Hosszú: Ez így volt jó, ahogy volt

2016.08.13. 05:54

Cseppet sem bánja Hosszú Katinka, hogy kétszáz háton ezüstérmet szerzett a riói olimpián, mi több, ebből merít majd új motivációt. Mindent kiadott magából, még hányt is a futam után.

Hosszú Katinka három aranyérem után az utolsó számában, 200 háton ezüstérmet szerzett. Végig vezette a futamot, de a hajrában az élete utolsó versenyét úszó Maya Dirado megelőzte.

„Neki ez volt az utolsó versenye, engem pedig feltüzel a folytatásra. Legutóbb Londonban egy negyedik hely jutott, akkor Shane (Tusup, Hosszú férje-edzője) azt mondta, ez a legjobb dolog, ami történhet veled. Most hasonlót érzek, a második helytől újra van bennem tűz, újra lesz miért lemenni az uszodába, és edzeni” – értékelt a Vasas versenyzője a döntő után.

Forrás: AFP/Odd Andersen

A teljes olimpiai szereplésről állítja: „ha előtte valaki azt mondja, egy ezüstöt nyerek, még azon is elgondolkodtam volna, mert ne felejtsük, nekem még nem volt olimpiai érmem. Világbajnokságon két aranyat, egy ezüstöt szereztem, tehát ennyi érmet még sosem nyertem világversenyen.”

Hosszú olyannyira kiadott magából mindent, hogy a futam után belehányt a bemelegítő medencébe. „Az utolsó 25 méter halál volt, ilyenkor van az, hogy ennyi volt, nem több. A sors ezt így akarta, Mayának ez volt az utolsó versenyszáma, nekem meg egy kis tüzet adott, hogy jövőre a budapesti vébére úgy mehessek, hogy talán még a három arany, egy ezüstnél is picit szebb legyen a vége.”

A győztes amerikai Maya Dirado és Hosszú Katinka a célban

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az olimpia terhéről, amire több magyar úszó panaszkodott, elmondta, Shane-nel már négy éve azt tervezik, hogy az olimpián is csak ugyanúgy versenyezzen, mint bárhol máshol, mint egy világkupafutamon, mert neki ez megy a legjobban. "Százmilliószor leúsztam már a 400 és a 200 vegyest, tudtam, mit kell csinálnom: csak elengedni magam és tenni a dolgom.”

A 200 pillangós visszalépésről azt mondta, "próbáltam nem online lenni, nem nagyon sikerült, de az elmúlt években nagyon megerősödtem, sokat tanultam, így nem zavart meg. Nekem inkább erőt ad, amikor az emberek olyanokat beszélnek, ami nem biztos, hogy igaz vagy nem biztos, hogy jót akarnak. Éppen az elmúlt évek történései miatt erre is sikerült felkészülni".

„Ezen az egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött ezen az olimpián, ezt bőven aláírtam volna előtte. Ez így volt jó, ahogy volt. Keményen dolgoztunk, mást nem is csinálhattunk, csak lehajtottuk a fejünket, és mindig azt tettük, ami a legjobb. És igazunk lett.”