Reptéri buszjárat indul Bécsbe

Vágólapra másolva!
Október 25-től az AirpotShuttle-Minibusz a Malévval közösen menetrendszerinti autóbuszjáratot indít a bécsi repülőtérre, amitől mindkét cég a forgalom bővülését reméli - jelentette be Antal Mihály az AirportShuttle.hu Zrt. operatív vezetője és Jiri Marek, a Malév kereskedelmi igazgatója pénteken a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A két cég már július eleje óta hasonló buszjáratot működtet Kassára és Pozsonyba. Jiri Marek elmondta: gaz, hogy alacsonyon bázison, de ennek az új szolgáltatásnak köszönhetően augusztusban az egy évvel korábbihoz képest 262 százalékkal nőtt a Malév utasforgalma a szlovák piacon. Az első hónapokban havi átlagban 2500 fővel nőtt az utasszám. A szeptemberi foglalások 115 százalékos, az októberiek pedig 419 százalékos emelkedést mutatnak. Az októberi növekedésben már szerepe van a pozsonyi SkyEurpe csődjének is.

A Malév kereskedelmi igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy a légitársaság az idén összességében a tavalyihoz hasonló, 3,2 milliós utasforgalommal számol. Jiri Marek megjegyezte, hogy a világ légiforgalmában 30-40 százalékos visszaesés mutatkozik.

Antal Mihály tájékoztatása szerint a bécsi autóbuszjáraton engedményt kapnak a Malév elektronikus jegyével utazók, ha az interneten rendelik meg az autóbuszos szállítást. A minibusz szolgáltatás, amely Európában az első volt a háztól-házig szállításban, ma már országosan elérhető. Mátészalkáról például - kedvezmény nélkül - Budapestre 13 ezer forint körül van az út költsége.