Ki ez a fiú, aki megelőzte Cseh Lacit?

2016.08.10. 13:17

Magyarországon két nappal ezelőtt Kenderesi Tamást szinte csak azok ismerték, akik tényleg járatosak voltak a sport világában. A riói olimpián 200 méteres pillangóúszásban elért bronzérme után ez alaposan megváltozott. Még húszéves sincs, mégis olyan bámulatosan versenyzett, amire sokáig emlékezünk majd. Portré arról a magyar fiatalemberről, aki ma még csak az előfutamokban tudta legyőzni Michael Phelpset 200 pillangón. De nincs már sok idő addig, amikor ő lehet ennek a gyilkos úszószámnak a királya.

„11-12 éves lehetett, amikor először azt gondoltam, hogy ez a kislegény egyszer világhírű lehet” – mondta érdeklődésünkre a pécsi úszóklub egyik edzője, Módosné Iván Lili. 

Tamást 6 éves kora óta ismerem. Egy pici Tolna megyei faluból, Aparhantról származik a család. Onnan hozták Pécsre úszni a szülei Tamást. Nem kell hangsúlyozni, mekkora áldozat volt ez a szülők részéről, hiszen az edzések akkor is naponta zajlottak.” 

Kenderesi Tamás útban élete első olimpiai érme felé

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Tegyük hozzá, voltak olyan szakemberek, akik korábban semmiféle fantáziát nem láttak a kis Kenderesiben. Az édesanyja a minap árulta el, hogy a fiát el akarták tanácsolni a medencék környékéről.  Tulajdonképpen a szülők állhatatosságának, egy kiváló pécsi edzőnek, Tari Imrének, és persze Tamás kitartásának köszönhetjük, hogy ma olimpiai bronzérmet ünnepelhet Magyarország.

A legnagyobb fiú elindul a világhír felé

Kenderesi két öccse közül egyébként az egyik szintén úszó, a legkisebb viszont más sportágat választott. 

Tamás nevét az olimpia előtt tényleg csak azok ismerték, akik járatosak voltak a magyar úszósport világában, még úgy is, hogy idén májusban a londoni Európa-bajnokságon bronzérmes lett a 200 méteres pillangóúszásban. Azt a versenyt Cseh László nyerte meg. 

Mögöttem az utódom, előttem a példaképem. Az amerikai Michael Phelps vezet Kenderesi Tamás előtt

Forrás: Sputnik/Alexander Vilf

Sokak szerint egyenesen balszerencse, hogy a világbajnok Cseh és a feltörekvő Kenderesi ugyanabban a versenyszámban úszik. De a tavalyi kazanyi világbajnokság után az egész ország azon hüledezett, hogy a másodvirágzását élő Cseh meg tudta nyerni a világbajnokságot. Vajon képes lesz-e erre az olimpián is? Visszatér-e Michael Phelps, akit Cseh korábban sosem tudott legyőzni? Csak úgy sorjáztak a kérdések, de Kenderesi Tamásról senki sem beszélt.  Nem véletlenül. A kazanyi világbajnokság ideje alatt hősünk egy ágyból nézte végig, mi történik a tatár városban.

Csaták a mononukleózissal és a sebészekkel

„Azt a napot sosem felejtem el – idézi fel 2015 nyarát az edző, Módosné Iván Lili. – Tamás nevelőedzője, Tari Imre kétségbeesetten telefonált, hogy a gyerekkel útban vannak a Sportkórházba. Egy héttel voltunk a vb előtt. Budapesten aztán kiderült, hogy Tamásnak mononukleózisa van, ami egy nagyon súlyos fertőzés. 

A máját támadta meg. 

Nem kell ecsetelnem, mit éreztünk. Kazany helyett jöhetett a teljes ágynyugalom, két hétig fel sem kelhetett. Szörnyű időszak volt az mindannyiunknak.” 

A verseny végén Kenderesi Tamás gratulált Michael Phelpsnek

Forrás: AFP/Odd Andersen

Akik azonban azt hitték, hogy Kenderesi Tamás pechsorozata ezzel befejeződött, tévedtek. Tavaly decemberben Izraelben rendezték a rövidpályás úszó Európa-bajnokságot, ahol nem elég, hogy a versenyei nem úgy sikerültek, ahogy szerette volna, de egy rossz lépés után elszakadt a keresztszalagja. Úszás, olimpiai felkészülés helyett műtét következett.  Egy újabb súlyos sérülés, alig nyolc hónappal a riói olimpia előtt. 

