Hosszú akkorát úszott, hogy az egész mezőnynek elvette a kedvét

Bernek Péter úszás
Vágólapra másolva!
Két magyar úszóért szoríthatunk magyar idő szerint vasárnap hajnalban: Hosszú Katinka az aranyért úszik 400 vegyesen, Szilágyi Liliána a döntőért 100 pillangón. Gyurta Dániel csak bemelegített a 200-ra a rövidebbik mellúszószámban, de így is továbbjuthatott volna, mert holtversenyben a 16. időt érte el, de visszalépett a szétúszástól.
Vágólapra másolva!

Olimpia, első nap, fő szám, ahol csak egy esély van a döntőbe jutni. Verrasztó Dávid után Bernek Péter is ezzel a teherrel szembesült, és neki nem sikerült megugrani az akadályt. Pedig tavaly a kazanyi vébén 5. lett, 2014-ben pedig rövidpályán világbajnok 400 gyorson, de most csak a 8. lett futamában 3:48.58 perces idővel, ami összesítésben a 21. helyet, vagyis a kiesést jelentette.

250 után mintha elvágták volna

"Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom, legfőképpen az edzőmet, Nagy Pétert. Egyszerűen 250 méternél elfogytam, nem tudom, mi lehetett az oka. Ennek nem így kellett volna lennie, de holnapra, a 200 gyorsra összekapom magam, ezt megígérem. Tavaly 3:46-os idővel voltam 5., ami most is kevés lett volna, és úgy éreztem, 3:45.50 körül most is tudok úszni, de 250 után mintha elvágtak volna. Pedig rákészültünk, éreztem is magamban az erőt, fogalmam sincs, mi romlott el" – mondta Bernek.

Bernek 200 gyorson szeretne javítani Forrás: MTI

Pedig a 25-ös medencében jól megy neki

Szerinte nála nem játszott szerepet a gyengébb eredményben, hogy az olimpia első napján egyből a legerősebb számában kellett megmutatnia magát. Ő maga azon szomorkodott, hogy nem tudja, mi az oka annak, hogy a rövid pályán nyújtott teljesítményét miért nem tudja átmenteni az 50-es medencébe.

Hosszú csak a világcsúcsot jelző vonallal harcolt

A 400 női vegyesről tudtuk előre, hogy az a mi számunk lehet, hiszen Hosszú Katinka toronymagas esélyesként érkezett Rióba, a legutóbbi két vébén például csak a lábát nézhette a mezőny. Hosszú most sem hagyott esélyt a reménykedésre a többieknek, háton már két testhosszal vezetett, féltávnál pedig két és fél másodperccel volt jobb a kínai Je Si-ven Londonban felállított, brutális világcsúcsánál, amikore a kínai úszónő jobbat ment az utolsó százon, mint a férfiaknál győztes Ryan Lochte.

Hihetetlen látvány volt a monitoron, ahogy Hosszú méterekkel megelőzi a világcsúcsot jelző vonalat, majd a vonal mögött jócskán lemaradta tempóztak a többiek, köztük a spanyol Belmonte Garncia és a brit Miley.

Ezt a mosolyt szeretnénk látni a döntő után is Forrás: MTI


A teljesen belelkesült közönség végül kissé csalódottan vette tudomásul, hogy a világcsúcs végül nem jött össze, a 4:28.58 perc azt jelenti,hogy 15 század hiányzott, de ez a döntőben még simán összejöhet. Hosszú a verseny után sem az M4-nek, sem az újságíróknak nem nyilatkozott, csak annyit válaszolt, majd az esti program után.

Jakabos futam közben úgy érezte, jobban megy

Hosszú futamában szerepelt Jakabos Zsuzsanna is, aki hatodik lett 4:38.52-vel, összesítésben pedig 13., vagyis nem jutott a döntőbe. "Tizenkettedik idő az enyém az idei ranglistán, a nevezések alapján tán még hátrébb vagyok, azaz nem állt ez a döntő, bár ettől még bíztam abban, hogy gyorsabb leszek. Közben azt éreztem, hogy valóban jobban megy, de végül megint hiányzott másfél másodperc. Az élet megy tovább, koncentrálok a következő számokra, remélem, ott azért még jobban fog menni."

Gyurta csak egyet úszott 100 mellen

A napot magyar szempontból Gyurta Dániel zárta, akinek a 200 fő száma, de általában elindul 100-on, amolyan ráhangolódás gyanánt. Londonban speciel ez annyira jól sikerült, hogy a rövidebb távon majdnem érmet szerzett, bosszankodott is egy sort, mikor negyedikként csapott célba. Gyurta most a futamában 1:00.26-os idővel a hatodik lett, összesítésben pedig az új-zélandi Glenn Snydersszel együtt a 16., vagyis várt volna még rá egy szétúszás, de ettől visszalépett.

Gyurta arca csalódottságot tükröz, de neki így is tetszett első riói úszása Forrás: MTI


"Egyébként is úgy terveztük, hogy csak egyet úszok 100 méteren. Úgy érzem, jól mentem, persze jó lett volna bemenni 1 perc alá. A 200-as mezőnyből alig voltak itt, illetve akik úsztak, azok nagyjából hasonló idővel zártak, mint én. Egész más már a mezőny, mint akár négy éve Londonban, ezért is nem tettünk több energiát a 100-a. Elkövettem pár hibát, 75-80 méternél volt néhány rosszul sikerült tempóm, és ezzel sok időt veszítettem, de összességében ez rendben volt" – értékelt Gyurta.

Megvan az első világcsúcs

Hosszú ugyan még elmaradt a világrekordtól, de az első nap így is megszületett az első világcsúcs, a brit Adam Peaty 57.55 másodperces idejével saját világcsúcsát javította meg 37 századdal 100 mellen.

A magyar idő szerint éjjel 3-kor kezdődő programban 3 óra 14-től a 100 méteres pillangóúszás elődöntőjében Szilágyi Liliánáért, majd 3 óra 49 perctől Hosszú Katinkáért szoríthatunk, aki 400 vegyesen megszerezheti élete első olimpiai aranyát.