Szex, szerelem, szakítás - Róisín Murphy újra Budapesten

Vágólapra másolva!
A legendás Moloko zenekar énekesnője szerdán este ad koncertet a Jövő Házában. Róisín Murphy most az elektronikus zenei zsenivel, Matthew Herberttel dolgozik együtt.
Vágólapra másolva!

A titkolózó énekesnő semmit nem árult el arról, hogy milyen műsorral készül a szerdai koncertre. A Jövő Háza sajtóosztályán mindössze annyit sikerült megtudnunk, hogy csak a koncert napján érkezik meg Magyarországra.

A Moloko egykori énekesnője két éve készítette el első szólólemezét a Ruby Blue-t, melyen már a régen is vele dolgozó Matthew Herbert elektrozenei félisten volt segítségére.

"Right-Handed Matthew " nem volt ismeretlen Róisín számára sem, hiszen nem egy Moloko-dalt remixelt (Fun for Me, Sing it Back, The Flipside, Forever More). A Ruby Blue megjelenésekor írtuk a lemezről, hogy ha az volt a koncepció, hogy Miss Murphy hangjának minden színét, fényét-árnyát bemutassák, sikeresen jártak el. Emellett a művésznő mind több arcát, melankóliáját, játékosságát és jó értelemben vett bolondságát is sikerült nyakon csípni.

A nagylemez meglepetést okozott azoknak, akik könnyen fogyasztható popzenére vártak, az album egyszerre volt swing, soul, súlyosan effektezett gitárzene, persze tökéletes összhangban Róisín lágy és szexi hangjával.

Dalaiban a szex-szerelem-szakítás triumvinátusát járja körül, úgy, hogy mindegyiket egyszerre vagyunk képesek átérezni. A Ruby Blue-n két egymást jól ismerő és tisztelő szerző egymásra találásának lehetünk fültanúi.

Herbertnek sikerült teljesen ráhangolódnia a szexi, kifürkészhetetlen, szélsőségesen nőies, modern Róisínra, így született meg a Moloko-lemezeknél is egyedibb és lüktetőbb anyag. A digitális vágótechnikával dolgozó Matthew mindenféle tárgy hangjából, illetve különböző zörejekből is élvezhető dallamokat szerkeszt.

Forrás: [origo]

Ilyen például Róisín határidőnaplója, és az ebből készült a Ramalama (bang bang) című szám. "A Moloko-remixeken való közös munka során Róisín hangja teljesen rabul ejtett" - mondja Herbert. "Mindig szerettem a könnyedséget, mellyel hangja beilleszkedett abba a hangzásba, mellyel én dolgozom."