Győzelemre senki sem gondolt

„Szerintem azzal, hogy Tamás Rióban a döntőbe jutott, már teljesített minden olyan célt, amit magának kitűzött” – mondta Módosné Iván Lili. Senki sem gondolta, hogy Rióban Tamás nyerhet.  Persze minden sportoló erről álmodik, de Tamás mindig is tisztában volt a realitásokkal. Arról, hogy ő olimpiai bajnok lehet, egy szó sem esett közöttünk. Ebben a mezőnyben 19 évesen nyerni akkora szenzáció, amilyen nagyon ritkán fordul elő a világ úszósportjában.” 

Egy pillanatkép a férfi 200 méteres pillangóúszás olimpiai döntőjéből. Középen a későbbi győztes, Michael Phelps

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Al Bello

Nem nyert, de bronzérmes lett. Már az előzmények is fantasztikusak voltak. Kenderesi Tamás jutott be a legjobb idővel a fináléba, jobb időt úszott, mint Cseh László, és jobbat, mint példaképe, az amerikai Michael Phelps. 

A Kenderesi–Cseh rivalizálás persze nem előzmény nélküli. 

2014. július 18-án Debrecenben, az országos bajnokságon az akkor még teljesen ismeretlen pécsi úszó legyőzte Cseh Lászlót. Két héttel korábban még az ifjúsági Eb-n úszott – és nyert. 

Cseh Lászlót a kazanyi vb előtt is legyőzte

„Pedig arra az ob-re nem úgy ment, hogy megveri Cseh Lacit” – eleveníti fel a történteket Módosné Iván Lili. Tamásnak akkor az a cél lebegett a szeme előtt, hogy Biczó Bencét előzze meg.  Biczó akkor már ifjúsági olimpiai bajnok volt. Korábban együtt úsztak Pécsett, majd Biczó távozott, Tamás viszont maradt. A rivalizálás kettejük között azon a debreceni ob-n csúcsosodott ki, az már csak hab volt a tortán, hogy Biczó mellett Cseh Laci is Tamás mögött csapott a célba.” 

A döntő után Cseh László a legnagyobb elismerés hangján beszélt Kenderesi Tamás teljesítményéről

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kenderesi debreceni győzelme már előrevetítette, hogy a 2014-es nankingi ifjúsági olimpia is a pécsi úszó teljesítményétől lesz hangos. Az ekkor már csak pillangókirályfinak becézett úszó a 100 méteres pillangóúszásban hetedik, a hosszabb számban első lett. Ám idehaza még egy ifjúsági olimpia sem az az esemény, amelynek a győztesét azonnal megismerné az egész ország. Ehhez világbajnokságot vagy olimpiát kell nyerni. Vagy legalább a dobogón állni. 

Kenderesi Tamás bronzérmes Rióban, de a jövő egyértelműen az övé lehet

Forrás: MTI/Illyés Tibor

2015-ben ismét az országos bajnokságon figyelhettünk fel Kenderesi Tamásra. A Győrben rendezett viadalon a 200 méteres pillangón elért 1:54.79-es ideje akkor a világ második legjobb eredményének számított. Ezen azért sokan meglepődtek. Azon, hogy Kenderesi Győrben is megelőzi Cseh Lászlót, talán már kevesebben.  Mindenki a kazanyi világbajnokságot várta, de a már említett mononukleózis ekkor döntötte le a lábáról. 

Aparhant, Pécs és egész Magyarország őt ünnepli

„Kenderesi Tamás egy végtelenül tisztességes srác, aki az egész életét annak rendelte alá, hogy egyszer olimpiai bajok legyen – meséli Módosné Iván Lili. – Édesanyja pedagógus, édesapjának szerszámkészítő vállalkozása van. A nagyszülők is tanárok, egyikük Aparhanton volt iskolaigazgató. Könnyű lenne most azt mondanom, hogy előre láttuk mindezt.  Én csak arra emlékszem, hogy 11 vagy 12 éves lehetett, amikor a végtagjai hirtelen növekedésnek indultak, akkor akadt egy-két mulatságos pillanat az edzéseken. De aztán ezt is megszokta. Az az igazság, hogy Tamással kapcsolatban mindig csak arra tudok emlékezni, hogy mennyire sokat dolgozott, hogy mindent annak rendelt alá, hogy ő legyen a bajnok. Akár az ob-n, akár egy ifjúsági Eb-n vagy éppen egy olimpián. Elmondhatatlanul boldog vagyok attól, hogy töretlenül halad céljai megvalósítása felé.” 

A kis Tolna megyei faluból, Aparhantról indult el Kenderesi Tamás a világhír felé

Forrás: Aparhant.hu