Hooligans készül, Tankcsapda sztornó

Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, a debreceni Tankcsapda énekese - rutinos ugró létére - összetörte magát egy ejtőernyős ugrás során, így a Szigetre tervezett, szombati koncertet is le kellett mondani. Helyükre az idén VIVA Comet-díjat és két MAHASZ-elismerést nyert Hooligans ugrik be - de aznap éjjel még Encsen is lenyomnak egy bulit.
Vágólapra másolva!

"Nem készülünk különleges produkcióval. Megvan a rutin, most épp turnézunk, így próbálni sem kell. Az elmúlt hónapban 34 koncertet nyomtunk le, így nem lehet semmi probléma. Egyórás lesz a fellépés, szombaton hatkor kezdünk" - újságolta Endi, a zenekar dobosa.

"Nagyon sajnáljuk, ami Lacival történt. Ha ez az ára, akkor máskor nem játszunk a Nagyszínpadon. Be kellett ugrani helyettük, mi vállaltuk" - tette hozzá. A csapat nem aggódik túlzottan a fogadtatás miatt. Mindkét együttesnek igen komoly méretűre duzzadt a rajongótábora, ezek pedig némiképp még fedik is egymást: "Mindkettő rockzene, így sokan szeretik a két együttest egyszerre. Az övék zúzósabb zene, a mienk dallamosabb rock. Ha ők a Motörhead, akkor mi vagyunk a Red Hot Chili Peppers. Mi tiszteljük őket, szeretjük a zenéjüket. Jó a kapcsolat az együttesek közt, a múltkor a VIVA-díjátadó után buliztunk együtt" - emlékezett a dobos.

A zenekar tagjai elégedetten konstatálják, hogy a kapott díjak száma nő, de a rajongók is egyre többen vannak, Endi szerint ez hét év munka eredménye. Tíz klipet készítettek, négy nagylemeznél járnak. "A legutóbbi igen jól fogy, szerencsére. 25 ezer példánynál tartunk. A trend is változott, a rockot jobban nyomják a rádiók is. Amióta ismét van gitárzene a rádiókban, egyre többen ismernek meg minket is. A Comet azért volt fontos, mert ott tényleg a közönség szavazott" - elmélkedett.

Ha már Sziget, akkor egy sztorit is elhintett a beszélgetés végén: "Régebben, mikor még nem zenéltünk ennyit, többet voltam kint a fesztiválon. Kint lógtam egyfolytában. Tavaly sok bajunk volt a technikával, az nem kellemes emlék, botrányos volt. Egyszer viszont kimentem egy napra, cowboykalappal, kabáttal, teljesen felöltözve - aztán csak három nap folyamatos bulizás, tivornya után keveredtem haza, de akkor már nem volt semmi rajtam, csak egy gatya és a csizmám. Még az alsónadrágomat, a karkötőmet is elhagytam valahol" - nosztalgiázott a Hooligans szóvivője.