Szexmentes kapcsolatok

Vágólapra másolva!
Az emberiség egy százaléka soha nem érzett szexuális vágyat senki iránt - szerepel egy kutatásban;. Amerikában mozgalma is van az aszexuálisoknak, akik között házaspárok is élnek, harmóniában, szeretetben, de szex nélkül. Mi lehet az oka annak, hogy két egymást szerető és tisztelő ember között fel sem merül a testiség kérdése? Betegség vagy választott viselkedési forma az aszexualitás? Mit lehet tenni a szexmentes házasságok megmentéséért - ha egyáltalán szükség van a "megmentésre".
Vágólapra másolva!

Jól szituált, káros szenvedélyektől mentes, jóképűnek mondott férfi keresi partnerét szexmentes házassághoz. - valahogy így nézne ki az a hirdetés, amelyet Japánban jelentethetne meg egy társat kereső férfi. Egy korábbi felmérés szerint ugyanis a szigetországban egyre inkább terjed az aszexuális életforma. De nem csak az ázsiai országban élnek olyan, egészséges, felnőtt emberek, akiket egészen egyszerűen nem érdekel a szex: egy amerikai szociológus, az amerikai lakosság szexuális szokásairól készült, 1994-ben publikált tanulmánya szerint a jelenség ott is ismert.

Edward Laumannak a megkérdezettek 13%-a árulta el, hogy nem létesített szexuális kontaktust az adott évben, és ezeknek a válaszadóknak a 40%-a pedig semmilyen szorongást nem érzett emiatt. Azt is megállapította ez a tanulmány, hogy a teljes felnőtt populáció 2%-kának még soha nem volt szexuális kapcsolata.

Amerikában ma már egy több ezer főt számláló mozgalom is segíti azokat, akikből hiányzik az érdeklődés a szex iránt: a The Asexual Visibility and Education Network (AVEN) vezetője egy olyan fiatalember, aki még soha nem érzett vágyat senki iránt, így nem is volt soha szexuális kapcsolata. A mozgalom arról igyekszik meggyőzni a tagokat - no meg a külvilágot -, hogy ez a dolog teljesen normális, nem feltétlenül kell orvoshoz, vagy pszichológushoz rohanni, ha valakit "untat" a testiség.

Vannak természetesen olyan kutatások is, amelyek az okokat keresik: ezek szerint aszexualitást rossz tapasztalatok, kellemetlen szexuális élmények, nevelési, vallási hatások eredményezhetnek. Egyes tudósok szerint az sem kizárt, hogy a dolognak hormonális okai vannak, sőt vannak szociológusok, akik azt is elképzelhetőnek tartják, hogy egy antiszexuális forradalom korát éljük, vagyis az aszexualitás tiltakozás a túlszexualizált fogyasztói társadalom ellen.

Scrabble a nászéjszakán

A Guardian internetes kiadásában egy 24 éves fiatalember vall őszintén arról, hogy annak ellenére, hogy házasságban él, még soha nem érzett szexuális vágyat.

Paul Cox a szüleivel bejárta a világot, élt Indiában, Zimbabwe-ben, Kuvaitban, Kínában, New Yorkban, felvilágosult és nyitott embernek tartja magát, ám ebbe a szex egyszerűen nem tartozik bele. Arról mesél, hogy 10 évesen már úgy gondolta: nem akar megházasodni és gyereket nemzeni. "Tudom, hogy sok gyerek mond ilyesmit ebben a korban, de én később sem változtattam meg a véleményemet erről. Nem érdeklődtem sem a lányok, sem a fiúk iránt."
Cox azt is elmeséli, hogy 13 évesen kapott az apjától egy szexuális nevelésről szóló könyvet. "Úgy éreztem, mintha egy külföldi kultúráról olvasnék" - vallja. "Megpróbáltam pornót nézni az interneten: nem undorított, nem rémített meg - csak unalmas volt, olyan, mintha egy tapétát néztem volna." A férfi azt is elárulta: végzett már önkielégítést, amely azonban nem valamilyen szexuális vágyból fakadt, és nem kísérték fantáziaképek sem: "ez olyasmi volt, amiről a testem úgy döntött, hogy meg kell tenni."

Egyetemista korában a fiatalember megismerkedett egy hasonló gondolkodású lánnyal, akivel egymásba szerettek, és összeházasodtak. A szex azonban szóba sem került, még a nászéjszakán sem. "Amikor bejelentettük az eljegyzésünket, a családjaink boldogok voltak, és a barátaink az aszexuális közösségben is örültek a döntésünknek. Az anyósom ragaszkodott ahhoz, hogy a nászéjszakánkat egy lakosztályban töltsük, úgyhogy meghívtuk a barátainkat, és késő éjszakáig Scrabble-t játszottuk. Az, hogy lefeküdjünk egymással, fel sem merült bennünk."

