Hazai cowboyok a Hortobágyon

Vágólapra másolva!
Pünkösdi lovasfesztivált rendeztek hétfőn a Hortobágyon, ahol a pásztorok köszöntése mellett díjugrató derbin országos csikósbajnokságon, a bátrak fogatainak versenyén, és pásztorétekfőző versenyen mérhették össze tudásukat a résztvevők.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

A díjugrató derbin, amely ma már igen ritkán rendezett, de mindig nagy közönségsikert arató versenyforma, ahol természetes akadályokat kell leküzdeniük a lovasoknak 29-en küzdöttek meg a pünkösdi díjugrató címért.

A legjobbnak Szentirmai Ferenc bizonyult "Hadfi" nevű lovával. Az országos csikósbajnokság keretében megrendezett népiesség fogatók hajtása versenyben kettesfogatával Balogh József szilvásváradi fogathajtó bizonyult a legjobbnak. A legnagyobb közönségsikert talán a pünkösdi királyválasztás váltotta ki a Hortobágyon, amikor is a Jókai Mór által megírt történet elevenedett meg a hortobágyi puszta környezetébe helyezve.

"A verseny során a puszta népe a nehéz próbát és a tavaszi lófuttatás győztesét egy évre a pásztorok királyává választotta" - mondta a pünkösdi lovasfesztivált rendező Hortobágyi Génmegőrző Kht. Igazgatója. Gencsi Zoltán tájékoztatása szerint a húsz versenyző közül Bordás János hortobágyi csikós bizonyult a legjobbnak, aki pünkösdi királyként ünnepnapokon egy évig ingyen ihat a hortobágyi Betyár csárdában.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A nap programjaihoz szervesen illeszkedett a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület és a Magyar Lovas Kör által szervezett kézműves bemutató és a népi mesterségek vására.

A résztvevők között szűrrátétes, mézeskalácsos, feketekerámia-készítő, fajátékkészítő, csuhészobrász, gyöngyfűző, kalapos, késes, rézműves, bőrös, szarufaragó, nyeregkészítő, lószerszámkészítő, lovas íjász, ötvös, kötélgyártó mutatta be szakmai tudását és portékáit. Ezúttal is megrendezték a pásztorétekfőző versenyt, ezúttal a slambucfőzők találkoztak.

Valószínűleg világrekordnak számít, hogy a pusztán egyszerre 80 bográcsban főtt a hagyományos pusztai eledel, a slambuc. Készítőik főzési technikájukat ugyan nem árulták el, s valamennyi bográcsban készült étek némileg különbözött egymástól, egy azonban közös volt bennük: készítőik mindegyiket - a hagyományokhoz hűen - 32-szer forgatták meg.