Idén ismét fenntarthatósági sajtódíj a Telekomtól

Vágólapra másolva!
Második alkalommal hirdeti meg a Magyar Telekom "hello holnap! Sajtódíját, amelyet a magyar sajtó munkatársai részére egy évvel ezelőtt hozott létre. A díj célja a fenntarthatósági témákra nyitott és azokat rendszeresen feldolgozó újságírók, riporterek motiválása.  
Vágólapra másolva!

A pályázó újságírók a fenntartható városok, zöld gazdaság, a közösség ereje, a fenntartható tudatformálás, és a digitális szakadék felszámolása témáiban küldhetnek pályaműveket. A nyertes pályázatot egy 10 tagú zsűri - a Magyar Telekom képviselői és a Fenntarthatósági Média Klub újságíró képviselői - választja ki, és készítőjét 1 millió Ft összegű díjjal jutalmazza. A díjátadásra az 5. Fenntarthatósági Napon, szeptember 29-én kerül majd sor.

A "hello holnap!" sajtódíj pályázatra 2011. szeptember 1. és 2012. augusztus 1. között a nyomtatott és az online sajtóban, valamint blogfelületen megjelent cikkel vagy televízióban, rádióban elhangzott adással lehet jelentkezni.

A Telekom a díjat a szintén általa életre hívott Fenntarthatósági Média Klubbal közösen hozta létre. A Klub 2011-es megalakulásakor a tagok - Magyar Telekom, RTL Klub, TV2, Sanoma, Class FM, CEMP csoport (Index), Origo, Metropol, Axel Springer, Est Média - vállalták, hogy konkrét, gyakorlati példákon keresztül a fenntarthatóságról egyszerű, érthető formában minél szélesebb körben beszámolnak, valamint létrehoznak egy civil szervezeteknek szóló pályázati rendszert, és lefektették egy díj alapjait, amelyet a sajtó számára hoznak létre.

A pályázati kiírás és további információ a díjjal kapcsolatban a www.helloholnap.hu weboldalon olvasható.


Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.