Vissza az álláspiacra - harcolnak a kismamák

Vágólapra másolva!
Munkaadói diszkrimináció, kevés bölcsődei férőhely és rosszul értelmezett szülői kötelességtudat áll a kisgyermekes édesanyák munkavállalásának útjában. Az ismét 3 évre tervezett gyes sem feltétlenül használ az ügynek. Igaz, a nők részmunkaidős alkalmazása esetén meghirdetett 7 százalékpontos járulékcsökkentés kitörési pont lehet.
Vágólapra másolva!

Mariann kétgyermekes édesanya - a gyes letelte után egy multi csoportvezetői pozíciója várja vissza. A történet biztatóan hangzik - eddig. Helyzetét bonyolítja, hogy lakhelyéhez közel nincs elegendő bölcsődei férőhely - így egyelőre inkább otthon marad kisfiával, miközben cégénél addig is egy határozott időre szerződött helyettes kollégával igyekeznek őt pótolni.

Az éremnek persze másik oldala is van: sorstársának, egy másik édesanyának, Ildikónak bölcsőde és férőhely is akad éppen elérhető távolságban. Mégsem tudta sikerrel venni az állásinterjúk akadályait - mentségére szóljon, nem saját hibájából.

Látszólag kevesebb diszkrimináció

"Több személyzeti tanácsadó cégnek is benyújtottam az anyagomat. Nem is kellett sokat várnom a visszajelzésre, interjúra hívtak. Eleinte minden rendben zajlott, a szakmai pályafutásomat is méltatták - csakhogy amint megemlítettem, hogy gyermekem is van, azonnal megfagyott a levegő. Nem lehetett nem észrevenni, hogy az interjúztatók ettől a pillanattól kezdve alig várták, hogy ajtón kívül tudjanak. Igaz, legalább udvariasan, stílusosan csinálták végig a procedúrát"- számolt be egy gyakori álláskeresői tapasztalatról a közgazdász hölgy.

Ildikó tapasztalatai sajnos a diszkriminációs statisztikákat is visszaigazolják. A Tárki közelmúltban készült kutatása szerint kis mértékben javult a kisgyermekes álláskereső nők helyzete. Legalábbis annyiban, hogy az álláskeresésnél elutasítottak körében most az etnikai és az életkor szerinti diszkrimináció vezeti előttük a "ranglistát". A látszat viszont valószínűleg csal. A javulás szakértők szerint főként azzal magyarázható, hogy a cégek az elmúlt pár évben megtanulták, hogy tilos a diszkrimináció. Az elutasítást ezért inkább igyekeznek megalapozottnak tűnő szakmai indokokkal elkendőzni.

Számos kisgyermekes édesanya került már élete során hasonló csapdahelyzetbe. Szakmailag kimagaslóan teljesítenek ugyan és örömmel kapcsolódnának be újra a munka világába - csakhogy nincs elegendő bölcsődei hely vagy épp a munkáltatók vonakodnak (ismét) alkalmazni őket épp a kisgyermekesekkel szemben támasztott gyakori előítéleteik miatt (a gyermeknevelés időigényessége, a gyermekek esetleges megbetegedési miatti, nem várt, hosszadalmas szülői hiányzások).

10 ezer óvodai hely hiányzik

Az ország 561 bölcsődéjének 25 ezer férőhelyén 32 ezer gyermeket tudnak elhelyezni - és még ez sem elegendő. Csekély mértékben javítja a statisztikát az országszerte létesített 200 családi napközi és az a 120 óvoda is, ahol a legkisebbeket is tudják még fogadni. A jelenlegi férőhelyek száma azonban még így is 10 ezerrel kevesebb, mint amennyire szükség lenne. Az alternatívaként felmerülő magánóvodák, bölcsődék havi tarifája viszont igen borsos - a bölcsődei férőhelyekről lecsúszott édesanyák ezekben az intézményekben átlagosan egyhavi minimálbérnek megfelelő összegért tudhatják értő kezekben a csemetéket.

Bár a bölcsődei férőhelyek növelésének szükségessége továbbra is aktuális, szerencsére vannak ígéretes kezdeményezések - legalábbis ami a kisgyermekesek munkavállalását illeti. A Jól - Lét Közhasznú Alapítvány 2002 óta igyekszik összehangolni a karriert, valamint a család "intézményét." Az alapítvány a kisgyermekes édesanyák állástalálásában segít - emellett ápolják a cégekkel a kapcsolatokat és személyesen is ellátják jó tanácsokkal a hozzájuk fordulókat konzultációikon. Nem is rosszul - idén eddig 41 kisgyermekes nő talált a segítségükkel munkát.

