Sporttörténelmet írnának az amerikai női futballisták

Hope Solo, foci
Hope Solo, foci
Vágólapra másolva!
A női labdarúgás történetében még sohasem fordult elő, hogy egy válogatott egyszerre birtokolja a világbajnoki és az olimpiai bajnoki címet. Az Egyesült Államok csapata most erre a bravúrra készül, Jill Ellis együttese tavaly veretlenül megnyerte a kanadai vébét, most pedig csúcsfavoritként utazott el Brazíliába.
Vágólapra másolva!

Az amerikaiak egyszer már voltak hasonló helyzetben, az 1999-es vb-siker után Sydney-ben be is jutottak az olimpiai döntőbe, de akkor hosszabbításban 3-2-re kikaptak Norvégiától. A női labdarúgás olimpiai történetében ez az egyetlen, amikor nem ők nyerték az aranyat: 1996-ban, 2004-ben, 2008-ban és 2012-ben úgy lettek bajnokok, hogy 23 mérkőzésük közül 20-at megnyertek, két döntetlen mellett csupán egyszer kaptak ki, a pekingi csoportmérkőzéseken Norvégiától 2-0-ra.

A csapatban olyan klasszisok vannak, mint a 34 éves, 224-szeres válogatott, egyszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok középpályás, a FIFA által tavaly az év játékosának megválasztott Carli Lloyd, illetve a hasonló eredményekkel büszkélkedő 35 éves, 198-szoros válogatott kapus, Hope Solo.

Hope Solo újabb (arany)éremre vágyik Forrás: Instagram/Hope Solo

Ugyanakkor Ellis edző elismerte, hogy nem lesz könnyű feladat megvédeni a címet.

Rajtunk kívül Németország, Ausztrália, Brazília és Franciaország is esélyes, és nekünk ott a kihívás, hogy elsőként legyünk egyszerre világ- és olimpiai bajnokok" – mondta.

A kétszeres világbajnok németek – soraikban Marozsán Dzseniferrel, de nélkülözve a 2014-es aranylabdás Nadine Kesslert – nem titkoltan az aranyért utaznak Brazíliába, Kanada nagyon szeretne visszavágni a négy évvel korábbi, elődöntős vereségért (háromszor is vezetett, végül hosszabbításban az amerikaiak nyertek 4-3-ra), míg a BL-győztes Lyonra épülő franciák először nyernének világversenyen érmet.

Marozsán Dzsenifer Forrás: AFP/2015 Getty Images/Minas Panagiotakis

És akkor még nem beszéltünk a brazilokról, akik a férfiválogatotthoz hasonlóan ugyancsak az első aranyukat szeretnék megszerezni. Ebben Marta Vieira da Silva lehet a legnagyobb segítségükre, a 30 éves csatár eddigi 102 válogatott meccsén százszor volt eredményes.

Marta Forrás: Instagram/Marta

„Ez pályafutásom legfontosabb tornája. Óriási érzelmeket kell majd megélnünk. A brazil női labdarúgó-válogatott nagyon keveset játszik otthon, és most hiába lesz mellettünk a közönség, ha a várakozásaik is óriásiak. Sokat beszéltünk erről, és pszichológus segítségét is kértük” - nyilatkozta Oswaldo Alvarez szövetségi kapitány.

A női torna csoportbeosztása

E csoport: Brazília, Kína, Svédország, Dél-afrikai Köztársaság
F csoport: Kanada, Ausztrália, Zimbabwe, Németország
G csoport: Egyesült Államok, Új-Zéland, Franciaország, Kolumbia

Az első forduló párosítása, szerda
E csoport, Rio de Janeiro (Olimpiai Stadion):
18.00: Svédország – Dél-afrikai Köztársaság
21.00: Brazília – Kína

F csoport, Sao Paulo (Corinthians Arena):
20.00: Kanada – Ausztrália
23.00: Zimbabwe – Németország

G csoport, Belo Horizonte (Mineirao):
24.00: Egyesült Államok – Új-Zéland
csütörtök:
3.00: Franciaország – Kolumbia