Fél lábbal és fél kézzel a legjobbak között

Takács Károly, sportlövő, sportlövészet, 1948, London, 1952, Helsinki, olimpia

Hajós Alfréd 18 évesen két aranyérmet szerezve a magyar olimpiatörténet első igazi hőse lett. Később a fél lábbal Európa legjobb úszójává váló, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Halassy Olivér, majd a tartalékból olimpiai bajnokká emelkedő Prokopp Sándor életében is fontos szerepet játszott. Takács Károly a jobb kezét elveszítve ballal lett a világ legjobbja, Földi Imre pedig negyedik nekifutásra nyert aranyérmet Münchenben. Az Origo olimpiatörténeti sorozatának 3. része a legnagyobb magyar hősökről.

Az első magyar olimpiai bajnok

A hét sportolóból álló küldöttség egyetlen úszójaként Hajós Alfréd szerezte meg a magyar sport első két aranyérmét az újkori olimpiákon. Az 1878. február 1-jén született sportoló 13 évesen egy tragédiának köszönhetően határozta el, hogy megtanul úszni: édesapja belefulladt a Dunába.

Műegyetemi tanulmányai mellett tornázott, futott és úszott, és tizenhét évesen már magyar bajnok és 100 gyorson nem hivatalos Európa-bajnok volt. Az 1896-os első újkori olimpián két gyorsúszószámban, 100 és 1200 méteren is elsőként ért célba.

Hajós Alfréd Forrás: Olympic.org

„A verseny helyszíne a Pireusi-öböl mellett levő Phaleron volt, ahol a verseny napján vagy negyvenezer ember állta körül a partot. Áprilisban akkor szokatlanul hideg volt az idő, a tenger vize is erősen lehűlt, úgyhogy a verseny napján, tizennegyedikén tizenhárom fok volt a víz hőmérséklete. A százméteres versenyben tizenhárman indultunk. Köztük, éppen a jobb oldalamon, Williams, az Egyesült Államok kiváló versenyzője szállt vízbe a start céljait szolgáló hajóról. A dermesztően hideg víz szinte vágta húsunkat.

Hetven méterig hatalmas, fej fej melletti küzdelmet folytattunk, ott erősíteni tudtam, és megnyertem a versenyt.

Az eredmény nem volt valami rózsás, 1 perc 22,2 másodpercet értem el” – idézte fel később Hajós a történteket.

Indult volna 500 méteren is, de inkább visszalépett, hogy rápihenjen az 1200 méteres viadalra, amelyen kilencen rajtoltak. A versenyzőket három hajó vitte ki a nyílt, erősen hullámzó tengerre. Hajós ujjnyi vastagságú faggyúval kente be magát, így védekezett a jéghideg víz ellen.

1896-ban két aranyat nyert a jéghideg vízben Forrás: Wikipedia

„Megborzadtam arra a gondolatra, hogy mi lesz, ha a hideg víztől a tagjaim görcsöt kapnak. Az életösztön szinte elnyomta győzni vágyásomat. Elszánt erővel szeltem a vizet, és csak akkor nyugodtam meg, amikor a hajócskák újra felénk tartottak, és kezdték kihalászni a gémberedett tagú, a küzdelmet feladó versenyzőket. Akkor azonban már ott voltam az öböl torkolatánál. A tömeg moraja egyre erősödött. Ellenfeleimet nagy fölénnyel győztem le.

A legnagyobb küzdelmet nem velük, hanem a tengeren feltornyosuló négyméteres hullámokkal és a rettentő hideg vízzel kellett megvívnom”

– emlékezett vissza.

A görögök hatalmas ünneplésben részesítették, a király a fogadáson meg is kérdezte tőle, hogy hol tanult meg ilyen jól úszni. „Nagy zavaromban így válaszoltam: A vízben, felség! Jót nevetett, és megsimogatta az arcomat. Aztán továbbsétált.”

Hazatérve folytatta egyetemi tanulmányait, 1899-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Műegyetemen. Úszópályafutását 1897-ben, tizenkilenc éves korában befejezte,

áttért a tornára és a labdarúgásra.

Szerepelt az első magyarországi labdarúgó-mérkőzésen, a Millenáris pályán 1897. május 9-én a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában lépett pályára. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak, és 1902-ben az első magyar labdarúgó-válogatottnak ő volt a csapatkapitánya. 1906 őszén szövetségi kapitányként is dolgozott.

1924-ben Lauber Dezsővel készített stadionterve ezüstérmet nyert az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban (az aranyérmet nem ítélték oda). A zsidótörvények hatálya alól sokáig felmentették, de a holokauszt idején neki is bujkálnia kellett. 1945 után már csak ritkán szerepelt nyilvánosan, de 1947-ben, az első magyar válogatott meccs ötvenedik évfordulóján ő végezte el a kezdőrúgást az osztrákok ellen. 1955. november 12-én, hetvenhét éves korában halt meg Budapesten.

