Arannyá változtak az összetört álmok

Hosszú Katinka 400 döntő rio2016 olimpia2016
RIO DE JANEIRO, BRAZIL - AUGUST 06: Gold medalist Katinka Hosszu of Hungary poses during the medal ceremony for the Final of the Women's 400m Individual Medley on Day 1 of the Rio 2016 Olympic Games at the Olympic Aquatics Stadium on August 6, 2016 in Rio de Janeiro, Brazil. (Photo by Adam Pretty/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Ha Rió előtt bárkit megkérdezünk arról, hogy a magyarok közül kik nyerhetnek ezen az olimpián, az esélylatolgatás úgy indult volna, hogy „Hosszú Katinka, na, ő holtbiztos..." Aztán az első versenynapon két olyan dolog is történt a brazil városban, amire nem sokan gondoltak. Az egyik, hogy a magyarok első aranyát nem a 27 éves bajai úszólány, hanem a párbajtőrvívó Szász Emese nyerte. A másik, hogy Hosszúnak a döntőben egyetlen ellenfele volt, de ez a vetélytárs nem valamelyik pályán úszott. Ennek ellenére észtvesztő sebességgel követte Hosszút. Vékony volt, sárga és roppant erőszakos: a világcsúcsvonal. De Hosszú Katinkát még ez sem tudta legyőzni. Egy kacskaringós életút eddigi állomásai, egy versenyző, aki dacolt, küzdött, készült, majd nyert. Ez az utolsó szó mindennél fontosabb, ez igazol minden szenvedést, fájdalmat.
Vágólapra másolva!

Szinte hihetetlen, de Hosszú Katinkának a riói a negyedik olimpiája. Egy olyan sportágban – az úszásban -, ahol sok élversenyző 27 éves korára már annyira elhasználódik, hogy képtelen tartani a lépést a világ élvonalával.

Ilyen eleganciával Hosszún kívül Egerszegi Krisztina úszott

Az 1974-ben született ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina 22 évesen, az 1996-os atlantai olimpián fejezte be versenyzői pályafutását. Egerszegi 14 évesen, 1988-ban Szöulban lett először olimpiai aranyérmes.

Hosszú Katinka 15 évesen, 2004-ben kapott helyet az athéni magyar úszócsapatban.

Van még további párhuzam? Akad. Akik látták a magyar lány riói úszását, óhatatlanul arra gondolhattak, hogy ilyen fölénnyel, eleganciával, magabiztossággal Egerszegi Krisztina versenyzett a barcelonai olimpián. Itt azonban be is fejezem a további párhuzamok keresését, hiszen a két lány életútja, pályafutása merőben eltér egymástól.

Egerszegi Krisztina 14 évesen nyert olimpiai bajnokságot Szöulban Forrás: MTI/Németh Ferenc

Hosszú Katinkát akár nyomaszthatta volna is az a szó, hogy olimpia. Nem véletlenül. Egyrészt élete első három ötkarikás fellépésén egyetlen érmet sem nyert. Másrészt egy olyan országban, ahol szinte csak az olimpiai arany számít (ez Magyarország) tényleg iszonyatos tehertétel lehet, ha valakit folyamatosan esélyesnek kiáltanak ki, aztán a négyévenkénti legfontosabb versenyen mégsem tudja hozni magát. A magyar sporttörténelemből számtalan hasonló példát lehetne felidézni.

Hosszú Katinka útban élete első olimpiai aranya felé Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Al Bello

Nekem elsőre Wichmann Tamás neve ugrik be. A kiváló kenus kilenc világbajnoki címet nyert. 1980-ban Moszkvában a szám legnagyobb esélyeseként szállt vízbe a kenu egyes 1000 méteren. Kilencedik lett. Soha nem nyert olimpiát. És ezt mindig is a „fejéhez vágták".

