Harcsa Zoltánt kiütötték

Horizontal
Nem Harcsa Zoltán volt az első, aki megbánta, hogy találkozott a kubaival (pirosban)
Vágólapra másolva!
Harcsa Zoltán kiütéssel kikapott a világbajnok kubai Arlen Lopeztől, így kiesett a 75 kilogrammos súlycsoport nyolcaddöntőjében a riói olimpia ökölvívótornájának pénteki versenynapján.
Vágólapra másolva!

A londoni játékokon negyeddöntős, Eb- és Európa Játékok-harmadik magyar hétfőn pontozással nyerte meg selejtezőjét a türkmén Arslambek Ahilov ellen, a 16 között pedig a lehető legnehezebb rivális várt rá.

A találkozó első 2:59 percében aztán ifjabb Balzsay Károly 23 éves tanítványa kitűnően állt a lábán a szorítóban. Klasszis ellenfelével nem túl nagy iramú, de kiváló első menetet vívott, amelyben ugyan nagy kockázatokat nem vállalt, de rendre bátran ütött, és többször szépen el is találta a világbajnokot.

Lopez szintén megvillantott egyszer-egyszer valamit kivételes tudásából, ám szemre döntetlen körülinek tűnt a meccs.

Harcsa Zoltán és a kubai világbajnok Forrás: AFP/Faisal Al-Tamimi

Az viszont nem derült ki, hogy a pontozók miként értékelték a látottakat, ugyanis az utolsó másodpercben Harcsa figyelmetlen volt, leeresztette a jobb kezét, nem mozgott el, Lopez pedig egy óriási balegyenessel telibe találta az arcát, amitől a magyar padlóra zuhant, majd néhány másodperc után tántorogva felállt, a vezetőbíró azonban nem engedte tovább a küzdelmet.

"Nem igazán tudok most okosat mondani. Nem éreztem, hogy erősebb vagy gyorsabb lett volna nálam, ő is eltalált néhányszor, én is őt. Aztán a végén egy tizedmásodpercre kihagyott a figyelmem, ő meg jókor ütött, jó helyen talált el, ennyi.

– értékelt pár perccel a mérkőzése után Harcsa Zoltán a vegyeszónában.

Ezzel nem maradt versenyben magyar az ökölvívótornán, mivel vasárnap Bacskai Ballázs (69 kg) a selejtezőben vereséget szenvedett.