[origo]
Nyomtatás

Ne félj segítséget kérni
2007. november 15., csütörtök, 12:39


Írásomban a kora gyermekkori intervenció folyamatának olyan jellegzetességeit mutatom be, amelyek a pszichológusi munka szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a korai intervenciós munka mozaikjába hogyan illeszkedik a pszichológiai szemléletű munka.


A korai intervenció friss szemléletű ellátási forma: Amerikában és Nyugat-Európában néhány évtizedes, Magyarországon pedig bő egy évtizedes múltra tekint vissza. Ez az ellátási forma az élet korai időszakában - a születéstől 3, esetenként 6 éves korig - nyújt egyénre szabott, a családi rendszert messzemenően figyelembe vevő, koordinált szolgáltatásokat a sérült vagy fejlődési zavar szempontjából veszélyeztetett gyerekeknek.

Ez a korai időszak mind az idegrendszer érése, mind pedig a korai létfontosságú szociális kapcsolatok formálódása szempontjából alapvelő jelentőségű. A kora gyermekkori intervenció ezt az érzékeny időszakot használja ki, hogy megfelelő intervenciós eljárásokkal, pedagógiai-terápiás módszerekkel segítsék a kisgyermek fejlődési lehetőségeinek kibontakozását.

A következőkben három rövid esetrészlettel szeretném közelebb hozni azokat a családokat, gyermekeket, akik a korai intervenció ellátási rendszerébe már beléptek.

Anna kétéves kislány, szüleinek első gyermeke. A szülők problémája gyermekükkel kapcsolatban az, hogy Anna, ha nem irányul rá figyelem, kiszámíthatatlan dolgokat tesz, önmagára és környezetére nézve is veszélyes. Fiatal kora ellenére már több balesete volt. A szülők azzal a kéréssel fordulnak a pszichológushoz, hogy vizsgálja meg, hiperaktív-e kislányuk.

Bella szintén kétéves, volt koraszülött kislány. Fejlődésbeli lemaradását még nem hozta be, intenzív fejlesztésre jár. Bella édesanyja negyedik gyermeke. Az édesanya fő problémája, hogy Bella gyakran megállíthatatlanul veri a fejét a falba, ajtófélfába. Ezzel kapcsolatban kér tanácsot a pszichológustól.

Cili hároméves. Anyja harmadik gyermekeként született, születésétől fogva lassabban fejlődik, gyakran betegeskedik. Édesanyja elfogadja lánya lassabb fejlődését, de nagyon szenved attól az intenzív közelségigénytől, amit Cili felé kifejez. Cili fejlesztő gyógypedagógusa abban kér segítséget a pszichológustól, hogyan lehetne Cilit több önállóságra nevelni.

Háromféle eset, három igen eltérő probléma. Néhány szálon mégis kapcsolódnak egymáshoz.
Korai életkorban jelentkező problémákról van szó, melyeket a szülők detektálnak, amiktől szenvednek és amiken változtatni szeretnének.

Anna esetében egy vizsgálatra szól a megbízatás; annak eldöntésére, hogy a kislány viselkedése patológiás-e. Bella édesanyja egy zavaró viselkedés kezelése kapcsán kér tanácsot, a harmadik esetben pedig nem a család, hanem az eltérő fejlődésű gyermek fejlesztőpedagógusa az, aki észleli a nehézséget, és saját kompetenciáján kívülinek érzi azt.

Ez a háromféle probléma nagy vonalakban illusztrálja azokat a helyzeteket, amelyekkel a pszichológus a korai intervenció keretén belül találkozik. Három példánkkal a korai intervenciós szemlélet három, a pszichológiai munkával szoros kapcsolatban álló jellegzetességére szeretnénk rávilágítani: ezek az egyénre szabott, az egyéni problémához igazodó vizsgálat, a családi rendszerben való gondolkodás és a korai intervencióban érintett szakmák összehangolt interdiszciplináris team munkája.

