A legnépszerűbb, legbefolyásosabb hírességek listája

Vágólapra másolva!
Mel Gibson beelőzött, immár első a legnépszerűbb, legbefolyásosabb hírességek listáján, az Ananova szerint. A 48 éves színész-rendező tavaly 210 millió dollárt keresett - főképp a Passió című filmjével.
Vágólapra másolva!

Tavaly Jennifer Aniston vezetett, idén a Rettenthetetlen áll az élen a "Forbes Celebrity 100" listáján. Harry Potter megálmodója és szülőanyja, JK Rowling nagyot lépett előre tavaly óta, pedig már akkor is az előkelő 15. helyen tanyázott - de idén már hatodik lett. Az írónő sorozatának ötödik könyve 250 millió példányban kelt el világszerte, nem kevés pénzt hozott így a konyhára.

Forrás: Retna

A napokban a franciák ellen büntetőt hibázó, ám tegnap már győztes csapatban játszó David Beckham a számára méltatlan 56. helyről a 22.-re ugrott előre, de a magánéleti problémái miatt (is) gyakran címlapra kerülő futballista nem a legmagasabban jegyzett brit: a Rolling Stones tagjai (csapatban) az ötödik helyen pózolnak. Ők a tavalyi, igen hosszú turnéjuknak és a kimagasló eladási mutatókkal rendelkező DVD-jüknek köszönhetik az előrelépést (Jaggerék a tizedikek voltak 2003-ban).

Catherine Zeta Jones 56. a listán, de ezért nem kell különösebben bánkódnia, mivel férjeura, Michael Douglas egyáltalán nem is szerepel a mostani százban. Furcsa hullámvasút ez, hiszen Tom Cruise pár évvel ezelőtt még diadalmasan vezette a listát, majd két évre teljesen eltűnt, nem került a legjobbak közé. Idén a negyedik pozícióba tért vissza.

Jennifer Aniston, a Jó Barátok volt sztárja erősen visszaesett (volt honnan, ő vezette tavaly a listát), ezúttal pusztán tizenhetedik. Így is távcső kell neki, hogy lássa a le-lemaradozó férjét, ugyanis Brad Pitt a távolban kullog, a harminchetedik helyen. Érdekes, hogy a korábban felettébb népszerű pár tagjai szétválásuk óta már nem annyira közkedveltek: Jennifer Lopez és Ben Affleck is kihullottak, nem jutottak be a százba.