Nem mindig jön be az első látásra szerelem

Vágólapra másolva!
Vaszati tanácsadónk, Lakatos Edit keresi álmai otthonát: egy szép kis házat valahol a hegyekben. Korábban már kiderült, mi mindenre érdemes odafigyelnünk, amikor kiválasztjuk azt a települést, ahol az elkövetkező néhány évben lakni szeretnénk, vagy ahol meg szeretnénk vásárolni a nyaralónkat. Edit és párja találtak egy kedves kis falut, ahol először is megtetszett egy telek, amit baráti áron kínáltak. A faluba beérve megláttak egy házat, ami eladó volt - és amibe első látásra beleszerettek. S hogy mi lett a szerelem vége - ez most kiderül.
Vágólapra másolva!

Amikor megláttuk a házat, viccesen megjegyeztem: amíg felépül a telken a vaszati-házunk, addig majd lakhatunk itt. És itt kezdődött minden. Sikerült nekem is megtapasztalnom, mit jelent beleszeretni egy házba, anélkül, hogy igazán felmértük volna annak a tulajdonságait.

A falu másik részén levő telek valóban szép, rendezett, és még a vaszati elveinek is megfelelt. Keleten van az utca, a nyugati oldalát végig egy gyümölcsfa-sor védi, a telektől északra és keletre van egy vízelvezető árok, amiben ugyancsak eső után van víz, de az pont kedvező helyen van. A településen keresztül folyik egy patak is, ami a telek környékén még messzire, a szántóföldeken csörgedezik. Ez a patak a telektől nyugatra van ugyan - ami önmagában nem túl kedvező -, de szerencsére tisztes távolságra található, és egy jó nagydarab szántóföld választja el a már említett gyümölcsfa-sor határtól. Mivel a telek már-már tökéletesnek mondható, kezdtük a házat is rózsaszínben látni.

Már az első látogatáskor feltűnt ugyan néhány negatív tulajdonsága, de igyekeztünk a jókra koncentrálni. Azt utca észak-északkeleten van, ami kedvező. A ház bejárata keletre esik, ami szintén nagyon jó. A konyha délen van, ami elfogadható, bár dominánssá teheti a férfi energiákat és felerősíti a Mars erejét, ami nem mindig szerencsés. Az első bejárás alkalmával egyedül a délnyugati fürdőszoba aggaszott, de úgy döntöttem, azt majd korrigáljuk.

Forrás: Lakatos Edit

Vajon mi mindenre tudjuk majd használni ezt a jó kis szuterént?


A kert hátsó része - ami dél-délnyugatra esett - kicsit el volt hanyagolva, és nagyobb fák sem voltak itt. Az egyetlen védelem a délnyugati kedvezőtlen energiák ellen, a kert végéből induló domboldal volt - ami viszont elegendőnek tűnt, hisz fákat bármikor ültethetnénk mi is.

A jelenlegi tulajdonos egy hölgy, aki néhány éve elvált a férjétől. (Ez már gyanús.) A szomszédoktól viszont megtudtuk, hogy elég jó módban éltek. (Ez jó jel.) A pénzügyi sikereikre könnyű volt magyarázatot találni, hisz a ház északi, északkeleti és keleti része is nyitott volt. A válás okát elsősorban a délnyugati fürdőszobában kerestem. Néhány nap múlva, ahogy a házról készült fotókat és rajzokat nézegettem, bizony rádöbbentem, hogy a bejárat ugyan keletre esik, de ugyanakkor egy jó nagy darab hiányzik a ház keleti részéből. Mivel az épület még mindig tetszett, azt kezdtük tervezgetni, hogyan lehet ez a problémát orvosolni. Az ötlet az volt, hogy a hiányzó részt átminősítjük terasszá, amit majd igyekszünk egy tető alá hozni a házzal. Arra gondoltam, hogy ha még egy ablakot is nyitunk kelet felé, ezzel még inkább növeljük a ház jó tulajdonságait.