Mindenkinek ezt ajánlom. Nincs az a pedagógiai program, amiért a hétéves gyerekemet naponta kétszer hosszan utaztatnám. Nem az iskolán múlik, hogy mennyire lesz okos, hogy milyen tanuló lesz és végül milyen ember lesz. Igazán az a lényeg, hogy genetikailag mit hozott magával (ez már a megtermékenyítésnél eldőlt), és az, hogy otthon milyen példát lát, és, hogy nem ölik-e ki belőle a gyermeki kíváncsiságot, átéli-e a megismerés örömét. Ne az iskolától várd a csodát, hanem a gyerektől.