Fantasztikus riói formában a magyar tehetség

Péni István
Péni István
Vágólapra másolva!
A 19 éves Péni István már 2014-ben az év magyar sportlövője lett, Rióban pedig sokan titkos esélyesnek tartják, ő pedig megpróbál ennek az elvárásnak megfelelni. Az ifjúsági olimpiai bajnok és négyszeres junior Európa-bajnok sportolóval a riói olimpiai faluban beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Az Újpest sportlövője a korosztályos sikerei mellett egyre többször remekelt a felnőttek között is, majd két számban – 10 méter légpuska, kisöbű szabadpuska összetett 3x40 – olimpiai kvótát szerzett.

"Ha egy éve kérdezték volna, akkor azt mondom, hogy a légpuskában több esélyem lehet, de most nem tudom megmondani.

– mondta az Origónak Péni István, akit egyáltalán nem zavar, hogy a magyarok az olimpia titkos (érem)esélyesének tartják.

Péni Istvánra érdemes lesz odafigyelni - előbb augusztus 8-án, majd 14-én ragad fegyvert Forrás: Origo


"Próbálok ennek megfelelni, de bárhogyan is sikerül, ez az olimpia számomra egy pozitív sportesemény lesz. Azok után, hogy ennyi munkát beletettem, biztosan örömöt fog okozni, hogy kijutottam, és végigcsináltam a kétéves felkészülést."

Péninek nagyon tetszik az olimpiai falu és a körülmények is. "Viszonylag jó a lőtér is, mondjuk egy kicsit lehetne szebb, mert még van mit eltakargatni. De folyamatosan javítják a kinézetét.

– jegyezte meg az ezek szerint remek formában lévő sportlövő.

Kérésünkre konkrétumot is mondott a saját elvárásairól: szeretne döntőbe jutni, de az éremszerzést sem tartja elképzelhetetlennek.

A sikeres szereplés érdekében minden reggel ugyanabban az időben kel Rióban, mint ahogy majd a versenynapon is fog. "Próbáljuk azt a napot szimulálni, hogy úgy induljon el minden, mint ahogyan majd akkor is fog. Kimegyek, lelövök egy versenyszerű edzést, visszajövök a faluba, aztán kondi, gyógytorna, vacsora, majd egy kis masszázs."

Ifjúsági olimpián már felért a csúcsra Forrás: MTI/MOB/Szalmás Péter


A riói kosztról megjegyezte, hogy nem túl változatos, de igyekszik minden nap mást enni. "Nem túl hangulatos az étkezés, de olyan még sohasem volt, hogy éhes maradtam volna."

Sportpszichológus is segíti

A felkészülés során a sportpszichológus segítségét is igénybe vette, ami egy sportlövőnél kulcsfontosságú lehet. "Budavári Ágotához jártam, próbáltunk olyan készségfejlesztő feladatokat gyakorolni, hogy higgadt maradjak, az agy és az izom kapcsolatát fejlesztettük. A felkészülésem jól sikerült, minden adott ahhoz, hogy jól teljesítsek."

Rio de Janeiro szerinte megfelelő helyszín, bár

nagyon szeretné, ha nyolc év múlva majd hazai pályán versenyezhetne.

"Nincsen Rióban semmilyen negatívum, a távolság ugyanaz, a tábla ugyanaz, a fegyver és én is ugyanaz vagyok – így bárhol máshol is lehetne ez a verseny. Igaz, ha Európában rendezték volna, akkor könnyebb lenne az átállás, vagy ismertebbek lehettek volna a körülmények. Ha 2024-ben összejönne a budapesti olimpia, annál előnyösebb semmi nem lehetne a számunkra."

Névjegy

Születési idő, hely: 1997. február 14., Budapest
Klubja: UTE
Versenyszáma: légpuska, kisöbű szabadpuska összetett 3x40
Kiemelkedő eredményei: ifjúsági olimpiai bajnok (légpuska vegyes csapat, 2014), ifjúsági olimpiai 3. (légpuska egyéni, 2014), junior Eb-1. (légpuska csapat, 2016; légpuska vegyes csapat, 2016;, kisöbű szabadpuska fekvő egyéni, 2016; kisöbű szabadpuska összetett csapat, 2016), junior Eb-2. (légpuska egyéni, 2016)