"Régebben jellemzően az újra munkába vágyó nők fordultak hozzánk, akik kiestek a gyakorlatból, ezért is jelent kihívást számukra a pályázás, az álláskeresés menete, a kapcsolatfelvétel a kiszemelt cégekkel. A válság óta némiképp kibővült az érdeklődők köre. Egyre több olyan nő keres meg bennünket, aki a válság következtében állását vesztő családapa kieső jövedelmének pótlására is vállalna valamilyen munkát"- tudtuk meg Svéda Dórától, az alapítvány ügyvezetőjétől.

A pénzügyi diplomásoknak a legkönnyebb segíteni

Svéda Dóra azt is hozzátette, igyekeznek reális problémákra reális megoldásokat kínálni és hosszú távra terveztetni a karriert kisgyermekkel elképzelőknek - ennek megfelelően inkább a versenyszférás álláslehetőségek irányába orientálni őket a civil szféra helyett. Az ügyvezető tapasztalatai szerint az álláskereső kisgyermekesek körében előnyt élveznek a pénzügyesek. "Legnagyobb eséllyel a nyelveket beszélő, közép- vagy felsőfokú, pénzügyi végzettségű édesanyáknak tudunk segíteni állást találni. Keresettek a pénzügyi asszisztensek, az adminisztrátorok, az ügyfélszolgálatosok és a call center munkatársak is." A legkritikusabb a 3 vagy annál is több gyermeket nevelők helyzete - nekik alig 12 százalékuk dolgozik jelenleg.

Svéda Dóra fontosnak tartotta megjegyezni azt is: véleménye szerint a tervezett, 3 éves gyes - noha sokan üdvözlik az ötletet - aligha kedvez majd az édesanyák munkaerő-piaci helyzetének. "A cégek belső, szervezeti felépítésében olyan gyors egymásutánban követhetik egymást az események, állhatnak be változások, hogy a 2 évről ismét 3-ra emelt gyes miatt gyakorlatilag "kicsúszhat" a biztos talaj a hölgyek lába alól, ha nem tudnak lépést tartani. A szándék üdvözlendő, a hatása még kérdéses annak a tervezetnek, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök októberben jelentett be a második gazdasági akcióterv keretében. Eszerint a munkaadók nők részmunkaidős alkalmazása esetén 7 százalékpontos tb-járulékkedvezményt (27 helyett 20 százalék) kapnának.

Svéda Dóra érvei édesanyák alkalmazása mellett: "A tapasztalatok szerint az anyák megbecsülik munkahelyeiket, elkötelezettek, köreikben a fluktuáció gyakorlatilag minimálisnak mondható. Lojálisak, szorgalmasak, nyugodtan tervezhető velük akár hosszabb távú együttműködés is."

Ne várjanak el pozitív diszkriminációt

Egyvalamire mégis ügyelniük kell. "A kisgyermekesek gyakran igényelnék a pozitív diszkriminációt, családi állapotukra tekintettel-a tapasztalatok szerint ez azonban inkább ellenérzést szül a munkáltatói oldal részéről, hiszen a gyermektelen hölgyeknek is megannyi területen kell megállni a helyüket"- tette hozzá Svéda Dóra. Gyakori ellenérv még a nők munkába állásával szemben a megrögzött konzervativizmus hívei szerint az asszony tevékenykedésének még mindig csak otthon és a tűzhely mögött van létjogosultsága.

Amikor nők gáncsolták el a kismamát

Emellett gyakran épp a nők gördítenek egymás elé akadályokat a karrier építésében. Nemrégiben egy ismert nagyvállalat 4 órás részmunkaidővel szerette volna támogatni a kisgyermekeseket, csakhogy a tervezett program a totális érdektelenség miatt végül kútba esett. A HR ezt meglepődve tapasztalta és nekilátott felgöngyölítni a furcsa dolgozói reakciók hátterét. Meghökkentő eredményre jutottak: a nők gyakorlatilag egymásnak gáncsot vetve ütötték el egymást a lehetőségtől. Mégpedig azzal a felkiáltással, hogy nem lehet jó anya, aki kisgyermek mellett akár részmunkaidőben is munkát vállal.

Takács Gabriella