Ezt üzeni a doppingcsoport a Hosszú Katinkát támadóknak

Hosszú Katinka
A magyar vegyesúszók örök kínja, a mellúszás sem jelent neki gondot
Vágólapra másolva!
A Magyar Antidopping Csoport vezetője, dr. Tiszeker Ágnes ennél meggyőzőbben nem vehette volna védelmébe a brutális 400-as győzelme után rengeteget támadott Hosszú Katinkát. 
Vágólapra másolva!

A MACS vezetője szerint enyhén szólva is elképesztő és elszomorító az a tendencia, amely a világ sportját mostanában áthatja, egyrészt a sokasodó doppingesetekkel, a kizárásokkal és a felfüggesztésekkel, másrészt pedig a megalapozatlan vádaskodásokkal.

Tiszeker nem ment bele terjengős elemzésbe, ehelyett a BP2017 tudomására hozta, hányszor és milyen módon ellenőrizték Hosszú Katinkát az elmúlt egy évben.

  • Hosszú Katinkát 2015. július 1-je és 2016. július 30-a között, azaz 13 hónap leforgása alatt 39 alkalommal ellenőrizték.
  • Ezek közül 29 vizeletvizsgálat volt, kilenc pedig vérvétellel együtt járó (növekedési hormon és úgynevezett biológiai útlevél) tesztelés.
  • Egy helyszíni kábítószer-ellenőrzésnek is alávetették.
  • A felsorolt mintavételeken kívül a FINA többször is ellenőriztette, és nem sokkal az olimpia kezdete előtt ugyanezt tette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is. Ezeknek az ellenőrzéseknek csak a tényét ismeri a MACS vezetője, a jellegét viszont nem, tekintettel arra, hogy ezeket a FINA, illetve a NOB kezdeményezte.
Támadják csak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szívesen megnéznénk, hányszor és milyen módon ellenőrizték a Hosszúhoz hasonlóan meggyőző teljesítménnyel olimpiai bajnoki címet szerző Katie Ledeckyt, akivel kapcsolatban érdekes módon nem merül fel annyi kétely az amerikaiakban, mint Hosszúval kapcsolatban.

Gyárfás Tamás is visszautasította a vádakat

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hétfői közleménye szerint Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke hivatalos levélben utasította vissza a Hosszú Katinkával szembeni vádaskodásokat több amerikai médiumnál.

"Hosszú Katinka 400 vegyesen elért fantasztikus világcsúcsa után sajnálatos módon sejtetések, sőt, mondhatni,

- írta Gyárfás Tamás.

"Teljes mértékben egyetértünk azzal - és magunk is azért küzdünk -, hogy a doppingot kiirtsuk a sportból, ugyanakkor szégyenletes és elítélendő mindennemű megalapozatlan vádaskodás. Ez árt az úszósportnak, az olimpia eszméjének, és legfőképpen árt annak a sportolónak, aki élete álmát beteljesítve, minden eddigit felülmúló produkciójával elkápráztatja a világot."

A MÚSZ-elnök is kiemelte, hogy Hosszú Katinkát az elmúlt időszakban 39 alkalommal ellenőrizték, s valamennyi teszt negatív eredménnyel zárult.

- zárta levelét.