Tőlük várjuk a legtöbb magyar érmet az olimpián

Kozák Danuta; Szabó Gabriella akció döntő FOTÓ FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása sportoló SZEMÉLY FOTÓ ÁLTALÁNOS verseny SPORT versenyez
Moszkva, 2016. június 26. Kozák Danuta (b) és Szabó Gabriella a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság női kajak kettesének 500 méteres döntőjében 2016. június 26-án. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)
Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége hétfőn délelőtt elfogadta Storcz Botond vezetőedző javaslatát, ezzel véglegesen összeállt az augusztus 5-én kezdődő olimpiára készülő gyorsasági kajak-kenu csapat: 15+3 versenyző utazik, és a magyar válogatott minden versenyszámban rajthoz áll majd Rióban.
Vágólapra másolva!

A válogatott a négy évvel ezelőtti, londoni játékokon 13 versenyzővel szerepelt, de a magyarok akkor három számban nem indultak. Az olimpiai csapat idén 15 sportolóból és három tartalék versenyzőből áll.

"Londonban úgy szereztünk hat érmet, hogy kevesebb versenyzővel, kevesebb versenyszámban tudtunk rajthoz állni, hiszen nem indult egységünk C-2 1000, K-1 1000 és K-2 200 méteren. Ehhez képest idén minden számban ott leszünk, amit óriási eredménynek tartok.

- mondta Storcz Botond vezetőedző.

A múlt csütörtöki négyesválogató eredményeinek megfelelően eldőlt, hogy férfi K-4 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású egység indulhat, míg 1000 méteren párosban a korábban korosztályos világbajnoki címet is szerző Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin duó szállhat vízre. K-1 1000 méteren a tavalyi év legjobb utánpótláskorú versenyzőjének megválasztott, 19 esztendős Kopasz Bálint indulhat az olimpián.

Hufnágel Tibor végül párosban és négyesben is indulhat Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az elnökségi ülésen az is eldőlt, hogy női kajakban Kárász Anna, férfi kajakban Birkás Balázs, kenuban pedig Kiss Tamás lesz tartalék Rióban.

A női kajak, illetve a férfi kenu szakág csapatát már korábban kihirdették - férfi kajakban azért is volt szükség az indulók személyének újragondolására, mert a hazai válogatót két számban is megnyerő Dombvári Bence júniusban fennakadt a doppingellenőrzésen. Ő eredetileg 1000 méter egyesben és Hufnágellel párosban indult volna. Egyesben a mindössze 18 éves Kopasz Bálint indul helyette, az új magyar kajakreménységről bővebben itt írtunk.

Kopasz Bálint bizonyíthat Rióban Forrás: Facebook/MKKSZ

A riói magyar csapat:
férfiak:
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
K-4 1000 m: Hufnágel, Ceiner, Kugler Attila, Somorácz Tamás
K-1 200 m: Horváth Bence
K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté
C-1 200 m: Hajdu Jonatán
C-1 1000 m: Vasbányai Henrik
C-2 1000 m: Vasbányai, Mike Róbert

nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák

A Szabó, Kozák párostól reális elvárás az arany Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij


K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina
K-1 200 m: Dusev-Janics Natasa