Pogonyi Edina névelemző

Vágólapra másolva!
Névelemző tanácsadónk, Pogonyi Edina gyermekkora óta érdeklődik az asztrológia iránt. Ma már végzett asztrológusként fogalkozik a nevek és a sors összefüggéseivel. Ha megérted a neved, és a nevedben rejlő feladatot, tudatosabban élheted a sorsod - ami hozzásegít egy boldogabb élet eljöveteléhez.
Vágólapra másolva!

Az asztrológia 10 éves korom óta érdekel. Az első jellemzést a saját napjegyemről akkor olvastam és megdöbbentően igaznak találtam. Innen datálom az elkötelezettségemet az asztrológia iránt. Az asztrológia alapjait autodidakta módon kezdtem elsajátítani 1992-ben.

Természetesen könyvekből nem lehet megtanulni az asztrológiát, erre rájöttem az idők folyamán, ezért 1999-ben beiratkoztam Takács Tibor asztrológiai iskolájába. Neki köszönhetem, hogy erkölcsi és emberi példamutatásával valamint szakmai tudásával összefűzte a megértéshez szükséges láncszemeket.

A nevek és a sors összefüggéséről tőle hallottam először. Közel 2 éve írom a Mundus Mercurius asztrológiai havilapban a névmágia rovatot. Tavaly ősz óta előadásokat tartok felkérésekre, szeptembertől pedig tanárom munkáját segítem Debrecenben.

Sokszor tapasztalom, hogy a nevével nem elégedett az ember. Pedig a név - anélkül, hogy bármit is tudnánk a viselőjéről - teljes biztonsággal megmutatja az életfeladatot, az egyén kardinális problematikáját, legfontosabb jellemzőjét. A név hárítása nem jelent mást, mint az önazonosságunk, a sorsfeladatunk, a fejlődésként kijelölt út hárítást.

A hozzám fordulóknak örömmel segítek megérteni a saját személyiségüket, az életfeladatukat, választ kaphatnak az életükben történt események miértjére és készségesen vállalom, hogy megmutatom, mit tegyenek annak érdekében, hogy képesek legyenek megélni saját sorsukat, ami által boldogok lehetnek.