Mennyit keresnek a köztisztviselők?

Vágólapra másolva!
Július elseje a Köztisztviselők Napja. Ügyintézésre készülni ezen a csütörtökön felesleges, ugyanis 69 ezer köztisztviselő zárva tartott hivatalokkal és ügyfélszolgálati irodákkal ünnepel. Szakszervezetük főtitkára szerint nem felhőtlenül. Évenkénti leépítések vagy azok meglebegtetése, a versenyvizsga eltörlése, indoklás nélküli elbocsátási lehetőség, befagyasztott illetményalap... Többek között ezek rontják a köz szolgáinak hangulatát. Pillanatkép a köztisztviselők világából fizetési áttekintéssel.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön sok intézmény - így többek közt az APEH, a KSH, az ÁNTSZ, az Állami Számvevőszék, a Földhivatal stb. - munkatársai ünnepelnek. A Köztisztviselők Napját először 1998. július elsején ünnepelték, munkaszüneti nap 2001 óta.

"Még 1997-ben, a Horn-kormány idején vetődött fel elsőként az ötlet. A szakszervezet ekkor ragadott fogalmazta meg azt az elképzelését, hogy a június első vasárnapjára eső Pedagógus, a július második vasárnapjára eső Vasutas, a szeptember első vasárnapjára Bányász és az egészségügyi dolgozók július 1-i Semmelweis Napja mellett örömmel vennénk egy, kifejezetten a köztisztviselőknek szóló ünnepnapot is. A július elseje melletti döntésben szerepet játszott, hogy az 1992-es, Köztisztviselők Jogállásáról szóló törvény ugyancsak július 1-jén lépett hatályba. Az első, félhivatalos ünnepnapot aztán 1997 július elsején tartottuk meg Nyíregyházán. Egy évvel később, a szekszárdi rendezvény idején már hivatalosan is elismerték a Köztisztviselők Napját" - tekint vissza a kezdetekre Fehér József, az MKKSZ (Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének) főtitkára.

"A jó közigazgatás, mint a friss levegő"

Az ügyintézésre vágyóknak viszont csak 2001. július elsejétől kell bekalkulálniuk, hogy ne erre a napra időzítsék hivatalos teendőiket. Ekkor nyilvánították ugyanis elsőként munkaszüneti nappá a Köztisztviselők Napját.

"A jól működő közigazgatás olyan, mint a friss levegő. Amikor adott és automatikus, senki nem veszi észre a létezését, ám a hiánya azonnal húsbavágóan érezhető" - fogalmaz képiesen Fehér József. Majd jön egy bírálat a sajtó felé: "A média is többnyire a negatívumokat emeli ki a közigazgatás kapcsán - így egy-egy akadozó ügyintézésről, rossz napot kifogott irodistáról vagy az egy-egy állampolgárt esetenként tévesen érintő határozatokról azonnal híradás születik. A képhez azonban hozzátartozik, hogy Magyarországon évente 30 millió közigazgatási ügy zajlik le eredményesen. Ebből 15 millió a lakosságot érintő, regisztrációs jellegű ügy, melynek mindössze 1 százalékát teszik ki azok a nem túl gördülékeny ügyek, amelyeket a médiában általában tálalnak. A hazai közigazgatás színvonala nemzetközi összehasonlításban is kiválónak mondható" - mondja büszkén a főtitkár.

Szinte minden évben leépítettek

Üröm az örömben, hogy azok a pozitívumok, amelyek miatt ma is sokan választanák a köztisztviselői pályát - azaz a nyugdíjig tartó munkahely, a precízen kiszámítható előmenetel, a fix bértábla és ezáltal a biztos életpálya - mítosza egyre inkább megdőlni látszik. Elég csak az elmúlt 15 év elbocsátási statisztikáira vetni egy-két pillantást. Az 1995-ös Bokros-csomag idején csaknem hétezer (pontosan: 6837) köztisztviselőnek kellett mennie. Őket 1996-ban és '97-ben újabb 4400 és 1700 fő volt kénytelen követni. 1999-ben 3700 itt dolgozó állása szűnt meg. 2000-ben 2400, míg 2001-ben újabb 2100 fő távozott. 2003-ban 6700 főnek intettek búcsút. 2004-ben újabb 3000-es - egészen pontosan 2955 fős - elbocsátásra került sor. Az eddigi negatív csúcsot a 2006-os, "közigazgatási reform" néven emlegetett folyamat tartja: ekkor 12 018 állás tűnt el. "2007-ig összesen 43 ezer állás szűnt meg a rendelkezésre álló statisztikák szerint. Később - amikor rájöttek, hogy mégiscsak szükség lenne az elbocsátottak szakértelmére, végül közel ugyanennyi létesült- természetesen személycserékkel. A racionalizálásnak így nem sok értelme volt, jobbára súlyos pazarlás történt " - magyarázza a főtitkár.

