Hé, Miki, hogy nézel ki?

mikulas csoki teszt alap
Vágólapra másolva!
A csokoládé Mikulás beltartalmáról teljesen fölösleges százhuszadszorra is értekezni, néhány csokoládégyár meghökkentő árú prémium termékén kivül ez nem az az élelmiszer, amelyet adnék szívesen a gyerekem szájába. Mivel alapvetően dekorációs célokat szolgál, maradjunk meg ennél, Mikulás-dizájn-körkép, 2012.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Szent Miklós és a Télapó elsődleges nemi jellegei alaposan összemosódtak az idő, kreatív illusztrátorok, tucatnyi különböző mondakör és kultúra hatására, ezért lényegében ugyanolyan megjelenésű figura érkezik rénszarvas vontatta szánon karácsonykor, hogy a kéménybe szoruljon, és ugyanazt a szakállas apót dugjuk a kicsi és nagy csizmákba december hatodikán. A helyzetet súlyosbítják a cuki rénszarvasok és a még cukibb, zsákban hordott ajándékból csokoládéfigurává előlépő mackók, sőt az élelmiszeripar piackutatóinak köszönhetően a hóemberek és a pingvinek is megjelennek a polcokon. A nyulakról nem is beszélve.

A renitensek

A rénszarvas sziluettjéről rögtön a nyúl jutott eszünkbe, és a városi legendánál megalapozottabb mese, hogy a lazacos/csirkés/marhahúsos kutya- és macskakonzervekben bizony ugyanaz a maszlag van, csak az előírásnak megfelelő mennyiséget tartalmazzák mindegyik húsból, így lehet őket többféleképpen cimkézni. Mert a gyártósort átállítani drága, az öntőforma még drágább. Sajnos ezt a feltételezést nem tudtuk igazolni, a Lindt szarvas kicsomagolás után is szarvas maradt, pici füllel. A formát elnézve a csokoládéipar azonos kihívásokkal küzd, mint a bronzöntők, a különálló pálcikalábakon csörtető, pláne ágaskodó harci mén lebegését segítő földet söprő lófarkak, a talapzatból a ló testébe nyúló növényzet és az uralkodó földig érő leple a legritkább esetben volt pusztán művészetileg indokolt. Lehet, hogy ez a szobrászt esetleg zavarta, de a gyerekeket ma nyilvánvalóan nem bántja, hiszen szarvas koma így legalább 30 százalékkal több csokoládét tartalmaz. Pokolba a gótikával!

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc

A Mikulás zsákjából, feltételezzük, haszonszerzési céllal előbújt mackók létezése tökéletesen érthető, a termék pont annyira szezonális, mint a banán, öntőformájának kihasználtsága a végtelenségig fokozható. Csokimacit Mikulásra, csokimacit húsvétra és akár szülinapra is. Mellesleg szép árnyalatú az aranypapír, és népszerű ez a nosztalgikus hangulatú ősjátékmackó-dizájn. A Chewbacca-arckifejezésért külön pluszpontokat adtunk.

Forrás: Táfelspicc

A pingvinek, amelyek hóemberek, elsőre mást is tévútra vihetnek a nagy mesefigura-határozóban, de a hetyke répaorr és a madárcsőr közötti hasonlóság előbb téveszti meg a fogyasztót, mint hogy leesne neki a Tuti Rudi és a Túró Rudi kifejezések különbözősége. A pingvinemberek a cég színeibe öltöztetve, pattogós cukorkával felturbózva várnak a fogyasztóra. A Milka mellesleg szerencsés a lilával, Miklós püspökhöz egyetlen szín sem áll közelebb, mint ez, tekintettel a püspöki köpeny lila színére. Kár, hogy ezek hóemberek. Vagy pingvinek Hannibal Lecter-i szájkosárban.

Forrás: Táfelspicc

A szakáll után a 19. század eleje óta (Thomas Nast illusztrátor ábrázolta először piros öltözetben, majd a Coca-Cola is átvette ezt a harmincas években futó karácsonyi hirdetéseiben) második Mikulás-attributum, a piros gúnya másik céges színre cserélése nem egyedülálló ezen a területen. Bár a sötétzöld öltözettől Mikulásunk inkább néz ki túlkoros Greenpeace-aktivista kerti törpének, mint Mikulásnak, de a cégarculat az cégarculat, őrzői éberek és vasöklűek.

Forrás: Táfelspicc

Az akarat diadala

A sötétzöld After Eight gyártójánál (Nestlé) is erősebb a termékfejlesztő brigád a Kindernél (Ferrero). A tojásformába szorított keretekből kilépve karácsonyi házikódobozzal jelennek meg a polcokon, így küzdve le túlságosan húsvéti felhangokkal megáldott termékük korlátait. Istenek vagytok, mi pedig a lábatoknál költjük a pénzünket. Ha dizájn, már megint az olaszok vittek el mindent.

Forrás: Táfelspicc

Az övdivat alakulása a Mikulás-szubkultúrában

Mikulás köpenyének elmaradhatatlan kiegészítője egy öv, mert mint azt a női divat területéről már pontosan tudjuk, a köntöst, köpenyt és az otthonkát egy jól megválasztott öv és egy magas sarkú emeli kabátruha minőségbe. A Mikulás ezzel pontosan tisztában van, ahogy egy méretes övcsat férfiasságot cowboyosan hangsúlyozó karakterével is. Bár a Mikulás gyalogos, a Télapó nyolc - esetileg kilenc - tüzes rénszarvas vontatta szánnal hasít a téli égbolton, ami már legalább olyan férfias, mint egy vadászpilóta vagy egy autóversenyző, így a macsókellékek használata tökéletesen harmonizál tevékenységével. A Mikulás ráadásul jótékony is. Kár, hogy olyan öreg.

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc

Ajándék 35-nél nagyobb csizmákba

A szezonális termékelhelyezés másik csodálatos példája a több üzletben felbukkanó csokoládé piásüvegek. A nem kommersz kétdekások édesszájú változatai szigorúan a Mikulások mellett sorakoznak, kihasználva a cukiskodó felnőttekben rejlő óriási lehetőséget. Dizájnjuk nem akar új irányt mutatni, fogja az üveget, lekicsinyíti, sztaniolt csavar rá - Mikulás, értik - és prémiumjellegűen dobozolja össze.

Forrás: Táfelspicc