Botrányos román olimpiai szereplés Rióban

Románia Rio 2016
A 85 kilós Gabriel Sincraian bronzérmes lett a súlemelők versenyében
Vágólapra másolva!
Még be sem fejeződtek a riói olimpiai játékok, Romániában máris a feje tetejére állt az ország sportirányítása. Augusztus 15-én, tehát az olimpia második hetének kezdetén Alin Petrache, az Olimpiai és Sportbizottság elnöke bejelentette, hogy lemond tisztségéről, mert az ország az utóbbi hatvannégy év leggyengébb szereplését produkálta Rióban. És bár a játékok még nem értek véget, a románok aligha lépnek már előbbre az éremtáblázaton jelenleg elfoglalt 47. helyüknél. Lejjebb azonban még csúszhatnak.
Vágólapra másolva!

Alin Petrache szerint alaposan ki kell elemezni a román olimpiai csapat felkészülését és az elért eredményeket. A leköszönő elnök elnézést kért a sportolóktól és a közvéleménytől a román olimpikonok sportfelszerelése körül kialakult botrány miatt is.

Pár napja kiderült, hogy hamisított ruházatban utazott el a román küldöttség Rióba.

A sportolók azt mondták, hogy a ruhák hamar elszíneződtek, kinyúltak, és foszladozni kezdtek.

A román női evezős nyolcas bronzérmes lett a riói olimpián Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Soeren Stache


Alin Petrache olimpia előtti jóslata már tükrözött némi visszafogottságot, hiszen a sportvezető legfeljebb hat-nyolc érem megszerzésében reménykedett Rióban. A viharfelhők a játékok kezdete előtt gyülekezni kezdtek, amikor

az ország kajak-kenu válogatottja doppingbotrányba keveredett.

A jókedvet az sem fokozta, hogy a női teniszsport román világsztárja, Simona Halep visszalépett a riói indulástól.

Olimpiáról olimpiára csökkent a román aranyak száma

Ami a riói szereplésüket illeti, eddigi egyetlen aranyérmüket a női párbajtőrcsapat szerezte. A teniszezők férfi páros versenyszámában nyertek egy ezüstöt, súlyemelésben és evezésben pedig egy bronzot.

A 85 kilós Gabriel Sincraian bronzérmes lett a súlemelők versenyében Forrás: AFP/Pool

Nem egyszeri kisiklásról van szó, Románia teljesítménye 2000 után folyamatosan esett vissza. Sydneyben még tizenegy aranyérmet nyertek a román sportolók, négy évvel később Athénban nyolcat, Pekingben négyet. A londoni olimpián már csak két arany volt a termés.

Rióban pedig alighanem megállnak egynél.

Az éremtáblázaton Románia neve mellett álló 1 arany, 1 ezüst és 2 bronzérem pontosan ugyanannyi, mint amit az ország az 1952-es helsinki olimpián produkált.

A riói éremtáblázathttp://www.origo.hu/olimpia-2016/eremtablazat/index.html

Mi történhetett a román sporttal az elmúlt években, és hogyan fogadta az ország ezt az olimpiai szereplést? – kérdeztük a Sepsiszentgyörgyön élő újságírót, Csinta Samut.

Akik ismerik Románia sportját, nem lepődtek meg azon, ami Brazíliában történt – válaszolt Csinta. Az elmúlt évtizedekben ugyanis Romániában elmaradt a tudatos építkezés a sportban. Az ország ugyan egyre gyengébben és gyengébben szerepelt az egymást követő olimpiákon, ez mégsem érdekelt senkit. Amolyan "majd lesz valami" állapotban élte mindennapjait az élsport Romániában.

Nagy a felháborodás az utóbbi hatvannégy év leggyengébb szereplése miatt?

Az olimpia előtt sem volt már rózsás a helyzet, és amíg nem született meg az első és eddig egyetlen román aranyérem, napról napra nőtt az elégedetlenség. A női párbajtőrcsapat első helye kissé lecsendesítette a háborgókat, de miután újabb aranyérmek nem születtek, a román sajtó már a felelősök megnevezését és azonnali vizsgálatot követel.

A román sport egyetlen aranyérmét a női párbajtőrvívó-válogatott szerezte Rióban Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev


A Román Olimpiai Bizottság elnöke, Alin Petrache mindenesetre gyorsan bejelentette lemondását. Ezek szerint ő viszi el egyedül az egész balhét?

Először is Alin Petrache mandátuma csak a riói olimpia végéig szólt. Lemondását tehát nagymértékben árnyalja, hogy amúgy is távozott volna posztjáról. Ezzel együtt a távozása önkritika, valamint a rendszer iránti bírálat is egyben. Elődje, Octavian Morariu 2014 áprilisában távozott posztjáról. Indokként azt hozta fel, hogy beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba. Ettől még maradhatott volna elnök, de a sportéletet jól ismerők tudták, hogy nagy bajban van az élsport Romániában. Abban, hogy a professzionális építkezés elmaradt, Morariunak is nagy felelőssége van, ráadásul több korrupciós ügybe is belekeveredett.

A női párbajtőrcsapattal aranyérmes Simona Pop a győzelem után egy olyan fényképet osztott meg a Facebook-oldalán, amelyen magyarul is köszönetet mond Szatmárnémetinek. Ezt a gesztust hogyan fogadta a román sajtó?

Sehogy, mert agyonhallgatta. Ennek a fényképnek amúgy az az előtörténete, hogy a győzelem után Szatmárnémeti újonnan megválasztott polgármestere, Kereskényi Gábor jelezte, hogy a vívónőt mindenképpen szeretné Szatmárnémeti díszpolgárává avatni, és az erről szóló előterjesztést be fogja nyújtani a közgyűlésnek.

A párbajtőrvívó olimpiai bajnok Simona Pop magyarul is köszönetet mond Szatmárnémetinek Forrás: Facebook


Gondolom, az sem volt jó előjel, hogy az olimpián nem indulhattak el a román kajak-kenu válogatott tagjai.

Azért nem indulhattak el, mert az utolsó pillanatban az ország sportvezetése visszaléptette őket. A keret 90 százaléka doppingolt, óriási kockázat lett volna, ha közülük bárki is vízre száll Rióban.

Mit lehet tudni az olimpia alatt kirobbant mezbotrányról?

Az a cég, amely a közbeszerzési pályázaton megnyerte annak a lehetőségét, hogy szállítsa a mezeket, egy nemrég gründolt vállalkozás volt. A cég két alapítója pedig Octavian Morariu, az említett korábbi olimpiai bizottsági elnök és a vele együtt szintén távozó főtitkár. Ez a cég szállította a román sportolóknak a hamisított mezeket.

A kép jobb oldalán Octavian Morariu, a Román Olimpiai Bizottság korábbi elnöke Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Alexander Vilf


Ezek után hogyan látják Romániában az élsport jövőjét?

Sötéten.

Az ország sportjának jelenlegi állapotát látva ebben a prognózisban semmi túlzás nincsen. Ha ugyanis a reform holnap el is kezdődik, annak hatása 2020-ban még egészen biztosan nem érződik majd. De lehet, hogy 2024-ben sem.