Törvényes, de hibás volt Orbán levele

Vágólapra másolva!
Az adatvédelmi biztos szerint nem volt törvénysértő Orbán Viktor nyugdíjasokhoz írt levele. Péterfalvi Attila ezt azzal magyarázta, hogy az adatokat csak a Magyar Posta kapta meg, azok nem jutottak el kormánytagokhoz. Orbánék ugyanakkor hibáztak, amikor a levélbe nem írták bele, hogy az adatokat jogosulatlan személynek nem adják tovább.
Vágólapra másolva!

Megszületett az adatvédelmi biztos ajánlása Orbán Viktor nyugdíjasoknak küldött levele ügyében. Péterfalvi Attila sajtótájékoztatón ismertette a döntést. Nem jogsértő, ahogyan a nyugdíjasokhoz eljuttatták a leköszönt miniszterelnök május végén kelt levelét - mondta. A választások utáni levélben Orbán Viktor megköszönte a nyugdíjasoknak az együttműködést, és tájékoztatta őket a nyugdíjemelésről hozott kormánydöbtésről. Nem történt törvénysértés - közölte Péterfalvi. Az adatvédelmi biztos azzal indokolta döntését, hogy a nyugdíjasok személyes adatai nem jutottak el a volt miniszterelnökhöz, illetve a kormánytagokhoz.

Az előző pénzügyminiszter, Varga Mihály azért kérte a nyugdíjfolyósítótól, hogy adja át a címlistát a postának, mert postai úton kívánta tájékoztatni az időseket a hivatalos nyugdíjemelésről. A postának így egyszerűen átadtak egy adatbázist a címekkel, a cég nem tudta, hogy milyen levél megy ki a címzetteknek. Az adatbázis nem jutott el Orbánékhoz. A posta utólag meg is semmisítette az adatokat, így törvénysértés nem történt.

Nem felelt meg viszont az adatkezeléssel szemben támasztott követelményeknek a levél formája, a tartalma pedig csak részben volt megfelelő. A levélben ugyanis fel kellett volna tüntetni, hogy az adatokat jogosulatlan személynek nem adják tovább. Így nem jöttek volna rögtön panaszok - mondta az ombudsman. A postának ezenkívül be kellett volna jelentenie a Belügymminisztérium adatvédelmi nyilvántartásának, hogy mint adatkezelő, felhasznált egy adatbázist. Ezen az sem változtat, hogy utólag megsemmisítették azt.

Korábban több alkotmányjogász és adatvédelmi szakember úgy vélekedett, hogy a levelezés módja törvénysértő volt.

Korábban: