Már nem a kajakozás az első - visszavonul Kovács Katalin

2016.07.29. 10:33

Bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, minden idők egyik legeredményesebb kajakosa. A 40 éves sportoló a pénteki sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve közölte döntését.

"Két éve, kislányom, Luca születése után feltöltődve, rengeteg energiával vágtam neki a felkészülésnek, hogy ott lehessek ötödik olimpiámon" - kezdte mondandóját a világklasszis versenyző, akinek többször is elcsuklott a hangja. "Sajnos nem sikerült kijutnom Rióba, és az utóbbi időben már egyre többször megfogalmaztam magamnak és a kislányomnak azt, hogy a szívemben már nem a kajakozás az első, hanem a családom. Velük szeretnék sok-sok időt eltölteni és az álmainkat megvalósítani. Azt hiszem, nem titok, hogy miért vagyunk ma itt: a sportolói pályafutásomnak itt a vége, fuss el véle."

Nem látjuk többet versenyezni

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kajakos köszönetet mondott mindenkinek - edzőknek, sportolótársaknak, egyesületeknek, szövetségnek, orvosoknak -, hogy több mint húszéves pályafutása során segítették. Hozzátette, hálás a családjának, a szponzorainak, a sajtó képviselőinek és a szurkolóknak is azért, mert követték és támogatták.

"Várom már nagyon, hogy kezdődjön az olimpia, sok sikert kívánok a magyar csapatnak, nagyon drukkolok nekik!" - mondta Kovács.

A jövőjét firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: majd az idő eldönti, mennyire marad szoros kapcsolatban a sporttal, jelenleg egy gyermekeknek szóló tábor megvalósításának gondolata foglalkoztatja.

Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője azt mondta: kivételes, emlékezetes pillanat a mostani.
"Katalin sokaknak megköszönte a támogatást, de igazán mi tartozunk köszönettel neki, a sok szép eredményért" - mondta a szakvezető, aki maga is háromszoros olimpiai bajnok, és sokáig párhuzamosan futott a pályafutása Kovács Katalinnal.

"Ahhoz, hogy egy sportoló ilyen magasságokba eljusson, nem elég a sok edzés, emberi tartás, alázat is kell. Mi, akik közelről kísértük a karrieredet, láttuk, hogy nemcsak az eredményeiddel tűntél ki, hanem a hozzáállásoddal is. Még idén, a sevillai edzőtáborozás során is te voltál az első a vízen, és te voltál az utolsó, aki befejezte az edzést. Pályafutásod utolsó évében is úgy készültél, mintha még nem nyertél volna semmit, azt hiszem, ez mindent elmond."

Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető igazgatója azt mondta, Kovács Katalintól nem szeretnének elválni, "céljaink vannak vele", és biztos abban, hogy megtalálják majd neki a testhezálló feladatot.

Kovács Katalin 1987-ben, a Bp. Spartacusban kezdte pályafutását, később a BSE, a BKV Előre SC, az Újpesti TE, az MTK és végül a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Négy olimpián vett részt (1996-ban, Atlantában tartalék volt), 2004-ben és 2008-ban K-2 500 méteren, 2012-ben pedig K-4 500 méteren szerzett aranyérmet és öt ezüstöt is gyűjtött.

Az utolsó világversenye a 2013-as duisburgi vb volt, majd 2014-ben gyermeke született. Ezután még visszatért, de idén nem tudta kiharcolni az ötkarikás szereplés jogát.

Kovács Katalin 31 világbajnoki címe abszolút rekord a sportágban.