A földrengést is túlélte a legfiatalabb olimpikon

Vágólapra másolva!
A tavaly áprilisi, nepáli földrengés egyik túlélője, a 13 éves úszó, Gaurika Singh lesz a legfiatalabb versenyző a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.
Vágólapra másolva!

"Ijesztő volt. Éppen egy épület ötödik emeletén voltunk, ezért nem tudtunk menekülni. Szerencsére ez egy új épület, úgyhogy nem omlott össze, mint a környéken a legtöbb" - mesélte a fővárosban, Katmanduban történtekről Singh, aki az édesanyja és a húga társaságában vészelte át a katasztrófát.

A fiatal úszó kétéves korában Angliába költözött a családjával, tavaly áprilisban csak azért tértek haza, hogy ő részt vehessen az országos bajnokságon.

Minden idők legsúlyosabb természeti csapása Nepál történelmében az a két földrengés volt, ami tavaly tavasszal történt. A himalájai országot ért katasztrófa emberáldozatainak hivatalos száma

meghaladta a 8500-at.

Mindez annyira megrendítette Gaurika Singhet, hogy az úszóbajnokság után minden nyereményét jótékony célra ajánlotta fel.

Katinka ellen

A riói olimpián női 100 méteres hátúszásban (ez az egyik szám, amiben Hosszú Katinka is rajtkőre áll) induló versenyző 13 éves és 255 napos lesz vasárnap, amikor az előfutamokat rendezik. "Nagyszerű érzés, bár némileg irreális. Nagyon szerettem volna indulni, de nem voltam benne biztos, hogy sikerül, hiszen még túl fiatal vagyok.

- mondta Singh, aki eddig hétszer döntötte meg a nepáli csúcsot.

"Egyszerűen hihetetlen, hogy ő a legfiatalabb olimpikon Rióban, és csodálatos, ahogyan megbirkózik a nyomással" - nyilatkozta büszkén az édesapja, Paras Singh.