Nyolc év alatt több mint tíz másodperces javulás

Hosszú Katinkától a 2004-es athéni olimpián még senki sem várt áttörést. A 200 méteres gyorsúszásban elért harmincegyedik helyezését legfeljebb a statisztikabúvárok tudják megkeresni. Négy évvel később, Pekingben a 19 éves Hosszú 400 méter vegyesen a tizenkettedik, a rövidebb vegyesúszó-számban pedig a tizenhetedik helyen zárt. Érdemes felidézni a pekingi 400 vegyes idejét: 4:37,55 másodperc. Rióban az új világcsúcsa 4:26,36.

Döbbenetes, több mint 10 másodperces fejlődés nyolc év alatt.

2008 azonban mégiscsak fordulópont volt az életében, hiszen a sikeres bajai érettségi után Los Angelesbe költözött, hogy ott kezdje meg egyetemi tanulmányait, illetve ott készüljön fel a 2012-es londoni olimpiára.

A 400 méteres vegyes úszás egyik száma, a mellúszás Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Adam Pretty

Amerika alapvető változást hozott a bajai lány életében. Már a Peking utáni első, 2009-es római világbajnokság azt mutatta, hogy Hosszú rátalált arra az útra, amelyet addig is keresett. A 2009-es római világbajnokságon megnyerte a 400 vegyest, és ettől a pillanattól kezdve a magyar sportközvélemény úgy tekintett rá, hogy a 2012-es londoni olimpia első számú esélyese készül fel Amerikában. A magyar lány római győzelme után elárulta, hogy a számára sikertelen pekingi olimpiát követően abba akarta hagyni az úszást.

A Los Angeles-i ösztöndíj mindent megváltoztatott körülöttem. Szeptembertől a Dél-kaliforniai Egyetem hallgatója vagyok, olyan úszócsoportba kerültem, amelynek tagja például az olimpiai bajnok Rebecca Soni. Megint volt értelme úszni, megszerettem újból, visszatért az életkedvem, valósággal újjászülettem, élveztem és élvezem az egész új helyzetet, különösen, hogy a római vb igazolta: jó úton járok" – mondta Hosszú, aki ekkor Dave Salo edzéseit látogatta, és szinte vakon hitt mesterében.

2011-ben Dave Salo már nem foglalkozott rendesen Hosszúval

Persze nem Magyarországon élnénk, ha ne jelentek volna meg azonnal bizonyos szirénhangok. A mindig jól értesültek azt fejtegették, hogy Dave Salónak egyáltalán nem áll érdekében, hogy olimpiai bajnokot faragjon Hosszúból, hiszen a magyar úszónő azoknak az amerikai versenyzőknek is a vetélytársa, akiket szintén Salo készített fel.

A római aranyérem azonban befogta a tamáskodók száját.

Pedig ha sejthettük volna, hogy a kétkedőknek mennyire igazuk lesz... Ugyanakkor London még nagyon távol volt Rómától. Nemcsak kilométerben, időben is.

Shane Tusup 2008-ban ismerkedett meg Hosszú Katinkával Forrás: MTI/Kovács Anikó

2010-ben a magyar főváros adott otthont a sportág Európa-bajnokságának. A 400 méteres vegyes úszásban Katinka második lett, de nyert 200 vegyesen, s emellett még aranyérmes lett a 200 méteres pillangóúszásban, majd a 4 x 200-as gyorsváltóval is.

Az egész ország őt ünnepelte.

Így fordultunk rá 2011-re, amikor a kínai Sanghajban rendezték meg az úszó-világbajnokságot. Ez a vb nem úgy sikerült, ahogy Hosszú és a magyar sportközvélemény azt eltervezte. Ma már szinte hihetetlen, de a sanghaji világbajnokság magyar érmesei között nem találjuk meg Hosszú nevét.

Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna a 200 méteres női pillangóúszás után a 2010-es budapesti Európa-bajnokságon Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2009-es világbajnok fő számában, azaz 400 méter vegyesen a döntőbe sem jutott – tizenötödik lett –, míg a rövidebb vegyes úszó számban a szintén csalódást keltő hatodik helyen végzett. Ekkor már csak egy év volt hátra Londonig, ahová a Sanghajban történtek ellenére is úgy érkezett meg Katinka, hogy olimpiai aranyéremmel távozik a brit fővárosból. Legalábbis a magyar sportközvélemény és média szerint mindenképpen.

