[origo]
Nyomtatás

Kulturális fesztiválsorozat a Ráday utcában
2004. március 30., kedd, 16:36


Az elmúlt években a Ráday utca példamutató módon több kulturális fesztiválnak is otthont adott, a felújított, éttermekkel, kávézókkal benépesített városrész élen jár a múlt századelő Budapestjét idéző kávéházi kultúra felélesztésében. A Ráday utca idén is a főváros egyik üde színfoltja lesz, áprilistól októberig szinte egymást váltják a kortárs művészeteket bemutató rendezvények.


A Ráday Fesztiválok néven összehangolt programsorozatot idén tavasszal, április 16-a és 18-a között A költészet napja című rendezvény nyitja meg, melyen a közelgő uniós csatlakozás kapcsán ismert európai költőket látnak vendégül a magyar kortárs líra képviselői. Az előzetes program szerint a rendezvény kiemelt vendége Tadeusz Rózewicz lengyel költő lesz, mellette a József Attila Társaság tart majd nemzetközi irodalmi konferenciát, valamint Poeta Doctus néven költőversenyt is szerveznek a rendezők.

Április 30-a és május 2-a között kerül sor a Papírvarázs elnevezésű fesztiválra, melynek célja, hogy a papír változatos felhasználási formáit mutassa be, legyen szó nyomatról, könyvről, tipográfiáról, kalligráfiáról vagy akár éppen papírrepülőről.

Május közepétől hatodik alkalommal rendezik meg a Plein-Art kortárs művészetek fesztiválját, melynek keretében többek között hallható lesz a Trio Yengibarian, illetve a Marschall Kvintett koncertje. A szabadtéri zenei programok mellett az érdeklődők megtekinthetik a bukaresti Színház és Filmművészeti Egyetem vizsgafilm-válogatását, illetve egyéb mozgásszínházi és irodalmi produkciókat is.

Június elején immár hagyományosan a Ráday utca is bekapcsolódik az ünnepi könyvhét rendezvényeibe. Az esemény alkalmából a szervezők "Nemzetközi pénz és nemzeti kultúra" címen rendeznek konferenciát a politikai, gazdasági, pénzügyi és kulturális szféra képviselőivel.

Június közepétől közel egy hónapon át tart majd a Ferencvárosi Ünnepi Játékok. A Bakáts téri templom előtt felállított szabadtéri színpadon fellép a Benkő Dixieland Band, a Budapest Klezmer Band, illetve bemutatják a Markó Iván rendezte Boleró-t is.


Forrás: MTI


A tavalyi Plein-Art Fesztivál egyik műalkotása

Augusztusban Bárka Kikötő néven ad ízelítőt a Művészetek Völgyében előadott repertoárjából a ferencvárosi Bárka Színház. A színházi előadások mellett gyerekprogramok, utcai filmvetítés és performance-ok várják az idelátogatókat.

A szeptemberi Budapest Jazz Fesztivál két helyszínén, a Közraktár Sátorban és az Európa Hajón a hazai és nemzetközi jazz ismert szereplői lépnek színpadra. A Dresch Mihály Quartet lemezbemutató koncertje mellett hallható lesz többek között Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Jack DeJohnette, John Patitucci és a Balázs Elemér Group.

A fesztiválsorozatot október elején a Ferenc-napi búcsú zárja. A hagyományőrző ünnepen a népzenei programokat musical- és kabaré-előadások kísérik, a hagyományos vásári hangulatot pedig a kiállított iparművészeti áruk és gasztronómiai különlegességek mellett a népünnepélyt búcsúztató tűzijáték idézi majd fel.

A Ráday Fesztiválok programja
Időpont: Program:
Április 16-18. A költészet napja
Április 30. - Május 2. Papírvarázs művészeti fesztivál
Május 14-16. Plein-Art kortárs művészeti fesztivál
Június 04-06 Ünnepi könyvhét
Június 18. - július 10. Ferencvárosi ünnepi játékok
Augusztus 27-29. Bárka Kikötő
Szeptember 23-25. Budapest jazzfesztivál
Október 01-03. Ferenc-napi búcsú



[origo]