Szexfüggőség - nem csak a férfiak

Vágólapra másolva!
A szexfüggőségről az utóbbi időkben egyre többet hallani: ezzel a problémával kezelték például Michael Douglast is, legutóbb pedig David Duchovny rehabilitációjától zengett a bulvársajtó. Azt azonban kevesebben tudják, hogy ez az általában férfiakkal összefüggésbe hozott probléma nők körében is előfordul: esetükben sokszor egyéb függőségek hátterében is a túlzott szexéhség munkál.
Vágólapra másolva!

"Valahányszor olyan férfival találkozom, aki nem vonzódik szexuálisan hozzám, azonnali késztetést érzek, hogy megszerezzem" - vallja be Csilla, 35 éves HR-es. "Ez a helyzet mindig felizgat, kihívásnak vagy játéknak érzem, hogy megszerezzem, és nem törődöm azzal sem, hogy házas-e vagy van-e valakije. A legsúlyosabb esetem eddig az volt, mikor a legjobb barátnőm vőlegényére hajtottam rá, irritált és egyben izgatott az a helyzet, hogy mikor együtt voltunk hármasban, a fiú nem velem foglalkozott. Iszonyúan kívántam, úgy éreztem, nem bírom ki, ha nem kapom meg azonnal."

Az, hogy a szex vagy tágabb értelemben a szerelem függőséget okozhat, már régen nem vita tárgya: agykutatók megállapították, hogy a szerelem- és a kokainfüggőknél az agynak ugyanaz a része mutatott különös aktivitást.

Ám Csillának fogalma sem volt róla, hogy orvosi értelemben is függőnek számít; viszont kimondottan élvezte hódításait. Még akkor sem szembesült a problémával, mikor az a bizonyos vőlegény durván visszautasította, és ellátta egy-két jó tanáccsal is a jövőre vonatkozólag, nyomatékul leöntve őt egy pohár sörrel. Csak évekkel az eset után, mikor már idősebb lett, és a barátnői kezdtek lehorgonyozni és családot alapítani, gondolkozott el rajta, hogy talán valami nincsen rendben vele.

"Cikinek éreztem, hogy itt állok 35 évesen és a szerelmi önéletrajzomban a leghosszabb kapcsolat sincs három hónapos" - meséli. Lelki tanácsadásra ment, hogy tisztázhassa, miért akad mindig nem megfelelő férfiakba. "Csak ekkor döbbentem rá, hogy egészen odáig egy álomvilágban éltem. Amit leginkább élveztem a szexben, az nem is maga az aktus volt, hanem inkább az a rész, mikor feküdtünk utána az ágyban egymás karjában. Azt érezni, hogy tartozom valakihez. Mindig bemagyaráztam magamnak, hogy szerelmes vagyok egy-egy srácba, de aztán hamar ki kellett józanodnom."

Intimitásra vágynak

"A női szexfüggőség mindig a bensőségesség áhítozásával jár- mondja Don Serratt, az angliai Life Works addiktológiai klinika igazgatója a Times Online-nak a témával kapcsolatban adott interjújában. "A szexet és a csábítást ezek a nők tulajdonképpen arra használják, hogy közel kerülhessenek valakihez - de amint bekövetkezik ez, azonnal valaki más után néznek."

"A szexfüggők nők intimtásra vágynak, de egyszerre ösztönösen félnek is tőle. Mivel nagyon alacsony az önbecsülésük, rettegnek, hogy választottjuk megismeri az igazi énjüket. Ezek a nők gyakran panaszkodnak, hogy 'jaj, mindig rossz férfiakba botlok', de ha megtalálják azt a férfit, aki álmaik netovábbja, megijednek és gyorsan egy másik után néznek. Kapcsolataikban nem találnak megnyugvást, mindig valami hibát keresnek partnerükben: lusta, kövér, hímsoviniszta, tutyimutyi - aztán ejtik őket."

"Másrészt a szexfüggőknek elég gyenge az ítélőképességük a párválasztás terén, hajlamosak bedőlni a látszatnak, a felszínes értékeknek, mert igazából az álmok világában létezik csak az a bizonyos férfi, akire vágynak" - teszi hozzá a szakember.

Függőség a függőség hátterében

"Kutatásaink szerint a szex-addiktok száma világszerte egyre nő - és, bár ezt a betegséget eddig többnyire férfiaknál diagnosztizálták egyre nagyobb a nők aránya" - folytatja Serratt. "Ám míg Amerikában a szexfüggőség miatt kezelésre jelentkezők 30%-a nő, addig Európában ez a szám sokkal kisebb."

"Itt nagyon kevés nő fordul fokozott szexuális vágyra panaszkodva orvoshoz, valószínűleg kevésbé tájékozottak e betegséget illetően. Általában inkább az a helyzet, hogy alkohol- vagy drogproblémák miatt keresnek segítséget, és csak a feltáró kezelések során derül ki az, hogy a bajok gyökere a túlzott szexuális késztetés. A többi függőség csak ezt a problémát rejti."