Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája

Vágólapra másolva!
Hiromu Naruse egy Lexus LFA-t vezetett, amikor frontálisan ütközött a Nürburgring mellett, egy szintén tesztpilóták által vezetett BMW 3-as prototípussal.
Vágólapra másolva!

A 67 éves Naruse a 410-es számú országúton, egy kanyarban vesztette életét, amikor az általa vezetett, 570 lóerős Lexus LFA frontálisan ütközött egy BMW 3-as prototípussal. A 33 és 34 éves BMW-s tesztelők közül az egyik szintén súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Azon a szakaszon 100 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, a rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.

Forrás: Lexus

Naruse Lexusa abból a különleges, limitált szériából származott, amelyet a Nürburgringi 24 órás autóversenyeken való részvétel tiszteletére adott ki a Toyota prémiummárkája, és amelyből mindössze 50 darab készül.

Forrás: Toyota

A Nürburgring-csomag 17 lóerővel erősebb motort, és nagyobb leszorító erőt biztosító szárnyakat jelent, ezzel a modellel főleg azokat a vásárlókat célozta meg a Lexus, akik versenypályára is gyakran kimennek a sportkocsijukkal.

Naruse 1963 óta dolgozott a Toyotánál, 1970-től pedig a motorsport részlegre került. Ezalatt az idő alatt szinte az összes sportos modell fejlesztésében, finomhangolásában fontos szerepet játszott, dolgozott a 2000 GT-n, az AE86-on, a Celicán, az MR2-n, a Lexus IS első nemzedékén is. Fő munkája a végzetét jelentő Lexus LFA volt, amelyet szinte saját "gyermekének" tekintett. Állítólag egyetlen japán pilóta sincs, aki több kilométert tett volna meg élete során a legendás Nordschleifén, mint ő.