Egy szépségszalonban biztosan nagy sikered lesz

Ha a pekingi olimpia csalódást hozott Hosszúnak, hogyan érezhette magát London után? A négy évvel ezelőtti olimpián 400 vegyesen a negyedik, 200 vegyesen a nyolcadik, míg 200 pillangón a kilencedik helyen végzett.

Rögvest kiderült, hogy a korábban mindenki által harmonikusnak gondolt edző-tanítvány kapcsolatnak nyoma sincs.

Sőt Dave Salo meglehetősen otromba módon azt javasolta Hosszúnak, hogy úszás helyett nyisson inkább szépségszalont, mert ott egészen biztosan nagyobb sikere lesz, mint a medencében. Ez a megalázó mondat akkor hangzott el, amikor a magyar lány Londonban szerette volna megbeszélni edzőjével a hogyan tovább kérdését.

A 2012-es londoni olimpián Hosszú Katinka negyedik lett a 400 méteres vegyes úszásban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kiderült az is, hogy Salo már a 2011-es sanghaji vb-re sem készítette fel rendesen Hosszút, s beigazolódni látszott az az előzetesen képtelenségnek gondolt dolog, amely szerint

az amerikai tréner nem akarta, hogy a magyar úszó Salo honfitársai előtt végezzen.

Egy ilyen eseménysor a világ bármelyik sportolójának önbizalmában végzetes törést okozhat, csak Hosszú Katinkáéban nem. Ehhez persze az kellett, hogy a háttérben már ott álljon mögötte későbbi edzője és férje, Shane Tusup.

Titok az én szerelmem neve

Arra is kevesen emlékeznek már, hogy Tusup edzőként a londoni olimpián tagja volt a magyar úszócsapatnak. Kapcsolatuk azonban ennél jóval korábban, 2008-ban kezdődött Los Angelesben, ahol a magyar úszólány egyetemre járt. Tusup az az edző, aki Hosszú segítségével lett világhírű, Hosszú az az úszó, aki Tusup nélkül valószínűleg sosem jutott volna idáig.

Külön érdekesség, hogy Tusup semmilyen komoly múlttal nem rendelkezett.

Versenyzőként sosem járt olimpián, világbajnokságon, mindössze amerikai egyetemi bajnokságok rajtlistáin lelhetjük fel a nevét. 2009-ben Tusup nem kísérte el szerelmét Rómába, ahol Katinka világbajnok lett. Kapcsolatukról ekkor még vajmi keveset lehetett tudni.

Egy boldog házaspár a 2015-ös kazanyi úszó-világbajnokság után Forrás: MTI/Kovács Anikó

A 2010-es budapesti eb váltóaranya után Katinka a titok szóval felelt arra a kérdésre, ki az ő kedvese, ki áll mellette-mögötte?

A londoni olimpián mindez már nem volt titok.

Tusup felmérte, hogy Dave Salo alig-alig foglalkozik Katinkával, s az idő előrehaladtával egyre inkább belefolyt a magyar lány edzéseibe. Salo ebbe nem szólt bele, neki kapóra is jött az agilis Tusup, aki levette a válláról azt a terhet, hogy a magyarral is törődnie kelljen.

Katinka és Shane új útra lépnek

A London és Rio de Janeiro közötti négy évig tartó olimpiai ciklusban

Katinka és Shane egy olyan útra lépett, amelyre magyar sportoló korábban sohasem.

Az amerikai tudta, hogy szerelmének csak úgy acélozhatja meg az önbizalmát, ha Katinka minél több versenyen elindul, és minél több viadalon győz. A magyar úszókra korábban egyáltalán nem volt jellemző, hogy a felkészülési időszakban sokat versenyezzenek. Hosszú és férje azonban szinte minden Világkupa-versenyre elutazott, és Katinka általában szekérderéknyi arannyal tért haza ezekről a viadalokról.

