Babos párosban is rögtön kiesett

Babos Tímea; Jani Réka Luca rio2016 olimpia2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8. Babos Tímea (b) és Jani Réka-Luca (b2) a román Raluca Olaru (b3) és Andreea Mitu (takarva) ellen játszott mérkőzés végén a 2016-os riói nyári olimpia női tenisztornájának első fordulójában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Teniszközpontban 2016. augusztus 7-én. A magyar női teniszpáros két játszmában kikapott és kiesett. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Babos Tímea, Jani Réka-Luca teniszpáros az első fordulóban búcsúzott a Rio de Janeiró-i olimpián, mivel vasárnap két játszmában kikapott román ellenfelétől.
Vágólapra másolva!

Az első szett negyedik játékában a magyar duó elvesztette, de rögtön utána visszavette az adogatását. Andreea Mitu és Raluca Olaru a hajrában ismét brékelni tudott, amivel előnybe került. A románok a második játszmát is így kezdték.

Baboséknak 2:3-nál komoly esélyük volt az egyenlítésre, de

három bréklabdájuk (0-40) ellenére nem tudták elvenni riválisuk szerváját.

A következő játékot is a románok nyerték és bár 2:5 után a magyarok felzárkóztak, fordítani nem tudtak.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Babos Tímea egyesben is az első fordulóban búcsúzott vasárnap.

"Nagyon örülök, hogy tudtam párost is játszani az olimpián, ráadásul egy régi jó barátnőmmel, Rékával - mondta Babos Tímea. - Elég nehéz napon vagyunk túl, én már itt vagyok 12-13 órája, de összességében azt gondolom, hogy ez a páros most apró kis különbségeken múlt. Voltak lehetőségeink, de nem használtuk ki őket."

"Minden vereség megvisel, olimpián meg pláne. Ráadásul Timivel játszhattam, ez egy olyan alkalom volt, amilyen nem sűrűn lesz a karrierem során. Nagyon szerettem volna egy kicsit nyugodtabban játszani" - értékelt Jani Réka-Luca.

Eredmény, női páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Andreea Mitu, Raluca Olaru (román) - Babos Tímea, Jani Réka-Luca 6:3, 6:4