Hatvan nap haladék a Tilos Rádiónak

Vágólapra másolva!
Az egykori Kinizsi, majd Bluebox mozi épületében üzemelő Kultiplex művelődési központ e hét csütörtökig kapott haladékot a maradásra, azonban az ugyanott működő Tilos Rádió most hatvan nap haladékot kapott a költözésre. Ma délelőtt az önkormányzat emberei megjelentek a helyszínen, és elfoglalták az épület bejáratát, noha az üzemeltető szerint ehhez nincs joguk.
Vágólapra másolva!

Sajtótájékoztatót hirdettek meg csütörtök délután fél négyre a Kinizsi utcai Kultiplexbe, melynek használatára e napig kapott haladékot az épületben működő alternatív kulturális központ, illetve a Tilos Rádió. Az önkormányzat emberei azonban délelőtt bevonultak a házba.

"Az épületben működő intézmények sorsáról szeretnénk felvilágosítást adni a délutáni sajtótájékoztatón. Délelőtt azonban megjelent tíz biztonsági ember, akik elállták az utat" - mondta kérdésünkre Juhász Péter, a Kultiplex kommunikátora.

A tervezett sajtótájékoztatóról még délelőtt Juhász Péter megjegyezte, hogy azt biztosan megtartják a tervezett fél négyes időpontban, ha máshol nem, akkor az épület melletti parkban. A sajtótájékoztatót a helyszín iránt elkötelezett két civil, Bakáts Tibor Settenkedő és Vörös András tartja.

Az üzemeltetésért felelős Centrifuga Kft. igazgatója, Dirner László a helyszínen tartózkodó informátorunknak elmondta, cége a szerződést nem a ferencvárosi önkormányzattal, hanem a Fővárosi Önkormányzattal, illetve annak egyik gazdasági társaságával kötötte. Mivel a kft.-vel a IX. kerületi önkormányzat még nem kötött szerződést, Dirner álláspontja szerint semmilyen lépésre nem jogosult. Ezért az üzemeltető birtokvédelmet kér, hogy megakadályozza a jogsértést.

A kultisok arra számítottak, hogy a délutáni órákban, körülbelül kettő órától több száz, az üggyel szimpatizáló tüntető fog megjelenni. Újabb konfliktusforrás volt, hogy az üzemeltetők szerint a biztonsági embereknek nem volt joguk belépni az épületbe, és bejelentést tettek a rendőrségen, ám a szervek nem érkeztek meg.

A bejáratot elálló biztonsági őrök tudósítónknak elmondták, a Tilos Rádió munkatársain kívül azt a néhány embert engedték be az épületbe, akiknek nevét egy papírra felírva megkapták. A délután folyamán több műsorkészítő is fennakadt a rostán, ugyanis nevük szerepelt azon tucat név között, akiknek joguk volt belépni. A biztonsági őrök a sajtó munkatársait egyáltalán nem engedték be.

A fél négyre ígért sajtótájékoztatót így aztán nem az előre jelzett helyszínen, hanem a Kultiplex oldalában fekvő játszótéren tartotta meg Bakáts Tibor Settenkedő. Elmondása szerint még tegnap egyeztetett a ferencvárosi önkormányzat több képviselőjével is, hogy sikerüljön rendezni az intézmény sorsát.

A sajtótájékoztató közben, melyen maroknyi szimpatizáns és újságíró vett részt, rendőrök jelentek meg. Először Bakáts Tibort igazoltatták, majd pedig egy "Van, volt, lesz Kultiplex!" szövegű transzparenst tartó fiatalembert.

Bakáts Tibort felszólították, hogy a rendezvényt szüntesse be, hiszen az nincsen engedélyezve. Erre Bakáts azt mondta, hogy egyrészt nem ő az esemény szervezője, tehát nem is szüntetheti be, és valószínűleg az ottlévők sem követnék felszólítását. Másrészt nehezményezte az eljárást, hiszen egy sajtótájékoztató semmilyen bejelentési kötelezettséggel sem jár.

A tájéoztatón nem hangzott el további információ a tervezett házfoglalásról. Kétséges, hogy a szombatig tartó Dózer Fesztivál hátralévő koncertjeit meg tudják-e tartani. A ma esti programot még nem mondták le a szervezők, ám ha néhány órán belül nem jutnak be az épületbe, akkor biztosan elhalasztják a koncertet.

A ferencvárosi önkormányzatnál érdeklődésünkre a jegyzőhöz irányítottak, de Dr. Oszvári Istvánt azonban egyelőre nem sikerült elérnünk, ám a hírek szerint este hat óra körül megjelenik a helyszínen.

Az [origo] munkatársai közül néhányan részt vesznek a Tilos Rádió műsorainak szerkesztésében.

party.[origo].hu