Tokióban az egész világ ismerni fogja Kenderesi nevét

Kenderesi Tamás rio2016 Rio 2016 olimpia olimpia2016 bronz
Rio de Janeiró, 2016. augusztus 10. A bronzérmes Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Tanítványát, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamást a mezőny sötét lovának nevezte, szerinte ezért nem nyomasztotta a magyar úszót az esélyesség terhe. A pécsi Tari Imre már itthonról figyeli a riói történéseket, és roppant büszke arra, amit Kenderesi elért. Öt hét pihenő után, október elején kezdik meg a felkészülést a decemberi rövid pályás világbajnokságra és a jövő évi budapesti nagymedencés vb-re.
Vágólapra másolva!

A Pécsett dolgozó Tari Imre mindvégig reálisan szemlélte Kenderesi olimpiai esélyeit. Akkor sem szállt el, amikor a fiatal úszó Rióban a legjobb idővel jutott a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjébe. "Tamás úgy ment ki az olimpiára, hogy döntőt szeretett volna úszni" – mondta az Origónak Tari Imre. – Ez sikerült.

A középfutamok után a legjobb idővel került a fináléba. De azt mindannyian tudtuk, hogy Michael Phelps nagy zseni és rettenetesen rutinos versenyző. Tamás hihetetlenül erős mezőnyben lett harmadik, ami óriási eredmény."

Nem nyomta agyon az esélyesség terhe

A magyar sportolók közül többen panaszkodtak arra, hogy nem bírják az olimpiával járó nyomást, például a cselgáncsozó Tóth Krisztián vagy a tollaslabdázó Sárosi Laura is mondott ilyet. Az élete első olimpiáján induló Kenderesit viszont egyáltalán nem zavarta a hatalmas tét. "Én nem tilthatom meg neki, hogy a verseny előtt cikkeket vagy kommenteket olvasson. Ha akarja, úgyis elolvassa. Másrészt

Mondjuk pár cikket én is megnéztem, és azt láttam, hogy Tamásról csak az elismerés hangján beszélnek, szóval ebből a szempontból is szerencsések voltunk" – mondta erről Tari Imre.

Tari Imre a következő olimpiai ciklus végéig tervez Forrás: MTI


Hosszú Katinka három arany- és egy ezüstérme mellett szintén második lett Cseh László, bronzérmes pedig Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás. Ez összesen hét érem. A népes úszóválogatott többi tagja viszont elmaradt a várakozásoktól. "Az olimpia az olimpia, semmi mással nem hasonlítható verseny. Itt mindenki élete legjobb formáját igyekszik nyújtani – mondta felvetésünkre Tari Imre. – Tudom, hogy a nagyon sikeres májusi Európa-bajnokság után sokan ennél is jobb szereplést vártak a magyar úszóktól, de

Voltak olyan úszóink, akiknek nagyon kevés hiányzott a döntőbe vagy a középdöntőbe jutáshoz, és akadtak olyanok is, akik gyengébben teljesítettek. Egy dologban biztos vagyok, hogy az összes kiutazó magyar úszó tisztességgel készült fel az olimpiára."

Kenderesi Tamás a 200 méteres pillangóúszás bronzérmese Forrás: MTI/Illyés Tibor


Tari Imre most öt hét pihenést engedélyez Kenderesinek, majd szeptember végén, október elején indul a felkészülés az év végi rövidpályás vb-re és a 2017-es nagymedencés felnőtt világbajnokságra, melyet Budapesten rendeznek meg. "A rövidpályás vb-n is szeretnénk ott lenni, mert a tavalyi izraeli Eb-n Tamásnak nagyon kevés hiányzott a döntőbe jutáshoz" – mondta Tari. – Jövőre a pesti vb lesz a csúcsesemény, azon szeretnénk nagyon jól szerepelni.

Négy év múlva jöhet el az ő ideje

A pécsi szakember a következő olimpiai ciklust, a tokiói olimpiáig, még szeretné végigcsinálni Kenderesi Tamással. "Japánban már az egész világ ismerni fogja a Kenderesi nevet. Tamás Rióban amolyan sötét lóként, ismeretlen úszóként jelent meg a színen. Több edző is azt kérdezte, ki a csuda ez a fiú? A bronzérem után már nem kérdezgettek, hanem a vállát veregették."

Kenderesi Tamás az olimpiai bronzéremmel Forrás: MTI/Illyés Tibor