Thriller lett a vége, de bronzérmes a férfi párbajtőrcsapat

Imre Géza, Anatolij Herej, férfi párbajtőr, csapatverseny, Rio 2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 14. Imre Géza (b) és az ukrán Anatolij Herej asszója a férfi párbajtőrözők csapatversenyének Magyarország - Ukrajna bronzmérkőzésén a riói nyári olimpián a 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 14-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar férfi párbajtőrcsapat 39-37-re győzött Ukrajna ellen, és ezzel bronzérmet nyert a riói olimpián. A vívók szenzációsan szerepeltek Rióban, két arany, egy ezüst és egy bronz volt a termés.
Vágólapra másolva!

Szívszaggató érzés elbukni egy olimpiai elődöntőt. Amikor már nincs olyan messze a cél, és hirtelen szólnak, hogy állj meg szépen, innen nem mehetsz tovább. A férfi párbajtőrözők közül főleg Imre Gézának fájhatott a franciák elleni vereség az elődöntőben, hiszen neki már Rióból is van egy ezüstje,

összesen pedig már három érme van az olimpiákról,

de az arany most is elérhetetlen közelségbe került.

Boczkó helyett Somfai került be

A világbajnok ukránok elleni bronzmeccs előtt változtatott a magyar szakvezetés, Boczkó Gábor helyett Somfai Péter került be a csapatba. Aki a harmadik asszóban úgy ment fel a pástra, hogy még mindig 0-0 állt a táblán, mivel a zsűrielnök a Rédli-Karjucsenko és az Imre-Nyikisin meccsnek is véget vetett egy perc semmittevés után. Somfait nem nyomta össze, hogy egy éremről döntő meccsen kell beugrania, 2-1-re nyerte az első kör utolsó asszóját.

Imre Géza (b) és az ukrán Anatolij Herej asszója Forrás: MTI/Illyés Tibor

A magyar szurkolók kihasználták, hogy monopolhelyzetben vannak, ukránoknak ugyanis nyoma sem volt, és folyamatos buzdításukkal a brazil nézőket is maguk mellé állították. Imre Géza kezdte a második kört, és imponálóan adta a találatokat, 8-4-re vezettünk, amikor percekig állt a meccs, mert Karjucsenkót ápolni kellett.

A vége az lett, hogy az ukrán tartaléknak, Hvorosztnak kellett beszállnia,

aki hozott is egy tust Imrén.

23 találat 3 perc alatt

Aztán folytatódott a taktiktázás, Rédli és Herej sem vívta le a három percet, de az Ezredes becenévre hallgató Rédli egyet hozzátett az előnyhöz. Somfai csak eggyel kapott ki Nyikisintől,

ami azt jelentette, hogy az utolsó kör előtt 12-9-re vezettünk.

Mivel már csak háromszor három perc volt hátra, várható volt, hogy látunk végre igazi vívást is az addigi óvatoskodás helyett, és az Imre-Herej asszóban 23 találat született, több, mint az előtte lévő hatban.

Hajszálon múlt, de mi örülhettünk a végén Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A két tartalék meccsét Somfai 23-21-es vezetésről kezdte, Boczkó pedig úgy ült a pást mögött, hogy szinte oda sem mert nézni. Pedig volt látnivaló a páston, mert Somfai 6-3-ra hozta az utolsó asszóját, a mindent eldöntő Rédli-Nyikisin csörte 29-24-ről indult.

Nagyon izgalmas lett a vége

Nyikisin talált elsőnek, aztán Rédli villantotta fel a zöld lámpát ötször egymás után. Utána kiegyenlítettebb lett a csata, az ukránt szorította az idő, így jött előre, és egymás után talált, amivel fel is zárkózott 37-35-re.

Hét másodperccel a vége előtt pedig már csak egy tus volt Rédli előnye. Aki a lehető legjobbkor szúrt egy egylámpásat, majd egy együttes találatot, így 39-37-re nyert a magyar csapat, amely megszerezte a bronzérmet. Vívónk fenomenálisak voltka Rióban, két arany, egy ezüst és egy bronz vlt a termés.

Rédli András a végén megcsinálta Forrás: AFP/Laurent Kalfala