Lemaradt a Balaton az online szállásfoglalásban

Vágólapra másolva!
Mit tegyen a szegény magyar turista, ha próbálna lépést tartani a korral és nyári balatoni szállásfoglalását teljes egészében az interneten szeretné intézni? Fájóan kevés oldalon teheti ezt meg, így e tekintetben is van még mit behozni.
Vágólapra másolva!

A válság hatása felemás lehet a Balatonnál: míg várhatóan idén több vendég érkezik a tó partjára, a szállodák a fizetőképes kereslet visszaesésére és legjobb esetben is stagnáló forgalomra számítanak. A szakértők szerint ugyanakkor épp a válság miatt ismét eljöhet az olcsó magánszálláshelyek ideje a Balatonnál.

Bajban van ugyanakkor a magyar turista, ha a rég bevált módszer helyett - kettesben végigcsorogni a part menti falvakban és figyelni az út mellet zimmer frei táblákat lobogtató nénikéket - valami korszerűbb megoldással szeretne élni és mondjuk online lefoglalni a szállást.

Forrás: MTI

Szállodák tekintetében valamivel jobb a helyzet, hiszen több olyan oldal is elérhető magyar nyelven, ahol könnyen, egyszerűen lehet hotelszobát foglalni a tó partján, de ha apartmant, vagy magánszobát szeretnénk foglalni már komolyabb akadályokba ütközünk.

Magyar nyelven sajnos nincs olyan átfogó, különböző fizetőségi lehetőségeket is felkínáló portál, mint mondjuk a horvátországi szálláshelyeket bemutató Adriatica. Ez utóbbi ugyan szintén nem teljesen online. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy szinte képtelenség minden egyes adriai apartman-tulajdonost egy közös rendszerben egyesíteni, épp ezért az Adriatica is csak a zágrábi központig online, onnan telefonon, e-mailben ellenőrzik le, hogy a Budapestről kinézett és lefoglalt apartmanban valóban van-e szabad hely. A foglalás és a szállás megerősítése között ezért egy bizonyos idő telik el, ami legfeljebb 24 óra lehet.

Forrás: [origo]

A balatoni lehetőségek után kutatva a Google-ban többnyire egyes apartmanok, vagy települések honlapjait találjuk, de azért akad egy-két gyűjtőoldal, ahol tájékozódhatunk a lehetőségekről. A balatoniszallas.com például oldalon hat településen 57 szálláshely közül választhatunk, igaz lefoglalni már nem tudjuk közvetlenül. Az oldal előnye, hogy viszonylag részletes leírást ad a házakról, ugyanakkor, a foglaláshoz személyes kapcsolatfelvétel szükséges.

Az egyik legjobb, de távolról sem teljes hazai adatbázissal a Vendégváró.hu rendelkezik. A nyitólapon kiválaszthatjuk a szállás típusát és a kívánt régiót (Balaton) és máris megkapjuk a találatok. A találati listát szűkíthetjük megyék szerint is, ha például csak a tó nyugati partján a Zala-megyei lehetőségekre vagyunk kíváncsiak.

Az egyes találatokra kattintva megtaláljuk a szálláshely részletes ismertetőjét, illetve a felszereltséget és a megközelítésre is találunk térképet, sőt még gps koordinátákat is. Ezen az oldalon minősíthetjük is a szállást, miután igénybevettük a szolgáltatást. Hasznos szolgáltatás, hogy egy külön dobozban a szállás jellemzőivel megegyező tulajdonságokat nyújtó, a közelben fekvő egyéb szálláshelyre is rákereshetünk.

Fotó: Hajdú D. András

A nyaralás tervezgetéséhz nagy segítség, hogy a szállástalálatok mellett az adott településen megtekintésre érdemes látnivalókat is megtaláljuk, sőt még éttermekre, programokra is kapunk tippeket. Bár az adott szálláshely címét, telefonszámát és is feltüntetik, a legnagyobb hiányosság itt is az, hogy a foglaláshoz külön e-mailt kell írnunk, vagy telefonálnunk kell a szállásra, hogy igénybe vehetjük-e a kívánt időpontban a szolgáltatást.

A felhasználói - és főleg foglalási - szempontokból talán a leginkább használható oldal a Balaton-apartman.hu, ahol egy kicsit továbbfejlesztették a szállásfoglalást. A foglalás menetéről egyébként részletes, de nem megterhelően hosszú tájékoztatót is olvashatunk egy külön menüpontban.

Az oldal hátránya talán az, hogy nem az összes, hanem "csupán" tizenegy balatoni település szállásajánlatai közül válogathatunk, de ennek nyilvánvalóan - mint minden más hasonló szájtnál - szervezési korlátai vannak.

A keresőben elsőként kiválaszthatjuk, hogy különálló házat, apartmant, vagy szobát szeretnénk foglalni, majd ezt követően meg kell jelölnünk a kívánt települést, vagy akár többet is. A listaoldalon a szálláshelyek alapinformációi (férőhelyek száma, a víztől való távolság és az, hogy milyen időszakban vehető ki) jelennek meg egy képpel.

Forrás: MTI

Az egy adott szállást bemutató találati oldalon azután jóval részletesebb ismertetőt kapunk (szobák száma, bolt, vagy étterem távolsága a háztól stb.). Egy térképet is elhelyeztek itt a tájékozódás megkönnyítésére és ami nagy pozitívum, sok kép is segíti a választást, hiszen sokan ez alapján hozzák meg a végső döntést.

A foglalást a szállásismertető alatti részben intézhetjük, amihez meg kell adnunk az elérhetőségeinket és azt, hogy mikor is szeretnénk kibérelni a szállást. Ebben a dobozban egy, a szálláshely foglaltsági állapotát jelző naptár is van, ami szintén hasznos megoldás. A foglaláshoz - amennyiben van hely a kiszemelt szálláson - 10 százalék előleget kell befizetni egy megadott bankszámlaszámra. Az összeg beérkezése után, azonnal nyugtát, számlát, illetv a ház tulajdonoa által aláírt részvételi jegyet (vouchert) küld a rendszer e-mailben a foglaláskor megadott címre. Ezt elegendő kinyomtatni és a szállás elfoglalásakor a tulajdonosnak bemutatni. A szállás díjából visszamaradó összeget érkezéskor kell kiegyenlíteni a helyszínen.