Cox úgy gondolja, annak ellenére, hogy az ölelésen és a csókon kívül semmilyen más formában nem közeledik a feleségéhez, nem csúszik le semmiről. "Eldöntöttük, ha bármelyikünk a jövőben ki akarja próbálni a szexet, akkor megbeszéljük, hogy mit tudunk tenni. A gyerekkel kapcsolatban pedig az örökbefogadás hívei vagyunk."

A "bölcs" psziché letiltja a vágyat

Dr. Esztergomi László szexológus szerint nyilván Magyarországon is élnek olyanok, akik Paul Cox-hoz hasonlóan gondolkodnak, de úgy véli, az aszexualitás nem elhatározás kérdése, sokkal inkább valamilyen negatív élmény miatt kialakult pszichés gát hatására jön létre.

"A pubertás korban, amikor beindulnak a szexhormonok, akkor lényegében mindenkiben jelen van a szexuális vágy, csak az esetleges nagy kudarcélmények okozhatják mind a nőknél, mind a férfiaknál, hogy ez szűkülni kezd. A nőknél jellemző, hogy sikertelenül próbálnak orgazmust elérni, és ez előbb-utóbb oda vezet, hogy úgy érzik, ez nem nekik való, ezért egyre inkább halványul bennük a vágy. Esetleg fájdalmai is támadnak, és a fájdalom hatására a psziché van olyan bölcs, hogy már a vágyat is letiltja. Férfiaknál az ide vezető út inkább az, hogy sikertelenek akár az udvarlásban, akár a szex lebonyolításában, esetleg merevedési problémáik, vagy korai magömléseik vannak. Emiatt olyan kritikákat kapnak, amely miatt a férfiúi önbecsülésük csorbát szenved, és - szintén nagyon bölcsen - a psziché náluk is úgy rendelkezik, hogyha nincs vágyam, ha meg sem próbálkozom a szexszel, akkor ezeket a kínos kudarcokat elkerülöm, így maga a vágy szépen lassan kihal" - mondja a szakember.

Egy aszexuális tíz válasza

Az AVEN oldalán egy hölgy leírta azokat a megjegyzéseket (és a rájuk adott válaszokoat), amelyeket akkor kap, mikor kiderül róla, hogy aszexuális - a legtöbben ugyanis félreértik őt, vagy megpróbálják győzködni, esetleg megváltoztatni a hozzáállását...

Utálod a pasikat - "Ez nem igaz, és különben sincs semmi köze ahhoz, hogy nem vágyom a szexre."

Nem tudsz pasit szerezni magadnak - "Ez sem igaz, mert vannak és voltak kapcsolataim, mindössze ezeknek nem része a testiség."

Hormonális gondjaid vannak - "Lehet, de ha tenni akarnék ellene, akkor elmennék orvoshoz és gyógyszert szednék rá; de így érzem jól magam."

Túl elfoglalt vagy a szexhez - "Arra mindig jut időm, hogy azzal foglalkozzak, ami boldoggá tesz, és a szex egyszerűen nem tartozik ezek közé."

Csak azért nem kívánod a szexet, mert még nem találkoztál velem - "Ez a mondat tökéletesen tükrözi azt, hogy a pasik egy része minimálisan sem érti a problémát és csak saját magával és a férfiasságával van elfoglalva."

Félsz a kapcsolatoktól - "Jó néhány kapcsolatom volt már, és jelenleg is vannak szoros, intim kapcsolataim, férfiakkal is, ezekbe egyszerűen nem tartozik bele a szex."

Gyermekként zaklattak - "Gyakori, de tökéletesen hamis állítás."

Leszbikus vagy - "Sem a péniszek, sem a vaginák nem izgatnak fel, ennek ellenére, ha leszbikus lennék, biztosan bevallanám, mert a homoszexualitás manapság inkább elfogadják, mint az aszexualitást."

Még nem találkoztál az Igazival - "Lehetséges, de egyáltalán nem fair azt sugallni, hogy férfi nélkül nem lehet teljes az életem."

Biztos most ért véget egy rossz kapcsolatod - "Ez nem igaz, annak ugyanis, hogy nem érdekel a szex, semmi köze az esetleges csalódásokhoz vagy rossz tapasztalatokhoz."

Forrás: AVEN