Adj egy húszast a Pappának!

Vágólapra másolva!
1988. május 1-je - ekkor nyitotta meg kapuit a keceli Club Korona, mely az idén huszadik életévébe lépett. Az idei évadnyitóra a szervezők - ki mást - Anthony Pappát hozták el nekünk, akinek a neve talán legjobban összeforrt a Club Koronával. A Housemusic.hu cikke.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt húsz év során rengeteg bulit köszönhettünk a klubnak, mely az egész hazai progresszívhouse-szcéna egyik főhadiszállásává nőtte ki magát. A Korona gyakorlatilag a világ teljes progresszív élvonalát felvonultatta: játszott itt John Digweed, Sander Kleinenberg, James Zabiela, Nick Warren, Sandra Collins, Sultan és Steve Porter is.

A jól fejlett képzavarral a techno hazai anyaméhének is nevezett klub az egész 2008-as évet az ünneplésre szánja, az elmúlt időszak kiemelkedően jó műsort produkáló előadóit és tradicionális sorozatait hozva el, illetve élesztve fel.

A hazai szcéna legjobbjai és a veterán külföldiek mellett új dj-ket is köszönthetünk majd a pultban - olyanokat tehát, akik alkalmasint még sohasem jártak idehaza. A jubileum megünneplését azonban egy igazi klasszikussal illik indítani: jön Anthony Pappa.

A Magyarországra már-már hazajáró ausztrál lemezlovas mellett a pénteki születésnapos estén a Strictly csapata a Badgirlsszel karöltve szurkálja majd a partygyertyákat az ünnepi tortába.

A szervezőket igazán nem lehet azzal vádolni, hogy ne figyelnének a közönség kívánalmaira, hiszen az idevágó fórumokon számos partyarc egyértelművé tette, hogy legszívesebben Pappát látnák újra a Koronában.

Housemusic.hu

Digweed-party Kecelen