Fél lábbal is világklasszis

Hajós Alfréd pályafutása ugyan nem keresztezte vitéz Halassy Olivérét, a közös úszó- és sportolómúlt mégis összekötötte őket.

Halassy 1909. július 31-én született Haltmayer néven, és bár futballista akart lenni, egy baleset miatt – nyolcévesen megpróbált felugrani egy mozgó villamosra, és lecsúszott a lépcsőről – a lábszára közepétől

amputálni kellett a bal lábát.

Sportágat váltott, és 17 éves korától sorra nyerte a gyorsúszó- és folyamúszó-bajnokságokat. 400-tól 1500 méterig minden számban aranyesélyes volt, összesen 36 bajnoki címet nyert, 12-szer javított országos csúcsot.

Az 1932-es Los Angeles-i olimpia bajnokcsapata, a kép jobb szélén Halassy Olivérrel Forrás: Wikipedia

A legnagyobb sikerét 1931-ben, a párizsi Európa-bajnokságon aratta, ahol az 1500 méteres gyorsúszásban zuhogó esőben, 1,6 másodperces különbséggel győzött – alig két órával azután, hogy a magyar pólóválogatott tagjaként is Európa-bajnok lett.

Végül aztán a vízilabda mellett döntött,

1928-ban az amszterdami olimpián ezüst-, az 1932-es Los Angeles-i, illetve az 1936-os berlini olimpián aranyérmet nyert,

de akadt három Eb-elsősége is (1931, 1934, 1938).

Pályafutása befejeztével az újpesti városházán dolgozott tanácsosként, a háború alatt pedig a háza pincéjében bújtatta zsidó származású barátait.

„Kötelességünknek tartjuk, hogy a zsidó származású olimpiai bajnokok kivételezése ügyében teljesített fáradozásodért köszönetünknek ezúton adjunk kifejezést... Kérlek arra, hogy bennünket és ügyünket további jóindulatodban megtartani szíves légy” – írta neki levelében Hajós Alfréd.

1946. szeptember 10-én furcsa, tisztázatlan körülmények között halt meg, sofőrjével együtt agyonlőtték.

A lapok rablógyilkosságról írtak, de egyes feltételezések szerint egy szovjet katonai járőr lőtte le, miután nem adta át az autóját. A temetésén végül Hajós Alfréd búcsúztatta el harmincegy évvel fiatalabb sporttársát.

Tartalékból olimpiai bajnok

Érdekes pályafutással büszkélkedhetett dr. Prokopp Sándor is. Az 1887. május 7-én, Kassán született sportoló a Budapesti EAC-ban kezdte a sportlövészetet, miután a postán dolgozó édesapját a fővárosba helyezték át.

Prokopp a Pesti Tudományegyetem Jogtudományi Karán tanult és doktorált, közben egyre sikeresebb volt a céllövészetben is. 1907-ben megnyerte a főiskolai-egyetemi bajnokságot, majd 1908-ban elindult a londoni olimpia szabadpuska-versenyszámában, ahol egyes források szerint helyezetlenül, mások szerint a 43. helyen zárt.

Dr. Prokopp Sándor, Stockholm olimpiai bajnoka Forrás: Beac.hu

21 évesen azonban nem szegte kedvét a kudarc, versenyszámot váltva a 300 m-es fekvő hadipuskában próbálkozott kijutni az 1912-es olimpiára, azonban csak a második legjobb tudott lenni Hammersberg Géza mögött.

A szövetség ezért csupán tartalékként számolt vele Stockholmban. Miután Hammersberg visszalépett, vállalta, hogy önköltségen elutazik a svéd fővárosba.

Egyáltalán nem számított esélyesnek, de óriási meglepetésre tíz lövés után 97 ponttal megnyerte a versenyt.

1916-ra lehetett volna élete formájában, de a háború miatt elmaradt az olimpia, 1920-ban a magyarok nem indulhattak, 1924-ben pedig már nem volt esélye, gyorstüzelőpisztollyal és szabadpisztollyal versenyzett, de a legjobb 50 közé sem került.

Dr. Prokopp Sándor Forrás: Wikipedia

1914-től a főváros árvaszékénél, a közjogi, az anyakönyvi és 15 éven át a közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztályon dolgozott. A háború után, 1946-ban eltávolították az út- és csatornaépítési ügyosztályról, mert az előző rendszer kiemelkedő személyiségének tartották, de Hajós Alfréd közbenjárására visszavették. 1952-ben aztán elvették a nyugdíja felét, pestlőrinci házát pedig államosították. 1964. november 4-én, Budapesten halt meg.