Egy kép az olimpiai bajnoknő közösségi oldaláról Forrás: Hosszú Katinka / Facebook

Amelyek – egyáltalán nem mellékesen – pénzdíjasak is voltak, s a rengeteg győzelem szépen hizlalta a magyar sportoló bankszámláját. Ami az év fő versenyeit illeti, 2013-ban a barcelonai világbajnokságon Katinka három aranyat nyert (a két vegyes szám mellett a 200 méteres pillangóúszásban is diadalmaskodott), így nem csoda, hogy idehaza abban az évben ő lett az év női sportolója, férje pedig az esztendő edzője.

Shane Tusup ekkor mindössze 25 esztendős volt.

A kissé megcsontosodott magyar úszóélet főszereplői csak úgy kapkodták a fejüket. Idejött egy 25 éves amerikai és 2013-ban előadást tartott nekik az általa helyesnek vélt módszerekről. Mivel az eredmények egyértelműen Katinkát és Shane-t igazolták, a nyilvánosság előtt senki sem berzenkedett, ugyanakkor a háttérben néhányan már arról beszéltek, hogy Tusup túl erőszakos, agresszív, és nem biztos, hogy Magyarországon neki kellene megmondania a tutit. Abban az országban, ahol addig a magyar edzők munkája nyomán születtek meg olimpiai és világbajnoki címek az úszósportban.

Az Iron Lady a közösségi oldalak új sztárja

Tusup azonban nemcsak az úszóedzésekben és a versenyzési módszerekben hozott valami teljesen szokatlan, ismeretlen dolgot, hanem Hosszú Katinka úszáson kívüli életét is alaposan megváltoztatta. Az amerikai jól tudta, hogy a 21. század ezen szakaszában elengedhetetlen, hogy egy sportoló népszerűségét az év 365 napján, szinte 0-24 órában fenntartsák. Hosszú Katinka lett az első olyan magyar sportoló, aki tudatosan, szinte már „tudományos" alapon kezdte használni a legnagyobb közösségi oldalakat.

Hosszú Katinka saját könyvének bemutatóján Forrás: Origo

A bajai lány szinte mindennapos vendég lett az emberek számítógépein, okostelefonjain. Hol egy Facebook-bejegyzés, hol egy Instagram-fotó, hogy egy videoüzenet formájában szinte az emberek arcába tolták Hosszút. Mivel ez a páratlanul intenzív (egyesek szerint agresszív) kampány rendre eredményekkel párosult, Hosszú ilyen gyakori jelenléte egyáltalán nem vált kontraproduktívvá. Arról nem is beszélve, hogy a közösségi oldalon való jelenlét mellett beindult az Iron Lady kampány is.

Tusup érezte, hogy ezzel a szókapcsolattal mennyi minden elérhető.

Katinka könyvet írt. A dedikálásokon emberek százai álltak sorba, hogy a bajnoknő aláírja a művet. Megjelentek az Iron Lady sapkák, pólók és egyéb, a sporthoz tartozó kiegészítő eszközök. Hosszú körül iszonyatos volt a felhajtás, de a bajnoknő és férje ezt jól viselte. A 2015-ös kazanyi világbajnokságon szinte menetrendszerűen érkezett meg a két újabb vegyesúszó-arany, a 200 méteres számban Katinka világcsúccsal nyert a tatár fővárosban. 2013 után 2014-ben és 2015-ben is Hosszú Katinka lett az év női sportolója, míg férje 2013 után egy évvel is az év edzője lett.

Egy, az aranyéremhez vezető pillanat ezúttal a debreceni uszodából Forrás: MTI/Kovács Anikó

Csak tavaly tudta erről a trónról letaszítani őt Dárdai Pál, aki a magyar labdarúgó-válogatottal és a berlini Hertha együttesével ért el nagy sikereket.

