Élvezz a Faithless-szel! - tripla szett Sister Blisséktől

Vágólapra másolva!
A brit Renaissance kiadó tavasszal egy háromcédés Faithless-dj-szettel jelentkezett. Hozzánk mostanra ért el, a Deep Distribution újdonságaként. Az első cédén maguk, valamint barátaik, rokonaik és üzletfeleik remixált felvételei találhatók, a másodikon Sister Blissék kedvenc klubslágerei, a harmadikon pedig egy otthon hallgatható válogatás.
Vágólapra másolva!

Ha a reneszánsz szót halljuk, a három századot átölelő és a humanizmust is felszínre hozó korstílus juthat eszünkbe. Angolosan írva e szót, beugorhat a gagyifantasy-sorozatokat (például Xena) gyártó Renaissance Pictures vagy a progresszívhouse-t és -trance-t lökő brit Renaissance Recordings neve is.

Hogy mennyire komoly cégről van szó, jól jelzi: idei kiadványai között ott van a japán Satoshi Tomiie, a brit Dave Seaman vagy az argentin Hernán Cattaneo egy-egy munkája. Továbbá a szintén az idén tavasszal megjelent, de hozzánk csak ősszel, a Deep jóvoltából megérkező háromcédés Faithless Dj Set.

A Faithless a kilencvenes évek óta a dance megkerülhetetlen, hogy ne mondjuk, meghatározó csapata, ügyesen egyensúlyozva a kommersz és a vállalható határán. A Szigeten háromszor vizitált - első, '99-es koncertjét sose feledjük -, és az Insomnia, valamint egyéb slágerei a listák tetején landoltak. Nos, Sister Bliss és Maxi Jazz úgy döntött, összegyűjti kedvenceit egy tripla cd-re.

Az ötlet kétségtelenül eredetibb, mintegy Best of Best album, bár a spanyolviaszt most se találta föl sem a csapat, sem a kiadó. A tripla legérdekesebb darabja az első, Studio című lemez. Erre más szerzők számainak Rollo és Sister Bliss által remixált változatai kerültek: a Living Joy Dreamerje, Tricky For Real-je és legendás Donna Summer I Feel Love című ordas slágerének igencsak mai változata.

Az első korong első száma a csapat híres számának, a Salva Mea-nak rádiós változata. Később egy-két csemege is felcsendül, például a 1 Giant Leapnek a Faithless-rapper, Maxi Jazz és Robbie Williams által fölénekelt My Culture című száma, vagy a Sister Bliss-unokahúg, Dido egy dala. Végül néhány Faithless-szerzemény Peter Heller-, Brothers on High- és Goldrun-féle újrakeverése is fölfért még.

A második, Club című lemezen már be kell érni igazi Faithless-szám nélkül. Meghallgatni viszont mindenképpen ajánlott az együttes kedvenc klubslágereit dj-szettként tálaló gyűjteményt. Már csak azért is, mert a szerzők között feltűnik a Deep Dish, a Coldcut, sőt még dj Tarkan is, a remixerek között pedig, a nemzetköziség jegyében, kanadai Tiga, a japán Shinichi Oshawa és a brit Axwell.

A harmadik, Home című cédé értelemszerűen az otthoni hallgatásra kalibrált kedvenceket tartalmazza. Ide többek között a Szigeten épp az idén megcsillanó Roots Manuva, a valószínűtlen hangú Horace Andy, vagy éppen a Jungle Brothers egy-egy örökbecsűje került.

Peter Poppara