A Szlovák Olimpiai Bizottság – kassai születése miatt – szlovák olimpiai bajnokként tartja számon, a szintén felvidéki, magasfalui születésű Halmay Zoltánnal együtt.

Elvesztette jobb kézfejét, bajnok lett ballal

Takács Károly 1910. január 21-én született Budapesten. Fiatalon katonai pályára lépett, a Magyar Királyi Honvéd Csapat Altisztképző Iskola elvégzése után hivatásos tiszthelyettesként szolgált.

A sportlövészetet a Honvéd Tiszti Sportegylet versenyzőjeként kezdte, azonban úgy tűnt, pályafutása kettétörik, amikor 1938-ban, Veszprémben gyutacsrobbanás következtében elveszítette jobb kézfejét.

Takács Károly sportlövő, London és Helsinki olimpiai bajnoka Forrás: Wikipedia

Nem adta fel, hatalmas akaraterővel megtanult bal kézzel írni és lőni, és egy évvel később már a világbajnok gyorspisztolycsapat (Badinszky László, Börzsönyi Lajos, Dombi Ede, Takács Károly, Vadnay László) tagja volt Luzernben.

A második világháború alatt tisztként a fronton szolgált, majd 1946-tól a Partizán Sport Klub és a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Elszántan készült első olimpiai részvételére, a londoni, gyorstüzelő pisztolyban aratott győzelmében olyan biztos volt, hogy előre megírta a bajnoki nyilatkozatát, amelyet az eredményhirdetés után elő is vett belső zsebében lévő tárcájából, és felolvasta a rádió mikrofonja előtt.

42 évesen még egy aranyat nyert

A bravúrt négy év múlva, 1952-ben Helsinkiben megismételte, de Melbourne-ben, 46 évesen már nem tudott beleszólni az érmekért vívott küzdelembe, nyolcadik lett gyorspisztolyban.

Az 1955-ös bukaresti Európa-bajnokságon, illetve az 1958-as moszkvai világbajnokságon egyéniben hadipisztollyal és csapatban ötalakos sportpisztollyal bronzérmet szerzett. Visszavonulása után 35-szörös magyar bajnokként a Bp. Honvédban dolgozott, tanítványai között volt az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Kun Szilárd, illetve Tokió olimpiai bajnoka, Hammerl László. Az évszázad magyar sportlövőjének választott sportember 65 éves korában, 1976. január 5-én halt meg.

Aranyérem negyedik nekifutásra

Ötször futott neki az olimpiának, és negyedik próbálkozásra lett csak aranyérmes Földi Imre, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka, a nemzet sportolója.

1938. május 8-án született Kecskeméten, ahol 17 éves koráig élt. Félárvaként nevelkedett, édesanyját a háborúban veszítette el. Tatára került vájártanulónak, itt derült ki, hogy rendkívüli ereje van.

Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő Forrás: Wikipedia

1955-ben a Bányász súlyemelője lett, és versenyzőként, edzőként egyaránt kitartott klubja mellett. Egy pillanatra sem adta fel az álmait, az 1960-as római 6. hely, majd az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikóvárosi ezüst után 1972-ben felért a csúcsra. Münchenben világrekorddal lett első az 56 kilogrammosok mezőnyében, a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnoki címét szerezve.

Bár már 38 éves volt, még elindult az 1976-os montrèali olimpián is, és hatodikként végzett.

„München volt persze a legnagyobb siker, de nem szívesen teszek különbséget az olimpiai szerepléseim között, nekem valamennyi ugyanolyan kedves mind a mai napig. Rómát például azért tartom ugyanolyan nagy becsben, mert az első olimpiám volt. Az 1964-es olimpia azonban fájó emlék, merthogy

Tokióban a világcsúcsom ellenére is csak második lettem, mivel a legfőbb riválisom nálam könnyebb volt”

– nyilatkozta három éve.

Földi Imre, a nemzet sportolója Forrás: MTI/Földi Imre

Földi Imre első magyar bajnoki címét 1957-ben, az utolsót 1976-ban nyerte. Első országos csúcsát 1959-ben Tatabányán érte el. Szakításban és lökésben is kimagasló eredményekre volt képes, de húsz világ- és ötven magyar csúcsának zömét nyomásban produkálta.

Összesen tízszer volt Európa-bajnok, 13-szor magyar bajnok, ötször választották az év magyar súlyemelőjének. 1993 óta a Súlyemelő Halhatatlanok Klubjának tagja, 2007. január 31. óta a nemzet sportolója, 2003 óta Tatabánya díszpolgára. Lánya, Földi Csilla Európa-bajnok súlyemelő.

Sorozatunk korábbi részeiben a legváratlanabb magyar olimpiai aranyérmekről és a tragikus sorsú olimpikonjainkról írtunk.