Eredményhirdetés: Mi a zene 2005-ben?

Vágólapra másolva!
Megszületett a Pararadio experimentális zenei pályázatának végeredménye, a zsűri a három helyezetten felül két további művet is értékelésre érdemesnek ítélt.
Vágólapra másolva!

A ParaRadio 2004 őszén belevágott egy nagyszabású rendezvénysorozatba, "Mi a Zene 2005-ben?" címmel. A programsorozat keretében meghirdetett experimentális zenei pályázatra - melyet kiírói szeretnének éves rendszerességűvé tenni - majdnem félszáz pályamű érkezett. Az öttagú zsűri (Hortobágyi László, Janó András, Nun András, Sőrés Zsolt, Tóth Krisztián) első három díjazottja fellépési lehetőséget kapott a márciusi Ultrahang Fesztiválon, valamint műveiket az Ultrahang kiadó, illetve a ParaRadio CD-n is megjelenteti.

Első lett Pócsik Zoltán és Tollas Hunor, Woabbit jeligével. A második helyre Szabó Péter és Csiki Csaba Ovekk_Finn jeligéjű munkája került, míg a harmadik helyezést az RVR jeligével ellátott mű alkotója, Pongrácz Kálmán szerezte meg. Ezenkívül a zsűri kiemelte Keresztes Lóránt és Balla Zoltán Frisk Fisk, illetve Kapitány István BiPolarMan jeligéjű szerzeményét. A Party.[origo].hu hamarosan közzéteszi a meghallgatható alkotásokat, értékelésükkel együtt.