El akarták lopni az olimpiai lángot

2016.07.24. 11:04

Letartóztatták a férfit, aki el akarta lopni az olimpiai lángot.

A riói olimpia augusztus 5-én kezdődik majd, az olimpiai lángot pedig a szokásoknak megfelelően a játékok előtt körbeviszik az országban.

A láng a Sao Paulo állambeli Guarulhosban járt, amikor egy feketébe öltözött férfi megpróbált hozzáférni az olimpiai lánggal futóhoz, de a biztonságiak rövid dulakodás után a földre teperték.

Az olimpiai lángot április 21-én gyújtották meg a görögországi Olümpiában, a fáklya pedig május 3-án érkezett meg Brazíliába. A váltófutás során összesen 300 brazil várost érint a menet, majd augusztus 5-én a riói Maracana-stadion lesz a végállomás.

Nem a mostani volt az első incidens, júniusban az okozott botrányt, hogy Manausban a rendőrök lelőttek egy jaguárt, amely amolyan kabalafiguraként volt jelen az eseményen, és kiszabadult a ketrecéből. Egy másik helyszínen pedig egy illető tűzoltó készülékkel akarta eloltani a lángot, de annyira nem tudott közel kerülni a futóhoz, hogy sikerrel is járjon.

És történt a napokban egy kisebb baleset is, amikor a lánggal futó nő arcra bukott kocogás közben.

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a helyiek körében nem túl népszerű az olimpia, a megkérdezettek 63 százaléka azt mondta, több kárt okoz, mint hasznot.