Csak a vízben hiszi el, hogy ott van az olimpián

Olasz Anna, úszás
Anna Olasz of Hungary reacts after coming in second in the Women's 25km Open Water Swimming Final at the 16th FINA World Championships in Kazan on August 1, 2015. AFP PHOTO / ROMAN KRUCHININ / AFP PHOTO / ROMAN KRUCHININ
Vágólapra másolva!
Az ijesztő hírek ellenére Gellér Gábor úszóedző nem fél a riói nyílt vízi úszás helyszínétől. Olasz Anna edzője azt mondta, az emberi ürülékről és szivárgó kőolajról szóló hírek meglehetősen túlzottnak tűnnek. 
Vágólapra másolva!

„Kapcsolatban vagyunk olyan sportolókkal, akik már edzettek a vízben, semmi bajuk. Naponta akár egymillióan is fürödhetnek a világ egyik leghíresebb strandján, így benne van a pakliban a fertőzés, de gyakorlatilag ez minden nyílt vízi versenyre igaz. Ez a sportág már csak ilyen" – mondta a szövetségi kapitány a Delmagyar.hu portálnak.

A szakág szövetségi kapitánya bizakodó a magyarok szereplését illetően, de tudja, hogy sok függ majd az adott versenynapon uralkodó körülményektől.

Gellért szerdán érkezett haza a kéthetes bulgáriai edzőtáborból tanítványával, Olasz Annával, aki a korábban doppingvétségen ért orosz Anasztaszija Krapivina július végi kizárásával jutott kvótához.

Olasz Anna Forrás: AFP/Roman Kruchinin

„Amikor megtudtuk, hogy Anna mégis rajthoz állhat Rióban, azonnal intézkedtünk, lemondtuk a kanadai túránkat, és másfél nap múlva már Belmekenben, a híres edzőtáborban voltunk" – idézte a szakembert a 2017-es, magyarországi vizes vb Facebook-oldala.

Gellért és Olasz helyi idő szerint szombat hajnalban ért ki Brazíliába, ami kifejezetten tudatos lépés volt a szakmai stáb részéről. Az időeltolódással kapcsolatos problémák ugyanis csak 3-5 nappal az érkezés után jönnének ki, márpedig a nők 10 km-es versenyét hétfő délelőtt rendezik a Fort Copacabanán.

„Nagyon szeszélyes helyszínről van szó. Tavaly, az előolimpián a női versenynapon kiváló idő volt, 21-22 fokos, nyugodt vízzel. Másnap viszont hatalmas vihar kerekedett, lehűlt az idő és a víz, jókora hullámok kerekedtek, és a 25 férfi indulóból 16 feladta a küzdelmet. Ez is mutatja, hogy előre nagyon nehéz jósolni."

Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Vladimir Astapkovich

A kapitány ettől függetlenül úgy látja, a nőknél Olasz Anna és a már régebb óta kint tartózkodó, címvédő Risztov Éva is az első nyolcban végezhet, a férfiaknál pedig a már július végén Rióba utazó Papp Márktól reális elvárás lehet, hogy a mezőny első felében zárjon.

„Itt nincs akkora tömeg, mint más versenyeken, vagyis nagyobb meglepetések nem feltétlenül várhatók, az viszont, hogy mondjuk az első tizenkettőt tekintve mi lesz a sorrend, kiszámíthatatlan" – tette hozzá Gellért Gábor.

Olasz: Majd ha a vízben leszek, elhiszem!

Olasz Anna csak akkor hiszi el, hogy tényleg versenyezhet, ha majd ott lesz a vízben hétfőn.
„Félve figyeljük az oroszok fellebbezési kísérleteiről érkező híreket, bár többször is megnyugtattak minket, hogy nincs ok az aggodalomra, nem fog eltűnni a nevem a rajtlistáról" – mondta az úszónő.

Olasz tisztában van azzal, hogy ez a verseny is, mint ahogy a nyílt vízi küzdelmek általában, kiszámíthatatlan, így szinte megjósolhatatlan a végső sorrend.

„Ez valóban így van, bárki odaérhet az első helyre, az aznapi forma és a körülmények döntenek. Konkrét helyezést nem szeretnék mondani, maradjunk annyiban, hogy mindent meg fogok tenni a jó szereplésért" – tette hozzá a szegedi sportoló.