A legjobb hajóutak a Dunán

Vágólapra másolva!
A Duna menti országok legnagyobb büszkeségére, a világ legjobb folyami hajóútjai között tartják számon a Dunán szervezett utakat. A Cruise Critic idei 10-es listájából világosan kiderül, hogy a Duna maga mögé utasította a világ leghíresebb folyóit, így a Nílust, a Mekongot, a Jangcét és a Volgát. Mozgalmas, változatos nyaralások a Dunán és világ leghíresebb folyóin.
Vágólapra másolva!

A folyami hajóutak előnyei

A költséghatékonyság jegyében és az óceánjárók mostanában alacsonyabb árai ellenére, idén új lendületet vehetnek a folyami hajóutak. Ezeket a kirándulásokat nem feltétlen a luxusutazók keresik, bár bőven válogathatnak a jómódú ak is a Nílustól a Jangcén át az Amazonasig.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A folyami hajóutak elkötelezettjei szerint az ilyen jellegű vakációk legnagyobb előnye, hogy a nagy óceánjárókkal ellentétben családias a hangulat, és visszafogott, megfizethető az elegancia és a kényelem. Míg az óceánjárók a kissé arctalan, luxus-tömegutaztatás irányába változnak, addig a folyami hajózás sokak szerint emberléptékű maradt. További előnyök közt szerepel az is, hogy nem kell külön szállásra költeni, mert a hajó közlekedési eszköz és szálloda is egyben. A hajók belátható távolságokat tesznek meg egy nap, és a gyakori kikötések alkalmával a turisták vezetett sétákat tehetnek a szárazföldön.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az idei előkelő első helyezés természetesen nem csak a Duna érdeme, hanem a folyón működő hajótársaságok szolgáltatásainak és a túraútvonalainak elismerése is. A Dunát sokan, mint a világ "legnemzetközibb" folyóját ismerik, hiszen tíz országon halad át, a vízgyűjtő területe pedig hét további országot érint. Partjaira több jelentős város is épült, köztük négy jelenlegi főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád.

A térség kulturális öröksége a természeti adottságokkal együtt eddig is nagy számban vonzotta a turistákat, és a Cruise Critic mostani listája után remélhetőleg még többen érdeklődnek majd a dunai hajóutak iránt.

Budapestről is indulnak

A Budapestről induló hajók (Amadeus Diamond, Amadeus Symphony, Amadeus Royal, Europe, Beethoven, Modigliani, Symphonie, Vivaldi) és az őket működtető társaságok széles kínálattal dolgoznak. Rövidebb (5-6 napos) és hosszabb kirándulásokban is gondolkodhatunk, sőt nagy európai körutakra is befizethetünk, de ezek nyilván már nem az olcsó kategóriába tartozó kiruccanások. Célba vehetjük Bécset, Nürnberget, Passaut, Pozsonyt, Kölnt, sőt akár Amszterdamot is. Az árak körülbelül 150 ezer forinttól indulnak, de például Duna legjava nevű úton 69 ezer forintért budapesti indulással végighajózhatunk egy kb. 500 kilométeres útvonalat Arad, Lippa, Csernakeresztúr, Vajdahunyad, Herkulesfürdő, Orsova, Omoldova, Székelykeve, Pétervárad, Újvidék, Szabadka érintésével.

Forrás: AFP

Idén nagy figyelmet szentelnek a társaságok a Haydn emlékévnek és ennek figyelembevételével szervezik az utakat. A Joseph Haydn körút Budapest- Pozsony- Bécs-Wachau - Passau útvonalon viszi az utasokat 7 éjszakás csomagban 1320 euró/fő áron teljes ellátással, fedélzeti programokkal és egyes esetekben a szárazföldi vezetett sétákkal. Nagy érdeklődéssel vannak a Budapest-Amszterdam út iránt is, amely 2900 euró/fő áron, amelyNürnbergen és Kölnön keresztül éri el az amszterdami kikötőt. A szobák úgynevezett külső kabinosok, tehát a vízre nézők, zuhannyal, wc-vel ellátott kétágyas, hajóablakos, de néhány esetben francia balkonos helyiségek. A lakosztályokban hagyományos ablak és kád is található. A hajók általában jól felszereltek: sétafedélzet, mini golf, fedélzeti kamera, nyugágyakkal ellátott napozófedélzet, éjszakai bár, lídó, étterem, ajándékbolt, fodrászat, és kisebb medence is a turisták kényemét szolgálja.