Az egyik legátütőbb változás a korai intervenció modern szemléletében a beavatkozás hangsúlyának áttevődése az eltérő fejlődésű vagy fejlődési zavar szempontjából veszélyeztetett kisgyermekről annak családjára volt. Egy egyéni problémával szemben családi rendszerben gondolkodunk, és mind a vizsgálati, mind pedig a terápiás/fejlesztési időszakban messzemenően figyelembe vesszük a gyermek családi rendszerével kapcsolatos adatokat, jellemzőket.

Konzultációs munka eltérő fejlődésű gyermekek szüleivel - a gyermekkel együtt vagy külön -, talán ez a feladat képezi a korai intervenció terén a pszichológus kompetencia gerincét.

Konzultációt minden esetben a szülő aktív kezdeményezése után kezdünk. Az első beszélgetés során a klinikai gyakorlatban használatos elsőinterjús szempontok mellett fontos szerepe van az édesanya terápiára való alkalmasságának felmérésének. Az első interjú egyben próbaterápiaként is működik, melyből mindkét fél - az édesanya és a pszichológus egyaránt - képet kaphat a másik fél munkamódjáról.

Bár a konzultációs/terápiás kapcsolat maga szociális támogatásként is hatékony, azonban saját munkánk során bátorítjuk a családi, baráti kapcsolatok ápolását is, felmérjük, milyen segítségre számíthat az édesanya. Leggyakrabban azzal találkozunk, hogy az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülő izolálódik, problémájával egyedül próbál több-kevesebb sikerrel megküzdeni. Számos család esetében óriási jelentősége van egy-egy zavart kapcsolat rendezésének. Kiemelt helyzetben vannak a nagymamák, akik rendkívül hatékony segítséget tudnak nyújtani az édesanyáknak.

A baba-mama konzultációk természetükből fakadóan szakaszosak. Követik a baba fejlődését, a mindig változó fókuszú nehézségeket. Sok esetben bármennyire is igyekszünk a terápia műfajának meghatározására - a babára vagy az édesanyára, esetleg kettejük kapcsolatára fókuszálunk-e -, mégis a gyakorlat során, akár egy ülésen belül is a fókusz változását tapasztaljuk.

A fentiekben bemutatott szemlélet a korai intervenció területén nem képezi a pszichológus kizárólagos felségterületét. A területen dolgozó gyógypedagógusok, mozgásfejlesztő szakemberek is osztoznak benne, és teammunkánk lényege abban áll, hogy minden szakma képviselője a saját eszközeivel, a saját módszertanát követve törekszik a gyermek fejlődésének elősegítésére.

Kanyarodjunk most vissza az előzőekben bemutatott harmadik kislányhoz, Cilihez, vizsgáljuk meg, hogy az ő esetében hogyan sikerült egy stagnálni látszó korai gyógypedagógiai fejlesztésnek új lendületet adni a pszichológia eszközeinek segítségével.


Esettanulmány: Cili

A gyógypedagógus csoportos konzultáció során egy számára nehezen kezelhető esetről számol be. A hozzá egyéni fejlesztésre járó 3 éves kislány szinte le sem válik édesanyjáról, semmit sem akar csinálni, oda sem figyel rá. Ha nagy ritkán mégis sikerül az érdeklődését felkelteni valamivel, az anya egy mondatával, gesztusával megzavarja a gyermek közeledését a gyógypedagógus által kínált játék felé, és Cili azonnal visszatér az anya ölébe. A gyógypedagógus tanácstalan, frusztrált, eredménytelennek érzi a munkáját.

Cili betegségei miatt kb. 6 hét múlva tudunk először találkozni. A gyógypedagógus óráján figyelem meg a kislány és édesanyja viselkedését, interakcióit, reakcióikat a gyógypedagógus játékos kezdeményezéseire. Az óra nagy részében Cili valóban az anya ölében ül vagy közvetlen közelében tartózkodik. Nagyon passzív, a gyógypedagógus által felkínált játékok nem igazán keltik fel az érdeklődését. A térben nehezen tájékozódik, egyik szeme takarva.

