Feltöltötték az ökocentrum 600 ezer literes medencéjét

Vágólapra másolva!
Európa legnagyobb édesvízi akváriumában, a Tisza-tavi ökocentrumban ez volt az egyik utolsó mozzanat a márciusi műszaki próba előtt. Ahogy azt az [origo] korábban megírta, a Poroszlón készülő látványosság májustól várja a látogatókat. Az akváriumok mellett vidrashow, 3D-s mozi és dámvadsimogató is lesz.
Vágólapra másolva!

Bornemisza János elmondta: a következő napokban folyamatosan töltik fel a kisebb medencéket, a hat akvárium összesen 735 ezer liter térfogatú. Folyamatban van a vidrashow helyének kialakítása is. A poroszlói, Tisza-tó melletti beruházás az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) turisztikaiattrakció-fejlesztés pályázati támogatásával valósul meg 2 milliárd 200 millió forintos beruházásban. A márciusi műszaki próba után április 27-re tervezik a komplexum üzembe helyezését, amely így 28-tól várja a látogatókat. A polgármester hozzátette: noha kéthetes fagy lassította a munkát, biztosra vehető, hogy május elején nyitnak.

Az akváriumok a négyszintes épület alagsorában kaptak helyet, a medencéket a próbák után telepítik be növényekkel, halakkal. Az épületben 3D-s mozi, terráriumokból, akváriumokból álló tematikus kiállítás is várja a látogatókat. Ezek a kiállítások az első szint üveg járófelületeiről is megtekinthetők.Információs pultot, büfét, ajándékboltot, konferenciatermet, gyermekmegőrzőt is kialakítottak, de többek között Földinfó-pont is várja a gyerekeket, akik mikroszkópon keresztül vizsgálódhatnak.

Az épület és a tó mellett hét hektáros területen rendezik be az ökocentrum állattartótereit, ahol rackajuhokat, aranysakálokat, réce- és gémféléket láthatnak az érdeklődők. A terület tanösvényjellegű pallóúton is bejárható. Megnézhetik majd a Poroszlóra érkezők a békák és a teknősök tavát. Lesz dámvadsimogató, 5 ezer négyzetméteren fűzfalabirintus, és 7 emeletes, 23,8 méter magas kilátó.Az akadálypálya mellett kiépítettek három játszóteret is.

A Tisza-tavon öt, kerekesszékkel is megközelíthető, akadálymentes horgászhelyet létesítettek. A kirándulók GPS segítségével 12 beprogramozott vízi, kerékpáros és csónakos útvonalat járhatnak be. Mint Bornemisza János elmondta: mindezzel 11 éves terv valósul meg Poroszlón.