Karácsony előtt robbant a bomba

2015 utolsó negyedévében minden szépnek és jónak tűnt. A közvélemény szinte semmit nem érzékelt abból a növekvő feszültségből, amely szinte pillanatok alatt háborúhoz vezetett. A lövészárok egyik oldalán Katinka és férje állt, a másikon a teljes magyar úszósport – élén Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel – és nem túlzás, az egész magyar sportirányítás – rendszerszinten.

Itt még szent volt a béke Hosszú Katinka és Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök között Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az ország már a karácsonyi ünnepekre készülődött, amikor 2015. december 22-én Hosszú a nyilvánosság elé lépett, és sajtótájékoztatót tartott. Közleményében ezt írta:

Azzal kellett szembesülnöm, hogy bár a Magyar Úszó Szövetség elvárja a világszínvonalú eredményeket, az ő oldalukról közel sem biztosított a világszínvonalú háttér. Úgy érzem, hogy a vezetők megelégedtek a magyar úszás jelenlegi helyzetével, és nem gondolnak arra, hogy mi lenne szükséges az előrelépéshez. A közvéleménynek úgy tűnhet, hogy minden jól működik, hiszen mi, versenyzők folyamatosan hozzuk az érmeket a nemzetközi versenyekről, de az igazság az, hogy a rendszer hibás, és nem tudom tovább azt tettetni, hogy minden rendben van."

Kiss László egykori szövetségi kapitány és Gyárfás Tamás. Kiss idén tavasszal mondott le posztjáról Forrás: MTI/Kovács Tamás

Gyárfás Tamás szövetségi elnököt is némileg váratlanul érhette mindez. A sportvezető – kinek személye régóta megosztó volt Magyarországon – a következőképpen reagált. „Széchy Tamástól, az úszópápától azt tanultam, hogy a versenyzőnek mindig mindenben igaza van. Értük vagyunk, értük tesszük a dolgunkat.

Sőt arra biztatok másokat is, ha már Katinka többes számban beszélt, hogy mások is vállalják fel a nézeteiket. Ha sérelem érte őket, ne tartsák magukban, nem vesszük támadásnak, de jobb, ha a tüske előjön. Nem lehetünk a versenyzőinkkel aszinkronban."

Hosszú a szemétbe hajított 12 millió forintot

Így vonult el a magyar úszósport az év végi ünnepekre. Gyárfás és az úszószövetség joggal gondolhatta azt, hogy a sportdiplomácia szintjén és némi anyagi juttatással be lehet fogni Hosszú Katinka száját. A sokat megélt vezető ebben is tévedett. 2016. január 6-án újabb találkozó következett az újságírókkal. A sajtótájékoztatón Hosszú Katinka felmutatta a Magyar Úszószövetség 12 millió forintról szóló szerződési ajánlatát.

Hosszú Katinka összetépte az úszószövetség 12 milliós szerződési ajánlatát Fotó: Polyak Attila - Origo

Az Iron Lady ezt visszautasította, és a szerződést látványosan széttépte. Ez volt az az esemény, amelyen megjelent az akkor még szövetségi kapitányként dolgozó Kiss László, aki mindenképpen szeretett volna Hosszúval beszélni.

Ám erre ott nem volt lehetősége.

Bár Kiss azt állította, hogy a barátaitól értesült az eseményről, és pusztán kíváncsiságból ment oda, később olyan hangokat lehetett hallani, mi szerint maga Gyárfás elnök küldte el Hosszúék sajtóeseményére, amelyen Katinka bejelentette, hogy innentől kezdve önállóan, pontosabban férjével együtt folytatja a riói felkészülést.

Elvonultak Amerikába

Az események innentől kezdve felgyorsultak, s szép lassan kicsúsztak a Magyar Úszó Szövetség korifeusainak kezéből.

Egy (vagy több) leendő aranyérmet senki sem mert kockáztatni.

Így aztán a magyar sportéletben teljesen szokatlan módon folytatódott Hosszú Katinka olimpiai felkészülése. A világbajnok és férje elvonult az Egyesült Államokba, a magyar sportvezetők és szurkolók pedig ha értesülni szerettek volna a bajnoknő helyzetéről, kénytelene voltak a Facebookot használni.