Nincs versenyvizsga, indoklás nélküli elbocsátás

Köztisztviselői körökben ráadásul a közigazgatási versenyvizsga, ezzel együtt az egyes pozíciók pályáztatásának eltörlése, valamint a 2010. július 6-tól hatályba lépő rendelet - a köztisztviselők átnevezése kormánytisztviselőkké - is árnyékot vethet a területen dolgozók kedélyállapotára. A 126/2009 Kormányrendelet értelmében a közigazgatásban tavaly nyár óta csak versenyvizsga birtokában lehetett munkát vállalni. (Ez alól csak az 5 éves közigazgatási gyakorlattal rendelkezők és a törvény hatályba lépése óta legalább 2 éves közszolgálati jogviszonnyal rendelkezők képeztek kivételt.) "A kötelező versenyvizsga garantálta a megfelelő szakmai színvonalat - eltörlésével viszont gyakorlatilag bárki megkötések nélkül kinevezhető bármilyen posztra "- világít rá a legfőbb hátrányokra Fehér József. Nem előnyös továbbá a területen dolgozók számára az sem, hogy a változások értelmében 2 hónapon belül, indoklás nélkül elbocsáthatók lesznek. "A rendelkezés súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét és méltánytalan helyzetbe hozza a köztisztviselőket. A munkaerőpiac egyéb területein legalább indok is van az elbocsátásokra."

Alapilletmény és pótlékok

Hogy mennyit visznek haza a köz szolgái? A köztisztviselők fizetését a köztisztviselői illetményalapból (jelenleg 38 650 forint) számolják különféle szorzók szerint. Általánosságban elmondható, önkormányzatoknál rosszabbul, minisztériumoknál, kiemelt központi intézménynél (például az Országgyűlés hivatala) jobban lehet keresni. Néhány példa: Diplomás pályakezdőként minisztériumban 179-185 ezer forinttal, önkormányzatoknál 119-167 ezer forinttal lehet startolni. Öt éves szakmai múlttal minisztériumban bruttó 214 ezer forintra, önkormányzatoknál 143 000-200 000 forintra nő a fizetés.

Számos pótlék és illetménykiegészítés javíthatja fel a havi fixet. Lendít a fizetésen a nyelvpótlék: angol, német vagy francia nyelvből alanyi jogon jár, egy felsőfokú, C típusú nyelvvizsga havi bruttó 38 650 forintot ér, egy középfokú bruttó 23 200 forintot. (Ha egy nyelvből több fokozatú nyelvvizsga is adott, akkor mindig a magasabb fokozat számít a pótlék megállapításánál.) Más nyelvekből is adható, ám ez már többnyire a munkában való használathoz kötött és kisebb összeg (felsőfokúnál az illetményalap fele, 19 325 Ft). Ugyancsak javítja a statisztikát a 13. fizetés helyett járó illetménykiegészítés, amelyet 2010-ben két részletben, januárban és márciusban fizettek. Emellett a ruhapénzzel, továbbá a törvényben (KJT. 1992. évi XXIII. törvény) szabályozott esetekben, például helyettesítési és gépjárművezetői pótlékkal srófolható feljebb a fizetés.

Köztisztviselők bruttó havi illetménye (pótlékok, juttatások nélkül)

ÁllamigazgatásÖnkormányzati igazgatás
I. besorolási osztály (felsőfokú végzettséggel összes átlaga) 269 316 236 794
Vezető 479 262 397 537
Vezető főtanácsos 312 438 283 281
Főtanácsos 272 703 249 610
Vezető tanácsos 237 359 215 651
Tanácsos 273 581 202 019
Fogalmazó 170 690 150 888
Gyakornok 160 396 136 821
II. besorolási osztály (középfokú végzettséggel összes átlaga) 143 623 135 842
Főmunkatárs 182 460 173 268
Főelőadó 119 919 117 402
Előadó 95 548 94 436
Gyakornok 86 584 85 486
III. besorolási osztály összes átlaga 100 200 96 483
Ügykezelő 100 200 96 483

Forrás: Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) bérstatisztika (2009)

Példák néhány köztisztviselői keresetre:
- Minisztériumi dolgozó egyetemi végzettséggel 5 év munkatapasztalattal: bruttó 214 ezer forint
- Középfokú végzettségű pályakezdő ügykezelő önkormányzatnál: bruttó 89 500 forint
- Kiemelt központi intézménynél (pl. Országgyűlés hivatala) egyetemi végzettséggel, 15 év munkatapasztalattal: bruttó 334 000 forint - Önkormányzatnál egyetemi végzettséggel 5 év munkatapasztalattal: bruttó 143 000-200 000 forint (forrás: mennyitkeresel.hu)

Takács Gabriella