Új bizonyítékok a szépség hatalmára

Vágólapra másolva!
Nem tudjuk kivonni magunkat egy csinos arc hatása alól - röviden így összegezhető amerikai kutatók új vizsgálati eredménye.
Vágólapra másolva!

Nagyon kevés információ alapján, meglepő sebességgel azonosítjuk a szép arcot, és úgy tűnik, a pozitív esztétikai élmény arra sarkallja az agyat, hogy a bájos arc látványát kellemes érzésekkel, pozitív tulajdonságokkal kösse össze.

Ingrid Olson és Christy Marshuetz (Yale University) a közelmúltban publikálta tanulmányát az Emotion című lapban, az Amerikai Pszichológiai Társaság szakfolyóiratában. A kutatók azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megtalálják annak a jelenségnek az okait, hogy a fizikailag vonzó emberek olyan előnyöket élveznek, amilyeneket kevésbé vonzó társaik nem. Korábbi vizsgálatok újra és újra azt mutatták ki, hogy a szépség hatalmas társadalmi és gazdasági jótéteményekkel jár. A vonzó emberek többet keresnek, intelligensnek gondoljuk őket, és egyáltalán, az élet legtöbb területén nagyobb figyelemben részesülnek. Bár még nem teljesen értjük az okát, de a legtöbben úgy gondolják, hogy ez a részrehajlás velünk született, és kultúrától független (evolúciósan, genetikailag kódolt lehet, hiszen a szépség egészségre, jó génekre utal). Ennek az állításnak az alátámasztására három kísérletet végeztek a kutatók.

Az első teszttel azt vizsgálták, hogy mennyire gyorsan lehet egy arcról megállapítani, hogy szép-e. Számítógép képernyőjén 0,13 másodpercre felvillanó hétköznapi (nem híres) emberek portréit kellett szépség szerint osztályozniuk az alanyoknak. A fotókat az internetről és különböző iskolai évkönyvekből válogatták. Bár a résztvevők arról számoltak be, hogy alig látták az arcokat, és tulajdonképpen csak találgattak, mindig eltalálták a "helyes választ". Természetesen, mivel nincs arra szabály, hogy ki gyönyörű, a kutatók csak szélsőségesen szabályos vagy szabálytalan arcokat mutattak a tesztcsoportnak. Nagyon gyorsan villantak fel a képek, tehát csak a tudatalattijuk segítségével tudtak ennyire pontosan válaszolni.

A második és a harmadik kísérletben a szépség által vezérelt agy elméletét próbálták alátámasztani, vagyis azt, hogy csinos arc láttán inkább pozitív fogalmakra, érzésekre asszociálunk. A második teszt során ugyanúgy rövid időre felvillant egy arc, mint az előző kísérletben, utána viszont fekete alapon egy fehér szó is látszott. A résztevőktől azt kérték, hogy ne figyeljenek az arcra, csak azt mondják meg, hogy a látott szó jó, vagy rossz dolgot jelent. A kutatók lemérték a válaszadáshoz szükséges időt. Mindenki sokkal gyorsabban reagált, ha a pozitív jelentésű szó (pl. nevetés, boldogság, stb.) egy gyönyörű arc látványa után következett. A tudósok szerint tehát érdemes szép embereket néznünk; kellemesebbek lesznek tőlük a gondolataink. Valami történik az agyban, ami arra sarkall minket, hogy vonzó arcokra jobban reagáljunk, úgy, hogy ennek egyáltalán nem vagyunk tudatában.

A harmadik kísérlet során arra voltak kíváncsiak, hogy ez a szépség-előítélet csak az emberi arcokra, vagy bármilyen kellemes látványra igaz. Most házakat mutattak a különböző szavak felvillanása előtt. A válaszadáshoz szükséges idő itt nem lett kevesebb akkor, ha szép házat látott a kutatás résztvevője.

"Az emberi arcoknak nagy hatalma van fölöttünk. A szépséggel kapcsolatos előítéletünk erősen befolyásol minket öntudatlanul is, erre oda kell figyelnünk kapcsolatainkban" - mondja Olson professzor.