Az anya kezdetben mosolyogva, de erőteljesen instruálja kislányát, valóban összezavarva, gátolva ezzel Cili alig-alig pislákoló érdeklődését, majd ő is elfárad, elcsendesedik. Az óra utolsó 10 percében, mikor az anya és a gyógypedagógus is feladták az erőfeszítést, hogy kihozzanak valamit Ciliből, a kislány egyszer csak elkezdi jól érezni magát, felszabadultan mászik fel és le egy nagy szivacs alagútra. Élvezi a lehuppanásokat, nagyokat kacag. Észrevétlenül eltávolodott anyja közeléből.

A következő alkalommal Cili anyjával találkozom. Mindent meg akar tenni, hogy kislányán segítsen, ezért jött el ide is, mondja. Cili a harmadik gyermeke, a másik kettő egészséges. Tisztában van Cili problémájával (jelentősen megkésett pszichomotoros fejlődés kora csecsemőkorától), és összhangban a gyógypedagógussal, ő is szenved Cili extrém közelségigényétől: megtudom, hogy a kislány csak anyja kezén hajlandó elaludni, az anya nem tud nélküle egy lépést sem tenni, mivel senkire nem lehet rábízni. Ha mégis ezzel próbálkozik, a kislány hatalmas, akár egy óráig is tartó hisztivel reagál elhagyatására.

A gyermek eddigi élettörténete hosszú és  fájdalmas kórházi kezelésekkel van tele, 6 hónapos korától kezdve. Talán az utóbbi néhány hónapban kezd Cili egészsége stabilizálódni.

Az édesanya mellett a gyógypedagógussal is átbeszélem az ülés tanulságait. Korábbi félelme, frusztráltsága, hogy az édesanya túlzott aktivitása az ő kritikája lenne, más fénybe kerül. Közösen fedezzük fel, hogy anya és gyermeke egymásba kapaszkodik, az anya nem tudja,  mire képes Cili önállóan, emiatt nem meri elengedni a kislányt. Ezzel összhangban Cili nem érzi biztonságban magát édesanyja óvó közelsége nélkül. A gyógypedagógus munkája új lendületet kap.

Mi a teendő? Terápiát ajánlani az anyának? A gyermeknek? Kettejüknek?

Az első interjú tapasztalatai szerint az anya reálisan értékeli kislányát, erőforrásait optimálisan felhasználva és segítséget is elfogadva helyt tud állni anyaként a családban. Alaphangulata a nehézségek ellenére derűs, néha finoman derűs is. Kevés idejét percre beosztja. Bízik a Korai Fejlesztő Központban, látja azokat a változásokat, amelyeket Cili az itteni fejlesztések hatására elért. Kapcsolata Cili fejlesztő gyógypedagógusával jó.

Mindezeket mérlegelve havi rendszerességű konzultációt ajánlok: a gyógypedagógussal szorosan együttműködve, a fejlesztő órák menetét próbáljuk a kívánt cél, Cili önállóságának növekedése, biztonságérzetének fejlődése irányába terelni. Anya és lánya között a súlyos, sok bizonytalanságot hordozó korai élethelyzetben kifejlődött erős, megtartó kapcsolatot értékelve az eltávolodás, saját lábra állás, a másik felé fordulás fontosságáról beszélek az édesanyával.

Ennek első lépése Cilii saját érdeklődés-csíráinak felfedezése, a pedagógiai szempontokat időlegesen akár háttérbe szorítva is. Második fontos mozzanat az anya túlságosan aktív, Cili számára gátló, saját maga számára pedig fárasztó aktív, befolyásoló jelenlétének modulálása.

Az édesanya és a korai fejlesztő gyógypedagógus értő együttműködésének köszönhetően Cili néhány hónap elteltével jóval több önálló aktivitást, kezdeményezést mutatott a fejlesztő órákon, képes volt az édesanya támaszt adó jelenlétében, de önállóan fedezni fel a környezetet, önállóan lépni kapcsolatba pedagógusával. Ez a változás új lendületet adott magának a fejlesztésnek is.

Bár az otthoni viselkedése egyelőre nem mutat jelentősebb változást, az édesanya -tapasztalva a fejlesztéseken bekövetkezett változásokat- otthon is képes megerősíteni Cili önállóság felé mutató viselkedéspróbálkozásait.

Dr. Farkas Mária, klinikai gyermek szakpszichológus
Budapesti Korai Fejlesztő Központ


[origo]