Hargitay András (jobbra) belátta, hogy semmi értelme konfrontálódnia Hosszú Katinkával Forrás: MTI/Soós Lajos

Közben Kiss László szövetségi kapitány is lemondott posztjáról, miután fellángolt egy, a hatvanas évek közepén csoportosan elkövetett nemi erőszak ügye. Kiderült, hogy Kiss Lászlót börtönre ítélték, amiért megerőszakolt egy nőt.

Az új szövetségi kapitány Hargitay András lett, aki kijelentette, hogy az eredmény mindennél fontosabb.

Azaz belátta, hogy nagyon nem érdemes a Tusup házaspárral konfrontálódnia. Így az olimpiai felkészülés utolsó szakasza az előzményekhez képest nyugodtan zajlott, amibe az is belefért, hogy idén májusban Katinka a londoni Európa-bajnokságon aranyérmet nyerjen a 200 méteres hátúszásban, valamint a két vegyes számban is.

A riói győzelem pillanata Forrás: EPA

A többi tegnaptól már sporttörténelem. Hosszú Katinka a magyar küldöttség második aranyát szerezve döbbenetes világcsúccsal nyerte meg a 400 méteres vegyes úszást a riói olimpián. Amikor a versenye befejeződött, ezt nyilatkozta:

Korán megérkeztünk ide Rióba, azóta mindennap a négyes pályán edzettem, nagyon felszabadultan tudtam úszni. Életem egyik legszebb napja a mai."

Hollywoodban már írják a forgatókönyvet?

Ám gyaníthatóan ez a történet itt nem ér véget. Katinka Rióban még négy számban rajthoz áll, a rövidebb vegyes úszó szám mellett 100 és 200 méter háton, valamint a 200 méteres pillangóúszásban is. Ahogyan többen fogalmaztak, ennek a csodálatos sporttörténetnek még csak az első fejezete zárult le vasárnap hajnalban. Azon sem csodálkoznék, ha valahol valakik már elkezdték volna írni ennek az egész sztorinak a filmes forgatókönyvét.

Csak a világcsúcs volt az ellenfele Rióban Forrás: AFP/Odd Andersen

Ha így van, az is garantáltan bombasiker lesz. Azt is tudjuk, hogy Hosszú az olimpia után elhagyja eddigi klubját, a Vasast, és férjével saját egyesületet alapít. Az Iron Aquatics nevű egyesületben Tusup mellett Darren Ward lesz az edző.

Ez a terv nem az úszópályafutásom végét jelenti, szeretnék ott lenni a 2020-as, és esetleg a 2024-es olimpián is" - hangsúlyozta Hosszú Katinka.

Összetört álmok után aranyos ébredés

A kívülállóknak úgy tűnt, hogy Hosszú Katinka az elmúlt kilenc hónapban az egész világgal harcban állva készült arra a napra, amelynek minden percét jó előre megtervezték a férjével. Jelzésértékű volt azt is, hogy ennek a kilenc hónapnak egyetlen momentuma sem fordította el a szurkolókat a magyar úszótól. A sportközvélemény és a drukkerek szinte a magyar sport Don Quijotéjét látták Hosszúban.

Egy álom beteljesülése a 400 méteres vegyes úszás döntője után Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Adam Pretty

Ő, aki szembeszállt a honi sportirányítással és azokkal a szövetségi vezetőkkel, akik – a szurkolók szerint – évek, évtizedek óta a versenyzők sikereinek dicsfényében sütkéreztek. Hogy Hosszú Katinka tegnapi diadala után a most elásott csatabárdok újból előkerülnek-e, azt nem lehet tudni. Az azonban biztos, hogy ez a végletekig dacos, elhivatott, testben és lélekben erős magyar lány megmutatta, hogy mindenki megvalósíthatja az álmait. Még akkor is, ha azok az álmok korábban már többször darabokra törtek.