Forrás: AFP

A szolgáltatások és az árban szereplő költségek társaságonként változhatnak, de általában elmondható, hogy az utak teljes ellátással értendőek, az első napon történő vacsorától, az utolsó napon esedékes reggeliig bezárólag. Az ár továbbá magába foglalja még a szállást a kiválasztott kategóriájú, kétágyas, légkondicionált, WC-vel és tusolóval ellátott kabinban, az útlemondási biztosítást, a fedélzeten szervezett programokat, a fedélzeti hostess segítséget, az üdvözlő koktélt, a gálavacsorát és a kikötői illetékeket. A kabinok métere is változó: 12-től 110 négyzetméterig terjed.

Kombinált utak is lehetnek költségkímélőek

A bátrabbak kombinálhatják is a vakációjukat, ami nem minden esetben jelent nagyobb költségeket. Az egyik legszebb ilyen kirándulás a Duna völgyének felfedezése. A hajók Engelharts, vagy a szomszédos Linz, esetleg Deggensdorf irányába indulnak. A Passau-Linz-Wachau-Bécs vonalat pedig 69 euróért végighajózhatjuk, majd Bécsből haza buszozhatunk, vagy haza vonatozhatunk.

Luxus az Amazonas-on a Jangcén és a Níluson

Árban magasabb kategóriát képviselnek a felújított luxus gőzösökkel és sétahajókkal tett folyami hajóutak. Az egyik legnépszerűbb a Sudan luxusgőzös.A Sudánt 1885-ben tették először vízre és az eltelt évek alatt a neves krimi írónő, Agatha Christie a Halál a Níluson című regényének leghíresebb jelenetéhez is itt (egyes feljegyzések szerint a meghitt hangulatú panoráma szalon-bárjában) merített ihletet. Az utasok a gőzös fedélzetéről fedezhetik fel Felső Egyiptomot Luxortól egészen Asszuánig.

Forrás: AFP

A Yangzi Explorer a Jangce legszebb szakaszain kalauzolja az utasokat, egy tengerjáróhoz hasonló környezetbarát, kistermetű folyami hajóval. A híres Három Szoros például a Jangce egyik legérdekesebb vidéke. Egyedülálló látványosság, ahogy a 193 kilométer hosszú szorosnál az amúgy 500 méter széles folyó 100-150 méterre szűkül össze. Itt a partot 500-1000, néhol 1500 méter magas sziklafalak szegélyezik.

Forrás: [origo]

Az egyik legvonzóbb folyami hajóút, amit még az öko-turisták is nagyra értékelnek, az Amazonason közlekedő Aqua gőzös útvonala. Itt olyan túraladikokon folynak a fakultatív programok, (csónakos madárles, dzsungel menti hajózás) amelyek háromszor kisebb terhelést rónak a környezetre, mint egy átlagos motoros ladik. Az Amazonas perui szakaszán a folyó olyan szelíd, hogy a felszíne szinte tükörszerű. A távcsövekkel, fényképezőgépekkel felszerelt turisták általában csöndben ülnek a fedélzeten. A gőzös teljesen lelassít, és a maximális 10 csomó helyett, csak alig öttel megy.

A 2009 évi lista az alábbiak szerint alakult:

1. Duna
2. Douro
3. Jangce
4. Rajna
5. Rhone
6. Nílus
7. Murray
8. Volga
9. Mekong
10. Szent Lőrinc folyó

Sz.K.